Vivarium (2019)

Ugye, ti is álmodtatok már róla, hogy olyan házba költöztök, ahol egyszerűen minden tökéletes?! A csendes és barátságos kertvárosi miliőtől kezdve, a kedves szomszédokon át, a ház kialakításáig, sőt jobban mondok: már be is van rendezve a saját ízlésetek szerint. És ha mindezt egy enyhén furcsán viselkedő ingatlanügynök ajánlja, felmerülne bennetek, hogy bármiféle stikli van a dologban? Esetleg titkol valamit vagy nem mondja el a teljes igazságot? Ezt a tematikát járja körül Lorcan Finnegan műfajilag nehezen behatárolható alkotása.

Az óvónő Gemma és gondnokként dolgozó Tom (Jesse Eisenberg) saját kecót szeretnének, ezért munka után el is mennek a kinézett ingatlanügynökhöz. A kissé furcsán viselkedő pofa egyből fel is ajánlja nekik, hogy jöjjenek el vele a Yonder névre hallgató kertvárosi lakóparkba, hogy közelebbről is szemügyre vegyék kihagyhatatlannak tűnő ajánlatát. Miközben szereplőink a házat nézegetik, hirtelen eltűnik az ügynök. Kocsiba szállnak, ám bármelyik irányba próbálnak menni, mindig ugyanott kötnek ki. Más választásuk nem lévén a házban töltik az éjszakát, azonban másnapra egy csecsemő érkezik hozzájuk, aki elég furcsán viselkedik…

Lorcan Finnegan filmjét nem mondanám kifejezetten horrornak, bár a maga sajátos szemszögéből nézve elég ijesztő tud lenni. Inkább amolyan tudományos-fantasztikus elegy vagy csak simán egy thriller. Amikor elkezdtem nézni a minimális költségvetésből összehozott, pár szereplővel operáló produkciót és egyre-másra jöttek a különös, bizarr és frusztráló események, olyan filmek ugrottak be referenciaként, mint a 13. emelet, a Kocka, a Dark City, a Signal vagy éppen a Truman Show. Láthatunk túlzottan is színpompásnak ható plasztikus, ámde valahogy mégis ridegséget árasztó külső CGI-díszleteket, de cselekményünk lényegében egy meghatározott alapterületű zárt térben játszódó egzisztencialista drámaként is funkcionálhat. (Ha jobban belemegyünk, még egy kis kozmológiai ihletettség is előjöhet, amolyan poszt-lovecrafti módon.)

Imogen Poots nevű színésznő szinte mindent bedob, Jesse Eisenberg viszont most is fura számomra, nem igazán tudom hova tenni a játékát. Különösebben nem is zavar, mert a rejtélyen van a hangsúly. A rejtélyen, mely másfél órán keresztül csak újabb és újabb kérdéseket vet fel, miközben iszonyatosan lassan, szinte cammogva halad a vélt megoldás felé. A kakukkos hasonlat elég direkt, de még enélkül is számtalan lezárást vizionáltam magamban, amik közül persze egyik sem realizálódott, ugyanis a film a befejezését követően sem ad nekünk semmiféle értelmezési keretet, csak úgy lóg szabadon a levegőben.

De a Vivarium legnagyobb hibájának mégis azt vélem, hogy teljesen felesleges volt a másfél órásra duzzasztott, üresjáratokkal szabdalt játékidő, ha gyakorlatilag az egész cselekményt sokkal hatásosabban, passzentosabban el tudták volna készíteni egy fél órás rövidfilmes formátumban. Rengeteg felesleges időhúzástól kíméltek volna meg minket, ráadásul ugye a felkínált csattanóban sem érzünk semmiféle durván azta-érzést, ami kárpótolt volna minket a kidobott időért. Szóval érdekes ötlettel bíró sci-fi kamaradráma ide vagy oda, sikerülhetett volna hatásosabban is.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Vivarium (2019)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .