Brahms: The Boy II (2020) (A fiú 2)

Ritkán akad példa a csillagok olyan szerencsés együttállására, amikor egy klasszikus film első felvonását egy még jobb második rész követi. Még a teljes moziverzumot tekintve sem könnyű feladat mondjuk tíz, az első résznél jobb folyatást felsorolni. Horror filmek esetében meg aztán tényleg nagyítóval kell keresgélni. Talán az Alien(s) ugrik be így gyorsan elsőre, ha az egyáltalán annak számít. Szóval itt van nekünk a Brahms: The Boy második felvonása és első pillantásra sejtjük (már csupán a fent említett, tapasztalaton alapuló előítéletünk alapján), hogy gyanúsan nem számíthatunk sok jóra a folytatástól. Persze azért teszünk egy próbát – 2020 van, örülünk, hogy kerül valami a moziba / tévé képernyőjére – és reménykedünk benne, hogy legalább az együtt maradt író (Stacey Menear) és rendező (William Brent Bell) páros tudja mit csinál és nem csupán a beígért zöldhasúakért izzadtak ki magukból egy újabb fejezetet Brahms korábban sem annyira emlékezetes kalandjaiból.

A szintén nemrégiben bemutatott Babysitter: Killer Queen kapcsán ötlött föl bennem legutóbb a gondolat, hogy bizony nem ártana valamiféle cenzushoz kötni, hogy mit, mikor és mégis milyen minőségben szabad folytatni. A fent említett opus – miközben lépten-nyomon kiszólogatott a vászonról, az eredetinél jobban sikerült második részeket emlegetve – éppen annak szolgáltatott ékes bizonyítékot, hogyan nem szabad hozzányúlni az eredeti materiához. Habár az egyébként egészen fogyasztható Babysitter folytatása önmagában megérdemelne egy kiadós hőzöngést, ettől most eltekintenék. Csupán egy dolog miatt érdemes említést tenni még róla: abban a bizonyos esetben az első rész folytatása adta magát, az eredeti film bőven biztosított erre lehetőséget. A The Boy első felvonása viszont – és itt most azok, akik esetleg nem látták az első részt, készüljenek fel némi spoilerre – éppen addig volt érdekes (legalábbis számomra), amíg Brahms kilétére fény nem derült. A fura idős házaspár által szigorú szabályok közt nevelt élethű baba misztikus és helyenként egészen hátborzongató történetének hangulata egy csapásra foszlott szét azáltal, hogy kiderült: a ház falaiban egy hús-vér fiú/férfi rejtőzködik.

Tehát ezzel a csomaggal érkezünk el a sztori folytatásához. Mielőtt még az első képsorok vetítésre kerültek volna azon morfondíroztam, hogyan lesznek képesek visszazárni az alkotók a szellemet a palackba? Hiszen a poént már lelőtték, a király meztelen volt. Attól tartottam, hogy valamiféle home-invasion / slasher hibrid kerekedik majd ki a dologból, hiszen elképzelni sem voltam képes, hogyan lehetne a misztikus szálat visszacsempészni a történetbe. Aztán persze az újkori zsánerfilm-gyártás ezúttal sem hazudtolta meg magát, ha arról van szó, hogy minden áron le kell húzni még egy bőrt a már korábban alaposan megnyúzott jószágról: egyszerűen fogták és mintha az első rész meg sem történt volna, Brahms egyszer csak azon kapta magát, hogy Annabellé változott. Valami gonosz nem tudom mi szelleme megszállta, aztán olyan dolgokra vesz rá másokat, mint saját széttört porcelán pofijának összeragasztása, állatok felkoncolása, anyucira, apucira a ház rágyújtása. Még azon is elgondolkodtam egy pillanatra, hogy nem én emlékszem-e rosszul és az első részben tényleg minden furcsaságot a falban lakó ipse számlájára lehet írni? Vagy az ocsmány porcelán baba tényleg túlvilági hangon sugdolódzott a dadája fülébe?

Egy szó mint száz, minden jel arra utal, hogy a Brahms: The Boy II csupán egy újabb blöff arra, hogy megpróbáljanak némi ropogós valutát előcsalni a zsebünkből a lehető legkisebb energiabefektetéssel. A legtöbb jól működő csaláshoz persze kell valami, ami elvonja a figyelmünket a bűvész kezéről. Ezt a szerepet ebben az esetben Katie Holmes lenne hivatott betölteni. A fájdalom az, hogy ha ő képes is volt valaha ilyesmire, azok az idők már elmúltak. A neve még talán jól mutat a plakáton, de itt véget is ér a hozzájárulása a végeredményhez. Nem mintha rajta múlna, hogy a saját otthonában rablótámadás áldozatává vált és a rossz emlékek elől vidékre menekülő anya-gyermek páros felettébb eredeti figurájába nem képes életet lehelni. A munkájába temetkező, feleségének és a támadás óta egy szót sem szóló gyermekének (hm…, ilyet is mintha láttunk volna már) helyzetét nehezen átérző apa (Owain Yeoman) pontosan olyan súlytalan és jellegtelen, mint partnere. A cselekmény többi részét – gödörből előásott porcelánbaba, amihez a néma fiú mindennél jobban ragaszkodik, a fura, rémes történeteket mesélő szomszéd, a baba és a gyerek között kialakuló egyre furcsább kapcsolat, majd a leplezetlen természetfeletti események – mintha egy rakás másik filmből ollózták volna össze. Jóformán egyetlen olyan jelenetet sem tudnék megnevezni, amire rá tudnám sütni: na ezt a Brahms: The Boy II-ben láttam. Persze nem maradhat el a hab a tortáról: a jellegtelen és minden ízében újrahasznosított cselekmény megkoronázásaként egy, ostobaságban még az addig történteken is túltevő lezárást kapunk. Ami ráadásul nyitva hagyja a folytatás lehetőségét is. Ha esetleg valakinek kéne még ebből egy adag.

Alapvetően rossz jel, ha egy folytatás már a címében sem kívánja egy az egyben felvállalni, hogy ő valaminek a második része. A Brahms: The Boy II még ezt is furán csinálja, hiszen egyszer ad az Op. 2-nek egy Brahms: … alcímet, aztán végül csak odabiggyeszti, hogy The Boy II. Amúgy éppen ez a kettősség jellemző a filmre is: egyszerre próbáltak nem tudomást venni az első részben történtekről és közben mégis elevickélni annak farvizén. Mintha még maguk a készítők sem akarták volna felvállalni, hogy márpedig ezt a viszonylag intelligensen összerakott első rész folytatásának szánják. Az egész dologban nem is az a legtragikusabb, hogy ez a csoda elkészülhetett, hanem hogy sikerült rentábilisre kihozni. Magyarán nyereséget termel az alkotóknak. Ezek után meg mit csodálkozunk, ha a filmipar nem kíván csutakos hónaljjal mutatkozni a forgatási napok végeztével? Minek agyaljunk sokat a dolgon, ha a reggel a vécén összedobott szkript-vázlat is simán képes egy nyereséges film forgatókönyveként teljesíteni? Teljesen igazuk van. Innentől kezdve meg csak magunkat okolhatjuk, hogy mindent hajlandóak vagyunk lenyelni és még tapsolunk is hozzá.

Kinek ajánljuk: aki még nem látott thrillert vagy horrort amiben gonosz szellemek, gyerekek, porcelánbabák, traumán átesett feleségek és erdőmélyi vidéki ház található, na annak talán tud még újdonsággal szolgálni a Brahms: The Boy II

Értékelés: 4/10

Gabblack

Be the first to comment on "Brahms: The Boy II (2020) (A fiú 2)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .