Serial Chillers XXVII.: Albert Fish, a szürke ember / The Grey Man (2007) (A szürke ember/ Az ősz hajú férfi)

fishA Serial Chillers ezúttal a sorozatgyilkosok képzeletbeli klubjának egyik legprominensebb tagja, Albert Fish rémtetteit tárgyalja. Sötét történet következik, melyben a fő kulcsszavak a szadizmus, mazochizmus, pedofília és a kannibalizmus lesznek. Albert Fish, akit a való életben létezett Hannibal Lecterként szoktak jellemezni, a XX. század elején szedte áldozatait, akik akár százan is lehettek.

Gyermekkor

„Albert” Hamilton Howard Fish néven látta meg a napvilágot 1870. május 19. -én Washington D.C.ben, a Fish család legkisebb gyermekeként. Édesapja, Randall ekkor már 75 éves volt, édesanyja Ellen viszont még csak a 33. évét taposta.

Mire a kisfiú 5 éves lett, édesapja távozott az élők sorából. Anyja nagyon megszenvedte ezt az időszakot. Mivel egyedül nem volt képes gondoskodni gyermekeiről, árvaházba adta őket, amíg nem boldogul. A Saint John árvaházban töltött idő nagyban befolyásolta Fish későbbi személyiségét, és mentális problémái közül számos valószínűleg itt csírázott ki benne. Az árvaházban rendszeres fizikai bántalmazásban volt része, és saját bevallása szerint már kisgyerekként felfedezte, hogy valójában ez nem büntetés számára: élvezi, ha fájdalmat okoznak neki. 10 éves koráig élt itt, mire anyjának sikerült elhelyezkednie, és újra magához venni gyermekeit. Ez az öt év azonban ekkorra már véglegesen rajta hagyta a bélyegét a kisfiú mentális és fizikális állapotán.

Az Albert nevet 15 éves korában, egy elhunyt fivére után vette fel, miután megelégelte, hogy a többi gyerek „Ham and Eggs-nek” csúfolta a Hamilton Howard név miatt.

Albertet a család fekete bárányának nevezni azonban nevetséges kijelentés volna, bár nála feketébb bárány ritkán akad. Hiába, hogy ősei közül többen harcoltak a függetlenségi háborúban, és egyikük az államtitkári címig is felküzdötte magát – Albert a Fish-család szerencsétlenebb sorsú ágából származott, ahol alkoholisták és elmebetegek vették körül. Nagybátyja mániás volt, egyik fivérét is elmegyógyintézeti kezelés alatt tartották, további három rokont szintén különböző mentális zavarokkal diagnosztizáltak, édesanyja pedig hallucinációktól szenvedett.

Tizenkét évesen megismerkedett a környékbeli fiatalemberrel, aki bevezette Fish-t a szexualitás extrém formáiba. Kedvelt gyakorlataik közé tartoztak az urolagnia (a vizelet látványa, gondolata, megízlelése által tapasztalt szexuális izgalom), és a koprofágia (más néven scatofágia, az ürülék elfogyasztása). Hétvégenként nyilvános fürdőket kezdett látogatni, hogy más fiúkat kukkolhasson az öltözőben, és különös élvezetét találta abban, hogy a házassági hirdetéseket feladó hölgyeknek vulgáris, obszcén leveleket írt tucat számra. Életének ez a szakasza egyértelműen rámutat, hogy mentálisan nem volt ép, és ha mindez ma történne, a vele kapcsolatba kerülő szakemberek gyanakodnának – de 130 évvel ezelőtt még nem hogy nem ismerték a gyanús jeleket, de maga a sorozatgyilkos fogalma sem létezett még.

Házasélet

Húszéves korára Albert New Yorkba költözött, ahol prostituáltként kezdett dolgozni; és több fiatal fiút is megerőszakolt. Huszonnyolc éves korára már szó szerint agglegény volt, ezért ahogyan akkoriban elterjedt szokás volt, édesanyja szervezett számára házasságot, így vette feleségül a nála 9 évvel fiatalabb Anna Mary Hoffmant.

fish Kezdetben Fish-ben megvolt az elszántság, hogy normális, átlagos életet éljen. Szobafestőként helyezkedett el, és feleségével hat gyermeket nemzettek. A rendes családapa képe azonban csak a felszín volt, és továbbra is beteges szexuális fantáziái töltötték be az elméjét, különösen érdekelni kezdte az ún. genitális kettéosztás (penis bisection) és a nemi szervek egyéb csonkításai.

Szakmaválasztása sem volt feltétlenül független ádáz vágyaitól: festő és dekoratőr szakmájának köszönhetően számos olyan helyen megfordulhatott, ahol gyerekekkel tudott találkozni; többek között a Y.M.C.A. (Fiatalok Keresztény Egyesülete) épületeiben is dolgozott. Kezeslábasa alatt nem hordott semmit, ami lehetővé tette számára, hogy egy pillanat alatt meztelenre vetkőzzék, később pedig áldozatai vagy a szemtanúk nem ismerték fel, amikor utcai ruháiban mutatkozott.

1910-ben Fish megismerkedett egy Thomas Kedden nevű szadomazochista praktikákat folytató fiatalemberrel. Fish kihasználta a mindössze 19 éves férfit, valószínűleg ő kényszerítette bele a kapcsolatba, melynek az lett a vége, hogy Fish magával vitte egy elhagyatott farmra, ahol két hétig fogva tartotta, és kikötözve megkínozta, valamint péniszének felét is levágta. Később azt mondta róla: „Sosem felejtem el, ahogy rám nézett, és sikoltozott.” Fish úgy tervezte, hogy megöli szeretőjét, feldarabolja és hazaviszi; de aggódott, hogy a nyári melegben a holttest hamar bűzleni kezdene, így inkább hidrogén-peroxidot szórt sebeibe, vazelint kent rájuk, és Keddent 10 dollár és egy búcsúcsók kíséretében otthagyta. Fish azt állította, hogy sosem hallott róla többé, nem tudta, mi történt vele a későbbiekben.

Majd húsz évnyi házasság után 1917-ben Anna Mary elhagyta Albertet és közös gyermekeiket egy ezermesterért, akit John Straube-nak hívtak és gyengéd érzelmeket táplált Anna Mary iránt. Egykoron közösen bérelt szobát a családdal, innen ismerték egymást; majd mikor rászánták magukat, az egész lakást kipakolták és elszeleltek, míg Fish dolgozni volt. A férfi egyedül maradt hat éhes szájjal egy üres lakásban… de nem sokáig, mert hamarosan Anna Mary és szeretője visszatértek, és könyörögtek, hogy újra tető lehessen a fejük felett. Fish reakciója meglepően nagylelkű volt, mert az asszonyt visszaengedte otthonukba, de kikötötte, hogy Straube nem jöhet. Beleegyezte k ugyan, de kis idő múltán Fish felfedezte, hogy a férfi a padláson rejtőzködött, ahová Anna Mary felszökdösött hozzá. Ekkor Fish újra elmondta, hogy az asszony maradhat, de a szeretőnek távoznia kell; mire Mrs. Fish és Straube együtt távoztak. A Fish-gyerekek sosem látták többé anyjukat.

A későbbiekben az apa többször újraházasodott – törvénytelenül, hiszen Anna Mary-től sosem vált el -, de ezek a házasságok nem voltak sem sikeresek, sem hosszú életűek.

 

fish

Albert Fish a családi drámák lezárultával a korábbinál is furcsábban kezdett viselkedni. Valószínűleg hallucinációi voltak és hangokat kezdett hallani. Az „önkárosítás” és az öncsonkítás felé fordult; ágyékába rendszeresen tűket szúrt, gyújtófolyadékkal átitatott fadarabokat dugott az ánuszába majd meggyújtotta. Az efféle fájdalmak számára kellemesek voltak. Egy szögekkel kivert lapáttal verte saját testét, és bár gyermekeit sosem bántotta, nekik rendszeresen kellett verniük apjukat többek között a fent említett lapáttal.

 

Ekkor kezdett a kannibalizmus iránt is érdeklődni. Gyakran csupán nyers hús került a család asztalára -a gyerekek elmondása szerint teliholdas éjszakákon minden alkalommal-, amivel Fish az emberi hús iránti vágyát igyekezett csillapítani.

A felesége távozásától az első gyilkosság elkövetéséig tartó sötét időszakban Fish több ízben került pszichiátriai kezelés alá. Minden alkalommal gyógyultnak nyilvánították és visszaengedték a társadalomba, ahol ő lelkesen kezdte építgetni kínzóeszközökből álló gyűjteményét.

 

Az őrület elhatalmasodik

Ekkoriban főként értelmi sérült és afroamerikai fiúk voltak az áldozatai, mert úgy gondolta, hogy őket nem fogják keresni. Fish szívesen fizetett más gyerekeknek, hogy segítsenek elkapni kiszemeltjeit, akiket aztán megkínzott és megölt. Az ebben az időszakban elkövetett gyilkosságok közül egyet sem sikerült felderíteni. Bizonyíték nincs rájuk, de Fish letartóztatásakor tett vallomása szerint államról államra utazott, és áldozatainak száma a százat is meghaladta.

1924-re Albert Fish teljesen pszichotikussá vált és a vallási őrület jeleit mutatta. Hitte, hogy Isten utasítja arra, hogy gyerekeket kínozzon és gyilkoljon. Két sikertelen kísérlete is volt: júliusban kiszúrt magának egy Beatrice Kiel nevű, 8 éves kislányt, ahogy egyedül játszott családjuk farmján. Édesanyja észrevette Fish-t, amikor beszélgetni kezdett vele, és elzavarta a férfit. Aznap éjszaka Fish visszatért a farmra és a pajtában aludt, de az apa felfedezte rejtekhely ét is elkergette. Később egy Cyril Quinn nevű fiúval próbálta megvalósítani vágyait. A fiú molesztálását követően neki és egy barátjának ebédet ajánlott, hogy a lakására csalja őket. Mialatt Fish a szendvicseket készítette, a fiúk az ágyon birkóztak egymással – a matrac átfordult, felfedve a férfi pokoli eszközeit: kést, fűrészt, bárdot. A fiúk elmenekültek, Fish pedig rájött, hogy ennél kidolgozottabb módszerekre lesz szüksége, ha egy gyermek húsához akar jutni.

Egyre nagyobb kockázatot vállalt, amikor megpróbálta becserkészni áldozatait. 1924 nyarán több szemtanú is leírt egy bizonyos bajszos, „ősz hajú férfit”, ahogy magával vitte a 9 éves Francis McDonnellt. A leírtakból Francis édesanyja is beazonosította, mert ő is látta aznap a környéken: a férfi magában beszélt, és kezével hadonászott. „Minden olyan fakó és szürke volt rajta.”

Így született meg a titokzatos Szürke Ember leírása, ami rajta ragadt Albert Fish-en, de amióta napvilágra kerültek tettei, az akácos vérfarkasának (Werewolf of Wysteria) és a brooklyni vámpírnak is szokták nevezni.

A McDonnell-fiú után azonnal keresést szerveztek, és holttestét egy az otthonától nem messzi erdős területen találták meg, egy fára felakasztva. A kisfiút megerőszakolták, majd megfojtották a nadrágtartójával. Hasán és lábain mély vágások voltak, és bal farpofáját szinte teljes egészében kivágták testéből.

A Szürke embert sosem találták meg, mint McDonnell gyilkosa, hiába nyomoztak nagy erőkkel. Albert Fish csak évekkel később bukott le, és bár letartóztatása után hamar megvádolták a kis Francis meggyilkolásával is, és több tanú egyértelműen azonosította, hogy őt látták aznap, Fish sokáig tagadta – csupán az ítélet megszületése után vallotta be, hogy ő végzett a fiúval.

1927 februárjában ragadta el a 4 éves Billy Gaffney-t. A kisfiú szomszédaival, a 3 éves Billy Beatonnel és annak 12 éves bátyjával játszott a társasház folyosóján. Amikor a nagyfiú valamiért bement a lakásba, a két kisebb eltűnt. Beatont később megtalálták a háztetőn, és amikor Gaffney hollétéről kérdezték, csak azt ismételte: „A mumus vitte el.” Gaffney-t soha többé nem találták meg sem élve, sem holtan.

Amikor Fish-t letartóztatták, egy férfi az újságban felismerte, hogy őt látta Billy Gaffney eltűnésének napján, a villamoson. Egy kisfiú volt vele, kabát nélkül, aki elkeseredetten sírt. Fish a börtönből írta az ügyésznek a következő levelet:

„A Riker Avenue-i szemétdombra vittem. Van egy magányosan álló ház nem messze onnan, ahová vittem… ahová a G fiút vittem. Levetkőztettem, megkötöztem a kezeit és a lábát, a száját kipeckeltem egy koszos ronggyal, amit a szemétből szedtem ki. A ruháit elégettem. A cipőit eldobtam. Ezután hajnali két órakor villamossal visszamentem az 59. utcáig, ahonnan hazáig sétáltam. Másnap délután kettő körül magamhoz vettem a szerszámaimat, és a jó öreg kilencfarkú macskát. Magam készítettem. Rövid nyéllel. Az egyik övemet félbevágtam, és ezt még hat darabba, körülbelül 20 centi hosszúakra. Addig korbácsoltam a fenekét, míg vér nem serkedt belőle. Füleit, orrát levágtam, torkát fültől fülig metszettem. A szemeit kinyomtam. Ekkor már halott volt. Kést szúrtam a hasába, odatartottam a számat és ittam a véréből. Hoztam négy régi krumpliszsákot és egy rakás követ. Felvágtam a fiút. Volt nálam egy táska. Beletettem az orrát, a füleit és a hasából néhány szeletet. Aztán felvágtam a testét középen. A köldöke alatt. Aztán a lábait, kb. öt centivel a feneke alatt. A táskába tettem, sok papírba csomagolva. Levágtam a fejét, a lábfejeit, a karjait, a kezeit, és a lábait térd alatt. Ezeket a zsákokba raktam, amiket a kövekkel súlyoztam le, bekötöttem a szájukat és a North Beach-i zavaros vizekbe dobtam őket. A víz egy méter mély. Azonnal elmerültek. Hazamentem a hússal. Nálam volt a testének az első fele, amit a legjobban szeretek. A golyóit, a fütyijét és az édes kis popóját a sütőben akartam megsütni. A füléből, az orrából, az arca egy részéből és a hasából ragut főztem. Hagymát, répát, petrezselymet, zellert, sót és borsot adtam hozzá. Jó volt. Aztán szétvágtam a farát, a golyóit és a fütyijét, és megmostam őket. A farpofáira egy-egy szelet szalonnát helyeztem és betettem a sütőbe. Ezután felaprítottam négy fej hagymát, és amikor a hús már körülbelül negyedórája sült, hozzáadtam egy kis vizet és a hagymákat, hogy jó szaftos legyen. Rendszeres időközönként locsolgattam a hátsóját egy fakanállal. Így a hús szépen megsül és lédús lesz. Körülbelül két óra alatt szép barna lett és átsült. Sosem ettem olyan pulykasültet, ami csak feleolyan jó lett volna, mint a zsíros kis popója. Négy nap alatt az egészet megettem. A kis golyói édesek voltak, de a fütyijét nem tudtam elrágni. Kidobtam a vécébe.”

Billy édesanyja meglátogatta Fish-t a börtönben, hogy fia haláláról kérdezzen, de Fish nem volt hajlandó szóba állni vele.

Grace Budd

A Budd-család szegény körülmények között élt, ezért legidősebb fiuk, a 18 éves Edward 1928 tavaszán hirdetést adott fel a New York World vasárnapi számában, melyben munkát keresett a nyárra. Törekvő, értelmes fiú volt, akiben megvolt az elszántság, hogy munkával és tanulással kitörjön a szegény sorból, és családján is segítsen. Vidéki munkára vágyott egy farmon, mert elege volt a zsúfolt, sötét és elkeserítő városi körülményekből.

A megjelenést követő hétfőn, május 28.-án Delia Budd, Edward édesanyja nyitott ajtót a hirdetésre jelentkező úrnak, az ekkor 58 éves Albert Fish-nek. A férfi Frank Howardként mutatkozott be, és heti 15 $-t ajánlott Edwardnak, ha segít Long Island-i farmján. Buddék alig hitték, hogy ilyen szerencséjük lehet. A férfi szimpatikus volt, kedves és megnyerő – ráadásul szemlátomást igen jómódú -, kívánni sem lehetett volna jobbat. Amikor Edward hazaérkezett, és bemutatkozott leendő főnökének, az kissé meglepettnek tűnt, de elismerően dicsérte meg Edward kidolgozott izmait; mire a fiú biztosította róla, hogy nem tart a kemény munkától. Az egyezség megköttetett, sőt, Howard még abba is beleegyezett, hogy a fiú egyik barátját, Willie-t is alkalmazza. Abban maradtak, hogy szombaton viszi magával a fiúkat.

Elérkezett a szombat, és az egész Budd-família izgatottan várta a Long Island-i úriembert, de az nem jött. Küldött azonban egy táviratot arról, hogy csak vasárnap reggel fog tudni jönni. Másnap 11 óra körül érkezett meg, kezében sajtot és epret hozott, melyekről azt mondta, hogy a farmjáról származnak – valójában egy közeli boltban vette őket. Delia rávette az öreget, hogy költse el velük az ebédet, így az édesapának, Albert Buddnak is lehetősége nyílt megismerkedni vele. A férfit hasonlóképpen elragadta Howard előadása a gyönyörű, barátságos farmról, mint családtagjait – jó szívvel engedte el fiát.

fish

Delia és Albert Budd

fish

Grace Budd

Az ebédnél csatlakozott hozzájuk a család elbűvölő, tíz év körüli lánya is, Grace. Hatalmas barna szemei és az arcát keretező barna haj szépen kiemelte porcelánfehér bőrét és rózsaszín ajkait. Mivel a vasárnapi miséről jött, ünneplőruháját viselte: fehér ruhát, fehér selyemharisnyával és egy gyöngysorral – idősebbnek nézett ki valós koránál, és látszott, hogy hamarosan gyönyörű nővé cseperedik majd.

Frank Howard – ahogyan a legtöbben -, le sem tudta venni a szemét Gracie-ről, és megpróbált még mélyebb benyomást tenni a családra. „Lássuk, milyen jól tudsz számolni!” – és egy köteg bankjegyet adott a kislánynak, amivel majdnem a szívrohamot hozta Buddékra, akik még sosem láttak ilyen nagy összeget egyben. „Kilencvenkét dollár és 50 cent!” – vágta ki Gracie. Howard megdicsérte, hogy nem csak szép, de okos is, és 50 centtel ajándékozta meg, hogy vegyen magának és kishúgának édességet rajta. A férfi azt mondta, hogy a két fiúért este jönne csak vissza, mert a húga gyermekének születésnapi partijára hivatalos. A fiúkat is megajándékozta fejenként két dollárral, hogy addig menjenek moziba. Grace-t magával hívta a születésnapra, a szülőket pedig biztosította, hogy időben hazaér majd a kislány. Az anya kissé vonakodott elengedni szeme fényét, de végül férje rábírta, hogy Gracie is megérdemel egy kis kikapcsolódást.

Soha többé nem jött haza.

A kislány eltűnését másnap reggel jelentették a rendőrségen. Amikor a hatóság felvilágosította őket arról, hogy a férfi által megadott cím – ahol az állítólagos partit tartották – nem csak hogy hamis volt, de ilyen cím nem is létezett a valóságban. A kedves, idősödő úriember, akit ők Frank Howardként ismertek meg, nem létezik, ahogyan a Long Island-i farm sem.

fish

Buddék családi fotója, Grace a jobb oldalon

A rendőrség nyomozást indított, mindent ellenőriztek, amit Buddék el tudtak mondani a rejtélyes férfiról. Képeket mutattak nekik ismert bűnözőkről, hogy vajon felismerik-e kislányuk elrablóját. Június 7.-én szórólapokon kezdték terjeszteni Gracie fotóját és Mr. Howard személyleírását, ami rengeteg téves lakossági bejelentést eredményezett, de valamennyit kivizsgálták. Több, mint húsz detektív dolgozott ekkor az ügyön. Voltak kikezdhetetlen bizonyítékok: a rendőrség megtalálta azt az irodát, ahonnan a férfi szombaton a táviratot küldte. A kézírásból és a helyesírásból arra következtettek, hogy egy valamelyest tanult férfit keresnek. Azonosították az eladót is, akitől a sajtot és az epret vette, amiket Buddékhoz vitt. Mindkét helyszín Kelet-Harlemhez volt köthető, így a nyomozást e környékre is kiterjesztették.

 

Vadászat

Rövid időn belül a város minden ujjlenyomat-szakértőjét, rendőrségi fotósát, és mintegy kétszáz titkosrendőrt állítottak az ügyre. Az óriási volumenű nyomozás felhajtott néhány ígéretes gyanúsítottat, de egyikükre sem illett az ősz hajú ember személyleírása.

Hat év is eltelt bármiféle eredmény nélkül, és már senki nem reménykedett abban, hogy valaha is élve előkerül a kislány. A rendőrség munkáját az anya, Delia Budd sem könnyítette meg: hogy a remény vezette-e, vagy a sajtó általi figyelem részegítette meg, nem tudhatjuk; de számos hamis csapásra vezető nyomot szolgáltatott. 1934-ben már csupán egy rendőrtiszt volt, akit nem hagyott nyugodni az ügy, William King.

King az Eltűnt Személyek Osztályán dolgozott, és kevés nála alkalmasabb detektív akadt ekkoriban. Az a fajta klasszikus megjelenésű, szigorú arcélű férfi volt, akire tökéletesen ráillett „a törvény embere” kifejezés. Különös kitartásáról lett ismert, ami nem engedte, hogy befejezetlenül hagyjon akár egy ügyet is. Időről időre megjelentetett egy álhírt az újságokban valamilyen áttörésről a nyomozásban. 1934. november 2.-án megírták, hogy egy hónapon belül meg fogják oldani az ügyet, és mindössze tíz nappal később tervük be is vált, ezzel sikerült kiugrasztaniuk a nyulat a bokorból.

fish

Delia Budd levelet kapott, azonban mivel ő maga nem tudott olvasni, fia, Edward olvasta el azt elsőként. Azonnal King nyomozóhoz rohant a brutális szöveggel:

„Kedves Mrs. Budd!

1894-ben egy barátom matróz volt a Tacoma gőzhajón, aminek a kapitánya John Davis volt. San Franciscóból hajóztak Hong Kongig. Amikor kikötöttek, ő és két másik partra szállt és berúgtak. Mire visszaértek, a hajó már elment. Ebben az időben Kínát éhínség sújtotta. Egy fél kiló hús ára 1 -3 $ is megvolt. A legszegényebbek szenvedtek a legjobban, ezért a 12 éven aluli gyerekeket eladták a mészárosoknak, hogy levágják őket, hogy a többieknek legyen mit enniük és ne haljanak éhen. A 14 év alatti fiúk és lányok nem voltak biztonságban az utcán. Bármelyik üzletbe be mehettél, kérhettél steaket, felcsíkozott vagy –kockázott húst.  Ekkor előhozták egy fiú vagy egy lány meztelen testét, és csak rá kellett mutatni, melyik részéből kéred. A hátsójukat – ami a legfinomabb részük -, adták a legdrágábban, mint borjúszeletet. John olyan sokáig maradt ott, hogy hozzászokott az emberhús ízéhez. Amikor visszatért N.Y.-ba elrabolt két fiút, egy 7 és egy 11 évest. Hazavitte őket, levetkőztette és kikötözte a spájzban, aztán elégette mindenüket. Minden nap többször megverte és megkínozta őket, hogy a húsuk finom és omlós legyen. Először a 11 évest ölte meg, mert kövérebb volt a feneke, és persze több hús is volt rajta. Testének minden részét megfőzte és megette, kivéve a fejét, a csontjait és a zsigereit. A sütőben elősütötte (az egész hátsóját), megfőzte, roston sütötte, olajban sütötte, párolta. A kisfiú volt a következő, ugyanígy járt. Ez időben én a keleti 100. utca 409.-ben laktam, hátul, jobb oldalon. Olyan gyakran mondta nekem, hogy milyen jó az emberhús, hogy elhatároztam, én is megkóstolom.

1928. június 3.-án meglátogattam önt a nyugati 15. utca 406. otthonában. Sajtot és epret hoztam magammal. Ebédeltünk. Grace az ölembe ült és puszit adott. Elhatároztam, hogy megeszem. Azt az ürügyet találtam ki, hogy egy zsúrra viszem, és ön elengedte. Egy üres házba vittem Westchesterben, amit már korábban kiválasztottam. Amikor odaértünk, azt mondtam neki, hogy maradjon odakint. Vadvirágot szedett. Az emeletre mentem és meztelenre vetkőztem. Tudtam, hogy ha nem teszem, a ruhám összevéreződik. Amikor minden készen állt, az ablakhoz mentem és behívtam. Egy szekrényben bújtam el, míg a szobába ért. Amikor meglátott meztelenül, sírni kezdett és megpróbált elfutni. Megfogtam, és azzal fenyegetett, hogy megmond mamájának. Meztelenre vetkőztettem. Ó, hogy rugdosódott, karmolt és mart. Megfojtottam, aztán a testét feldaraboltam, hogy hazavihessem a szobámba, ahol majd megfőzöm és megeszem. Milyen édes volt, ahogy a kis popója sült a tűzhelyen.

Kilenc napba telt, mire az egész testét megettem. Nem erőszakoltam meg, pedig megtehettem volna.

Szűzen halt meg.”

fishKing nyomozó azonnal felismerte, hogy a levél tartalmának az a része, amely a Buddékkal való találkozást írja le, minden aspektusában stimmel, így a levél valódi lehet, és valószínűleg az igazi gyilkos írta. A kézírás is hasonlított a távirat eredetijére hat évvel korábbról.

Fontos bizonyítékká vált a boríték, amelyben a levél érkezett: egy hatszögű embléma volt rajta a N.Y.P.C.B.A. betűkkel, amelyről kiderítették, hogy a New York Private Chauffeur’s Benevolent Association (New York-i magánsofőrök szakszervezete) rövidítése. Az egyesület elnökének segítségével összehívtak egy rendkívüli megbeszélést a tagsággal, ezalatt pedig a rendőrség összehasonlította a kézzel írt tagsági iratokat a Frank Howardként ismert férfi kézírásával. Miután egyik tag kézírása sem felelt meg, King nyomozó felszólította valamennyiüket, hogy árulják el, ha tudnak olyanról, aki lopott az egyesület irodaszereiből. Egy portásként dolgozó fiatalember jelentkezett, hogy elvitt néhány papírt és néhány borítékot, de azokat korábbi lakhelyén hagyta, a keleti 52. utca 200.-ban. Amikor a rendőrség felkereste a megadott címet, a ház főbérlője tanúsította, hogy Frank Howard személyleírása illik arra az idős emberre, aki két hónapig lakott nála korábban, és akit ő Albert H. Fish néven ismer. Elmondta, hogy bár már elköltözött, a férfi meghagyta neki, hogy őrizze meg leveleit. Egyik fia rendszeresen támogatta kisebb-nagyobb összegekkel apját.

King nyomozó riadóztatta a postát, hogy ha levél érkezik Albert H. Fish nevére, még a kézbesítés előtt értesítsék őt róla, illetve a főbérlőnek is azonnali hatállyal telefonálnia kellett, ha a férfi jelentkezett. Olyan sok idő eltelt hír nélkül, hogy már aggódtak, a Fish valahogy megtudta, hogy a nyomában vannak, és nem fog eljönni a pénzéért, de végül nem így lett. 1934. december 13.-án végül megjelent, és King nyomozó rögtön a helyszínre sietett. Az öregember éppen teázott, amikor King nyomozó benyitott. Amikor meglátta, King alig hitt a szemének. Több, mint fél évtizeden keresztül üldözte Grace Budd kísérteties elrablóját, és egyáltalán nem ilyennek képzelte. Az előtte álló férfi kistermetű volt, 165 cm magas, talán 60 kg. Az a fajta beesett mellű, hajlott hátú öregember, akinek átadjuk a helyünket a villamoson. Felállt, és a kérdésre, hogy ő-e Albert Fish, bólintott. Ezután előkapott egy borotvapengét, és a nyomozóra akart támadni vele, de az végül győzedelmeskedett felet te. „Most végre elkaptalak!” – kiáltotta.

fish

King nyomozó és Albert Fish

Vallomás

Albert Fish életének utolsó szakaszában számtalan vallomást tett. Kezdve King nyomozóval, magasabb rangú rendőrtisztekkel, végül egy egész sor pszichiáternek mondta el rémtetteinek történetét, és arra is volt szándék, hogy folytatásos önéletrajzként jelentessék meg az újságokban.

A vallomások során számos részlet megváltozott, hol hozzáad ott, hol elvett történeteiből, de a letartóztatása után mondottak maradtak lényegében azok, amelyekhez élete végéig tartotta magát.

fish

King nyomozó először a levelekkel szembesítette a kihallgatás során, melyekre Fish azonnal rávágta, hogy ő írta őket, azonban kezdetben azt tagadta, hogy valóban ő járt volna a Budd-családnál. Nem kellett sok hozzá, hogy megtörjön, és bevallja ez utóbbit is. Vallomása során halkan beszélt, és a földet bámulta. Elsőként Grace Budd-ról vallott.

Elmondása szerint „vérszomja” (ahogyan ő hívta) 1928 nyarán olyannyira elhatalmasodott felette, hogy már nem tudott parancsolni vágyainak, ölnie kellett. Eredetileg Grace bátyját, Edwardot akarta megölni – mert felajánlásul szedett áldozata jobb, ha hímnemű. Edwardot nem szemelte ki előre, csak a hétfői látogatása előtt egy nappal, a vasárnapi újságban figyelt fel hirdetésére. Tervei szerint az elhagyatott westchesteri házba vitte volna (Fish rövid ideig itt élt pár évvel korábban), ahol meg akarta kötözni és levágni péniszét, majd otthagyta volna elvérezni.

Amikor eldöntötte, hogy jelentkezik Edward hirdetésére, nem okozott gondot neki kiötölnie hamis személyiségét, hiszen évek óta gyakorlott volt benne. Amikor meglátta Edwardot, csalód ott volt. A 18 éves fiú úgy festett, mint egy megtermett, felnőtt férfi, barátja, Willie szintúgy. Egyáltalán nem ilyen áldozatot keresett, mégsem tett le róluk. Elég magabiztos volt ahhoz, hogy úgy gondolja, el tudna bánni mindkettőjükkel, így úgy döntött, véghez viszi eredeti tervét. Megtette az előkészületeket: szerszámait becsomagolta, megvette az epret és a sajtot. A szerszámcsomagot egy újságos standnál hagyta, hogy egy óra múlva visszatér majd érte, addig őrizzék meg neki.

Minden megváltozott abban a pillanatban, hogy meglátta Grace-t. Előállt a születésnapi zsúr ötletével, és még ő maga is meglepődött, milyen könnyedén rá tudta venni a szülőket, hogy elengedjék vele a kislányt.

 

Miután elköszöntek, magához vette a szerszámokat, és a legközelebbi vasútállomásra mentek, ahol magának retúr, a kis Grace-nek pedig egy útra szóló jegyet vásárolt a körülbelül húsz mérföldre található Westchesterig. Az úton megengedte Grace-nek, hogy az ablak mellé üljön, és élvezze a kilátást. A kislány korábban csak kétszer járt a városon kívül, és ha csodálkozott is, hogy miért szálltak vonatra, nem szólt egy szót sem. Csinos kis templomi ruhájában, és Fish háromrészes öltönyében bármelyik utas vasárnapi kirándulásra induló nagypapának és unokának nézhette őket.

fish

A westchesteri ház, a gyilkosság helyszíne

A továbbiakban történteket vallomásában éppen úgy mondta el, ahogyan a Buddéknak címzett levélben állt. A holttest fejét levágta, és a kislány cipőivel és egyéb maradványaival együtt a ház melletti kerti wc-nek emelt kis fülkében helyezte el, és az ajtót rázárta. Mivel a házban nem volt folyó víz, a vért fűvel súrolta le magáról, majd felöltözött, elcsomagolta szerszámait és azokat is a holttest mellé tette. Alig egy órát töltött az Akácosnak (Wysteria) is nevezett tanyán. Vallomása szerint később visszatért, és jobban elrejtette a maradványokat és a szerszámokat, de nem temette el. Az ezt követő hat évben további négy-öt alkalommal is járt fiával a házban, de a holttestel többé nem foglalkozott.

Amikor King nyomozó feltette utolsó, de talán legfontosabb kérdését, hogy mi késztette arra, hogy ezt tegye a kislánnyal? – Fish csupán annyit válaszolt: “úgy tartotta úri kedve”.

 

Pszichológia

Albert Fish ügye számos szakember érdeklődését felkeltette, különösen az „öröklés-környezet” vita aspektusában, mely fogalmat Francis Galton vezette be. Vagyis hogy az ember tulajdonságaiért, hajlamaiért a genetika felel, vagy pedig környezeti hatások által alakulnak ki. Fish esetében biológiai hozománya és az őt ért hatások egyaránt predesztinálták extrém viselkedését. Hét olyan családtagjáról tudunk, akiknél mentális zavarokat diagnosztizáltak, közülük ketten elmegyógyintézetben hunytak el – ő maga a St. John árvaházban pedig súlyos és folyamatos bántalmazást szenvedett el. Dokumentált tény, hogy felügyelő tanára rendszeresen megverte vagy megvesszőzte a rá bízott gyerekeket, és súlyosbította ezt oly módon, hogy a többi gyereket ilyenkor arra kötelezte, hogy végignézzékt társukbüntetését. Fish itt tapasztalta meg először, hogy a fájdalom számára szexuális ingerként hat, ha pedig mások fájdalmát nézheti, az különösen. Felnőtt korában Fish ún. piquerizmussal „kényeztette magát”, vagyis abban lelte gyönyörét, hogy tűket szúrt saját ágyékába. A letartóztatásakor készült röntgenfelvételek alapján 29 darab tű volt a testében.

fish

Ahogyan sok sorozatgyilkos esetében jelentkezik a probléma, Fish is 11 éves koráig ágyba vizelt. Valamikor gyerekkorában leesett egy cseresznyefáról, és beütötte a fejét. Ettől az eseménytől fogva gyakran kínozta fejfájás, szédülés és súlyosan dadogott. Kamaszkori szexuális szárnypróbálgatásai – melyeket a cikk elején már ismertettünk – csak egyre mélyebbre taszították.

Mire 30 éves lett, Fish már igen hosszú bűnlajstromot tudhatott magáénak, amelyen szerepelt rablás, kisstílű lopások és obszcén levelek írása. Számos alkalommal állt pszichiátriai kezelés alatt, és bár minden alkalommal megállapították, hogy „abnormális” és pszichopata személyiség, mégis szabadon engedték. Írtak vallási fanatizmusáról, melyben szörnyű tetteit bibliai indítékokkal magyarázta – úgy hitte, Isten szólította fel arra, hogy kínozzon és kasztráljon fiatal fiúkat. Letartóztatása után szexuális bűncselekményeiért hűtlen feleségét okolta.

A korosodó sorozatgyilkosok éppoly ritkák, mint a fiatalkorúak. A legtöbb sorozatgyilkos a 20 -as évei közepén kezd gyilkolni. Albert Fish esetében nem tudjuk, mikor kezdte, de 65 éves korában tört ént kivégzésekor már bizonyosan több évtizede tevékenykedett. Pszichológiai profilját illetően más tekintetben is kirítt az átlagból: a legtöbb sorozatgyilkos előnyben részesíti áldozatai esetében egyik vagy másik nemet, de Fish ilyen szempontból (is) biszexuálisnak tekinthető, mert áldozatai között egyaránt voltak fiúk és lányok is. Fish csodálta a német Fritz Haarmann kannibalizmusát, és minden újságcikket megtartott, amit csak olvasott róla.

Fish egyértelműen és minden tekintetben egy szadista-mazochista, pedofil volt. Gyermekkori emléke, amikor élvezte nézni, ahogy társait megbüntették egy végtelenül elborult személyiséget eredményezett, de részben magyarázhatja is beteges vágyait. Fish saját bevallása szerint nagy élvezetet lelt áldozatai sírásának és agóniájának hallgatásában, a feljegyzések szerint általa űzött parafíliák számát illetően rekordernek tekinthető – bár közülük több is mai normák szerint nem számít mentális zavarnak, és szexuális perverzióként való értelmezésük is inkább csak „ízlés dolga”)

  1. Szadizmus
  2. Mazochizmus
  3. Korbácsolás (aktív és passzív résztvevőként is)
  4. Csonkítás és öncsonkítás
  5. Magamutogatás
  6. Kukkolás
  7. Piquerizmus
  8. Pedofília
  9. Homoszexualitás
  10. Fellatio
  11. Kunnilingusz
  12. Anilingusz
  13. Koprofágia
  14. Urofília
  15. Fetisizmus
  16. Kannibalizmus
  17. Hipererotizmus

Egész életében grafomán volt, százszámra írta obszcén leveleit, melyekért olykor fel is jelentették.

Végül letartóztatásához is az vezetett, hogy nem tudta megállni, hogy írjon Delia Buddnak.

Fish élettörténetét áttanulmányozva, és az őt ért negatív biológiai és környezeti tényezők sokaságát áttekintve nem lehet meghatározni egyet sem közülük, amely egyértelműen felelős volna állapotának kialakulásáért. Míg gyerekkori megkínzatása, a gúnyolódások és a fejsérülés magyarázatot adhatnak némely viselkedésformájának kialakulására, bűneiért nem okolhatjuk csupán ezeket. Hasonlóképpen a családjában előforduló mentális betegségek sem tudhatók be elvetemültségének egyetlen forrásaként. Albert Fish bűncselekményeinek hajtóerejét a biológiai és környezeti tényezők kölcsönhatásaiban kereshetjük, melyek révén Fish a sorozatgyilkosok között is az egyik legdeviánsabbként van számon tartva.

fish

Tárgyalás és kivégzés

Fish természetesen tárgyalásáig is börtönben maradt, és ez idő alatt több korábbi bűncselekményét is bevallotta. Engedélyezték számára, hogy annyi levelet írjon, amennyit csak szeretne, ő pedig nem volt rest, valósággal ontotta őket. Elsődleges címzettjei gyerekei voltak, (egy alkalommal írt kedvenc unokájának is, a tizenegy éves Gloriának is, akit valósággal bálványozott) de ekkoriban tette azt a kijelentést is, hogy „minden államban voltak gyerekei”, vagyis hogy fiatalkorában tett utazásai során közel száz gyereket molesztált, erőszakolt, vagy ölt meg. Ekkor tette írásos vallomását Francis McDonnel és Billy Gaffney meggyilkolásáról is; így összesen három esetben tudták megvádolni.

fish

Albert Fish a tárgyaláson, King nyomozó és újságírók körében

Tárgyalása 1935. március 11.-én kezdődött, és tíz napon át tartott. Óriási sajtóvisszhangot kapott eseménnyé vált – bár az alig egy hónappal korábban véget ért Lindbergh-bébi ügy némileg beárnyékolta a szenzációt.

Fish a bíróságon őrületére hivatkozott, nem beszámíthatónak vallva magát – állítása szerint Isten utasítására ölt gyerekeket. A védelmet arra építették fel, hogy Fish a korábbi szakvéleményekkel ellentétben nem volt beszámítható. A szakértőként idézett pszichiáterek kiemelték vallási fanatizmusát, melyben áldozatait bűnei alól való feláldozásként ajánlotta fel Istennek, a kannibalizmust pedig a vallásos áldozás jegyében követte el.

A vád szakértői szerint Fish bár abnormális, de tudatában v olt a jó és rossz közötti különbségnek, beszámítható személy volt. Szexuális perverzióit általánosnak, gyakran előfordulónak nevezték, kannibalizmusát pedig nem tartották a pszichózis jelének. Szembeállították a védelem tanúinak állításait gyermekei vallomásaival, akik valamennyien gondoskodó, szerető apaként festették le (bár „furcsa” szokásait nem tagadták).

A tanúk padján megjelent Fish egyik mostoha lánya is, és beszámolt az általa tanított „játékokról”, amelyek nem voltak híján a mazochizmus és a gyermekmolesztálás elemeinek.

fish

Grace Budd koponyája megtalálásakor

Az esküdtszék döntése egyszerre volt egyszerű és mégis bonyolult. Egyikük sem kételkedett abban, hogy a vádlott őrült, mégis tudták, hogy beszámíthatónak kell nyilvánítaniuk ahhoz, hogy a bíróság halálos ítéletet szabhasson ki rá. Így történt, és a kivégzést a következő év, vagyis 1936 január 16.-án hajtották végre.

Az addig eltelt időben védői több fellebbezési kérelmet is benyújtottak, de valamennyit elutasították. Fish börtönbüntetését a híres-hírhedt Sing Singben töltötte, ahol ő volt a valaha volt legidősebb elítélt, akit kivégeztek. A megelőző körülbelül 10 hónap során meg akarta írni emlékiratait, amit a sajtónak adtak volna át, hogy megjelentessék, de később ügyvédje azt mondta, annyira mocskos, undorító és obszcén, hogy soha, senkinek nem fogja megmutatni.

Fish várta a halálát. Egyrészről többször hangoztatta, hogy már nincs miért élnie, másrészt pedig különös borzongással töltötte el a villamosszék gondolata; azt mondta, ez az egyetlen dolog, amit még sosem próbált ki.

 

The Gray Man (2007) (A szürke ember/ Az ősz hajú férfi)

fish

A The Gray Man-t Scott L. Flynn, egy jóformán teljesen ismeretlen rendezőnek köszönhetjük. A film egészen jól ragadja meg Fish karakterét, és mutatja be joviális nagypapa-figurájának feloldhatatlan ellentétét rémtetteivel. A téma brutalitásából fakadóan a rendező úgy döntött, hogy a véres részleteket teljes egészükben hanyagolja, és éppen csak sejteti őket. A mű sok kritikusa éppen ezt a kendőzöttséget rója fel, és nevezi a The Gray Man-t tizenévesekkel megnézhető családi filmnek. Ezzel azért vitatkoznék, hiszen egy kannibál gyermekgyilkos éppen elég borzalmas gore jelenetek nélkül is. Így egy lassú folyású, megugrásokat és ijesztgetést nélkülöző művet kapunk, amit sokan talán nem is tartanának valódi horrornak, de a fenti cikk elolvasása után talán elhiszik nekem: az.

A főszerepben Patrick Bauchau-t láthatjuk, aki tökéletesen hozza a karaktert, King nyomozót pedig Jack Conley alakítja. A színészi játék tekintetében talán ők ketten az említésre méltóak a filmben, de számomra jó pár jelenet színházi hatású, eltúlzott mozdulatokkal és kifejezésekkel operált, ami jócskán csökkentette az élvezetét.

A film nagy erénye, hogy igen pontosan követi a valóságban történteket. Pluszként felvonultatja előttünk Fish gyermekeit, és az ő szemszögüket is megismerhetjük – erről nem sokat tudunk, így javarészt valószínűleg puszta dramaturgia, de mint ilyen, működik.

fish fish

Mindezen dicséretem ellenére csak közepes filmnek tudom nevezni a The Gray Man-t. Nincs benne kellő mélység, amit, ha megkapott volna, és valódi karaktertanulmánnyá vált volna, elnézném neki egyéb hibáit. Így csupán egy minden tekintetben középszerű film, ami ennek ellenére megérte a rááldozott másfél órát – különösen annak a ténynek a tudatában, hogy ez idáig más játékfilm nem született Albert Fishről.

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella

 

 

A cikkhez felhasznált források:
Harold Schechter: Deranged, The Shocking True Story of America’s Most Fiendish Killer
Harold Schechter: The Serial Killer Files
Serial Killers: The Real Life Hannibal Lecters (2001)
Jerrod Brown, Blake R. Harris, Steve Daniels – Psychology of Albert Fish. (Behavioral Health, vol.1, nr.1.)
https://murderpedia.org/male.F/f/fish-albert.htm
https://serialkillershop.com/blogs/true-crime/albert-fish
https://en.wikipedia.org/wiki/Albert_Fish

Be the first to comment on "Serial Chillers XXVII.: Albert Fish, a szürke ember / The Grey Man (2007) (A szürke ember/ Az ősz hajú férfi)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .