Absentia (2011) (Alagút)

absentia

Mike Flanagan filmjei egyértelműen magukon hordozzák készítőjük kézjegyét, és bár nem szokás őt a horror legnagyobb nevei között emlegetni, hiszem, hogy egyszer még igazán rá fog szolgálni erre, elvégre olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az Oculus, a Mielőtt felébredek, a Gerald’s Game, vagy éppen a tavalyi Álom doktor és a Hill-ház szelleme című sorozat. Az Absentia Flanagan első filmje volt, melynek írója és rendezője egyaránt ő volt, és nem véletlenül indította el őt a világhírnév útján.

A történet középpontjában egy testvérpár áll. Callie (Catherine Parker) hosszas távolléte után látogatóba érkezik nővéréhez, Tricia-hoz (Courtney Bell) aki igen nagy meglepetésére éppen gyermeket vár. Tricia férje hét évvel azelőtt tűnt el otthonról, és bár a gyászév már régen letelt, nem igazán reklámozza, hogy egy apa is tartozna a születendő babához. Idővel kiderül, hogy a férje utáni kutatást vezető nyomozó az, akivel bensőséges kapcsolata alakult ki az évek során, de Tricia nehezen szánja rá magát, hogy valódi párkapcsolat legyen köztük, pedig a férfi mindent megtesz érte. Triciának ugyanis látomásai vannak férjéről, és így, hogy a hetedik évbe érkeznek, és aktuálissá válik Daniel holttá nyilvánítása, ezek a látomások egyre erősödnek.

absentia
Callie minderről mit sem tud, élvezi, hogy együtt lehet nővérével és reggelente futni jár. A háztól nem messze található alagúton halad át, amikor egy nap találkozik ott egy igen furcsa, rossz állapotban lévő emberrel, akit egyszerűen bolondnak néz; de megígéri, hogy hoz neki ételt. Később vissza is tér az alagúthoz, de a keresett fazon már nincs ott, csak egy fiatalabb, aki figyelmezteti a lányt, hogy ne etesse azt, akivel az alagútban találkozik.

absentia
Tricia végül elszánja magát, hogy folyamatossá váló látomásai ellenére randira menjen a nyomozóval. Callieval együtt készülnek rá, hogy az idősebbik nő kicsípje magát, ám éppen amikor elindulnának, egyszerűen megjelenik Daniel, a hét éve eltűnt és holttá nyilvánított férj.
Rendkívül furcsán viselkedik, és ugyanazokat hangoztatja, mint az a férfi, akivel Callie az alagútban találkozott, majd alig egy nappal azután, hogy előkerül, újra eltűnik. Callie az alagút megszállottja lesz, és nyomozni kezd a hely története és a környéken történt számos eltűnés után, hogy megoldja Daniel rejtélyét.

absentia

Az Alagút egy kifejezetten kis költségvetésű, független film, és ez meglátszik mindenen a díszletektől az animáción át, egészen az ismeretlen színészek kétes minőségű alakításáig. Mindössze 70.000 dollárt költöttek rá, a forgatási helyszín pedig nem más volt, mint Mike Flanagan lakása, a Tricia-t játszó Courtney Bell pedig 2010-ben adott életet közös fiuknak, így élek a gyanúperrel, hogy ennek volt köze ahhoz, hogy megkaphatta a szerepet. Mégis megfogja a nézőt, mert egy hamisítatlan Flanagan-film (az első a sorban), aki a horrort mindig valamilyen érdekes, magával ragadó történet köré építi fel. Az Alagút az elmúlásról, szeretteink elveszítéséről szól (amit később egy gyerek szemszögéből is körüljárt az író a Mielőtt felébredekben), és csak másodsorban szól a természetfelettiről. Éppen emiatt csak elvétve ijeszteget, jumpscare bár akad, de nem igazán jellemző rá. Sokkal inkább az atmoszféra az, ami megteremti mindazt, amitől az Alagút egyszerre tud nagyon melankolikus hangulatú, és igazán félelmetes is lenni.
Összeszámolni is nehéz, milyen sok díjat nyert annak idején, és mind jól megérdemelt volt, mert bár egyes kritikusok jóslataival ellentétben kultklasszikussá nem vált, a független filmgyártás egyik gyöngyszeme lett, amit mindenképpen érdemes megismerni Flanagan későbbi, nagyobb hírverést kapott filmjei mellett.

absentia alagút

 

Kinek ajánljuk: Lassabb történetvezetésű, drámai elemeket is tartalmazó horrorok kedvelőinek ajánlom elsősorban.

Értékelés: 9/10

Blissenobiarella

 

Be the first to comment on "Absentia (2011) (Alagút)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .