Boogeyman (2005)

Bár Stephen King egyik korai novellájában is írt már a gonosz Mumusról, amely a sötét gardróbszekrényből bújik elő és támad védtelen gyermekekre, most mégsem erről a változatról szó. Hanem az új-zélandi származású Stephen Kay filmjéről, amelynek forgatókönyvét az az Eric Kripke felel, aki már az Odaát című misztikus sorozat egynéhány részét is jegyzi. Szóval, aki anno még kisgyerekként parázott a sötét helyekről támadó lénytől, annak nem biztos, hogy a legjobb szórakozás lesz ez a produkció, haha!

Az apa nélkül felnövő Tim édesanyja meghal, így elhatározza, hogy visszatér a szülői házhoz. Az eddig látszólag normális életet élő srácnak az otthoni környezetben egymás után ugranak be tragikus gyermekkori emlékei – többek között az az este, amikor a gardróbszekrényből előmászó mumus elragadja faterját. Tim gyermekkori barátjával, és a hirtelen feltűnő szomszéd kislány segítségével megpróbál utánajárni a dolgoknak, de időközben a helyszínre érkező barátnőjét is meg kell védeni a sötétben ólálkodó szörnyetegtől, ami nem igazán könnyű feladat…

Adott egy alapjáraton parás koncepció (vagyis: szörny a gardróbszekrényben vagy éppen az ágy alatt), amihez egy iszonyatosan ijesztő és feszültségtől duzzadó atmoszféra társul, ráadásul mindez úgy keverik, hogy egészen a játékidő legvégéig fogalma sincs a kedves nézőnek, hogy ez most valóság, blöff vagy úgy egyáltalán hogyan kéne érteni. A szekrényajtókon keresztül történő utazgatásról nekem a Szörny Rt. jutott kapásból eszembe, de magát az egész koncepciót nézve többféle tippem is volt, hogy most mit láthatunk. (Persze a végén kiderül, hogy sajnos egyik sem talált.) Néhány kisebb-nagyobb baki mellett a produkció egyetlen permanensen fájó pontjának a CGI-t érzem, mert az bizony elég gyenge lett. Amúgy pedig mindenkinek ajánlom, aki a kétezres években készült thrillerekre fáj a foga egy kis nosztalgiázás reményében, vagy akik csak simán a gyermekkori félelmeinek felidézésében lelik örömüket, haha!

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Boogeyman (2005)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .