Curve (2015)

curve_thumbIan Softley a The Skeleton Key után tíz évvel tért vissza a horror zsáneréhez, és mivel én személy szerint igencsak kedveltem a Kate Hudson főszereplésével készült első kacérkodását a műfajjal, így örömmel vetettem bele magamat e két szereplős darabba.

Mallory férjhez akar menni, de mivel egy-két államot átkell utazni az úti célig, így van ideje gondolkodni, finoman nimfomán húga pedig nem épp a vőlegény ösztökéje felé hajtja a báránykát. Mikor kiég a biztosíték a kocsijában egy elhagyatott kanyon közepén, egy fiatal, izmos felsőtestű, szökés félisten nyújt fürge ujjú segítséget. Mallory térde kissé megroggyan, és felajánlja a vándornak, hogy elviszi egy darabon. Viszont Christian menetközben, a hangulatot megalapozandó profán mód közli a lánnyal, hogy irtózatos nagy szerszámával csúnya repedéseket és bevérzéseket fog okozni Mallory hüvelyében, és innentől több a veszteni való, mint egy lemondott esküvő.

curve02

Szerencsére – vagy bizonyos megoldások láttán inkább azt kell mondjam sajnos – nem a megszokott panelekre építkezik a forgatókönyv, így mindig pici csavarok követik egymást. Ez néha szép látványt nyújt (Julianne Hough forró naciban terpeszt egy órán keresztül), néha pedig szánni való, fejcsóválós megoldásba poshad, vagy éppen idegességre késztet, szórakoztatás helyett.

curve01

Mikor a kálvária elkezdődik, Mallory pedig magára hagyatva várja végzetét, elvileg lélektipró kínszenvedésnek lehetünk tanúi, gyakorlatilag viszont csak unalmas köröket futunk az időtartammal. Még a másik főszereplő Christian is egyfolytában felsóhajt, hogy ezt nem gondolta volna! Én se!

Mikor először 2007-ben(!) zöld utat kapott a projekt, még Eva Mendes és Mathieu Kassovitz nevével zsonglőrködtek, nyolc év alatt kevésbé ismert nevek és DVD forgalmazás lett a vége. Nem csodálom!

Értékelés: 4/10

Miskei

Be the first to comment on "Curve (2015)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .