Mindenki előtt ismert a történet, mikor a család kedvenc kutyája megmarja a kisgyereket, és a gazdának akármennyire is fáj, meg kell hozni a nehéz döntést, és ki kell vinnie a határba a kutyát és le kell lőnie. De mi van akkor, ha a fiú öli meg a kutyát?!

Andy hazafias amerikaiként, apja örökérvényű, bölcs tanácsának eleget téve (Menj fiam a háborúba, ott majd férfit faragnak belőled!) Vietnámban teljesít szolgálatot. Szülei és húga természetesen visszavárják, de mikor már hetek óta nem jön tőle több levél, apja és testvére már sejteni kezdi mi történt. Egyik este érkezik is a küldönc Andy halálhírével. Édesanyja persze nem tudja feldolgozni a traumát, így egész éjszaka mantraként ismételgeti: A fiam él és haza fog jönni! A kívánságok pedig veszélyes dolgok, tudta ezt William Wyman Jacobs is, akinek A majom mancsa című novelláját használta fel Alan Ormsby és ennek segítségével még jobban ki tudta hangsúlyozni a vietnámi háború hiábavalóságát. Andy ugyanis megjelenik, viselkedésében viszont súlyos változások álltak be. Egész nap a hintaszékben ül, nem szól senkihez, ha esetleg kérdezik, akkor nagy nehezen tőmondatokban válaszol. A környéken pedig gyilkosság történik, amit egy katonaruhás fickó követett el, apja hamarosan össze is rakja a mozaikokat, főleg miután végig nézi kutyája kivégzését.

Nem egyértelmű zombiról van szó, hiszen nem rohad a teste, gondolkodni képes, a kórt nem adja tovább másnak, ráadásul a szervezetét egyben tartó és éltető vérmennyiséget lefeji áldozataiból, és injekciós tűvel adja be magának.
Az amerikai kertvárosi családi kép, legyen bármilyen idilli is szertefoszlik az értelmetlen háború kapcsán. Andy miután végignézi társai, barátai halálát, hazatérvén droghoz nyúl, mentálisan ronccsá válik. Nem lehet nem észre venni a magában hordozó nyílt üzenetet, de szerencsére egy profi és félelmetes horror köntösbe sikerült öltöztetni. Ebben a legnagyobb szerepe az Andyt alakító Richard Backusnak van, aki pusztán tekintetével, jelenlétével lassú monoton hintázásaival képes rettegést kiváltani, alakítása (természetesen a történettel és rendezéssel egyetemben) messze túlnyúl egy átlagos horroron.

Bob Clark közvetlen a Children Shouldn’t Play with Dead Things után forgatta már kicsit nagyobb, de még mindig extra low budget filmjét. Tanítani való módon építkezik és adagolja a feszültséget, annak ellenére, hogy a gyilkos kiléte és milyensége már az első percekben kiderül. A forgatókönyv letisztult tudatossága, az anyai szeretet és a fiú részéről történő tudatra ébredés, ahogy Frankenstein szörnyéhez hasonlóan végzetébe rohan és saját halálát kívánva elkezdi ásni a sírját, csakhogy megmentsen másokat saját magától, példaértékű.

Ezzel a profizmussal és céltudatossággal az alacsony költségvetésből eredő hiányosságokat finoman palástolják, Tom Savini –akinek ez az első filmes munkája – sminkjei, trükkjei látványosak, Clark a hangokkal és az odaillő zenével képes szőrt állítani. Eme művét is megtekintve újból belém nyíllal a fájdalom, hogy Clark a Black Christmas-szel fejezte be horrorfilmes karrierjét. Korai váratlan halála pedig örökre meghiúsította a Children Shouldn’t Play with Dead Things remakejének elkészültét, a zsánerhez való visszatérését.

Értékelés: 9/10

Miskei