Death Parade (2015) & Death Billiards (2013)

DPMiniEredetileg egy rövidke animét szerettem volna hozni nektek, amiben jóval több spiritusz van, mintsem gondolnánk. Még 2013-ban láttam, és most észrevettem, hogy sorozat is készült belőle. Ennek őszintén megörültem, mert valahogy az egész koncepció nagyon jó volt, rengeteg potenciált láttam benne, kiaknázatlan lehetőségeket, inkább egy bevezető résznek tűnt. Így bele is fogtam, hogy megnézzem a teljes Death Parade-et, hogy utána megoszthassam veletek az élményeimet vele kapcsolatban.

Időben a Death Billiard később játszódik, már amennyire ennek a faktornak egyáltalán szerepe lehet az egész sorozatban, hiszen viszonylagosan különálló epizódokból, esetekből áll. A lényeg annyi, hogy amennyiben valakik egy időben haláloznak el, hogy a QuinDecim nevű bárba kerülnek, ahol egy játékot kell lejátszaniuk, amelynek tétje szó szerint az életük. Aki nyer, az reinkarnálódik, aki veszít, az a Pokolra jut. Persze ez csak elsőre tűnik ennyire egyszerűnek, valójában a szabályok jóval bonyolultabbak, de ezt a részt meghagyom, hogy magatok fedezzétek fel.

Death Parade 01

Decim a csapos ebben a bizonyos bárban, aki elmondja a betérőknek, hogy random egy játék kerül kisorsolásra, amennyiben elfogadják a feltételeket, és a végéig senki sem hagyhatja el a helyszínt. Viszonylag nehéz is volna, mert minden kijárati lehetőség le van zárva. A tét minden esetben az életük, így komolyan kell venniük, hiába tűnik ez bizonyos esetekben egy könnyed nyári délutánnak, vagy éppen egy vakrandinak. Csavarokat igazán abból az okból kifolyólag visznek ezekbe a játékokba, hogy mindenki saját tudása és képessége szerint játsszon, ne próbáljon meg csalni, mert az érzelmei befolyásolják. Emiatt például első körben nem is emlékeznek arra, hogyan kerültek ide, és arra sem, hogy meghaltak. Illetve a múltjukkal sincsenek teljesen tisztában, tehát akár ismerhetik is egymást, de az is előfordulhat, hogy sohasem találkoztak. Ez azért lehet nagyon lényeges elem, mert így nagyobb valószínűséggel fogják komolyan venni az egészet, mert ugye a holtaknak nincs is veszítenivalójuk. Azonban az események előrehaladtával, a győzelem pillanatáig fokozatosan előbukkannak a múltbéli emlékeik, így a játékok hangulata is hamarosan ezek tekintetében változik meg.

Death Parade 02

Decim feladata annyi, hogy közölje a szabályokat és betartassa azokat, valamint az, hogy döntsön a delikvensek sorsáról. Ugyanis ő a bíró, aki a végén megmondja, ki hova fog jutni. Viszont ezt az információt csak a játék végeztével közli az áldozatokkal, és ezekben az esetekben is érdemes odafigyelni a reakciójukra.

Az egész történetsor tele van tűzdelve zseniális szimbólumokkal, melyek csak akkor válnak érthetővé, ha a végére érünk az epizódnak. A néző nem sejti, hogy miért vannak itt ezek az emberek, és azt sem lehet megtippelni, ki milyen eredménnyel végez majd, illetve hogyan reflektál az apró csalásokra, kiskapukra, melyek nincsenek is igazán elrejtve. A sorok között olvasni nem egyszerű, mert egy olyan játékot játszanak, amely tényleges tétje az, hogy mi lesz a sorsuk. Valahol ez tudattalanul is befolyásolja a döntéseiket, de csak a legvégére értik meg, mit miért tettek. Ezek az önkéntelen, ösztönszerű cselekedetek viszont segítenek Decimnek, hogy megfelelő döntést hozhasson. Nyilvánvalóan nincs adekvát válasz, így ő is tévedhet néha, vagy csupán az emberi érzelmek, színjátékok tükrében más végeredményre jut majd.

Death Parade 03

Csaposunkat egy fekete hajú lány segíti, akit sosem szólítanak a nevén. Hogy pontosan mi is a funkciója, arra csak jóval később derül fény, miközben kiderül, hogy milyen szervezet része a bár, ahol dolgoznak. A többi szereplő is előbújik, hogy megmutassák magukat, és ráébredjünk, mennyire nincs egyszerű dolga egy döntőbírónak. Bizony neki is van felettese, felügyelője, sőt időnként a betérő vendégek sem azok, akiknek látszanak. Attól, hogy bizonyos információkat előre megtudunk róluk, még nem biztos, hogy a néző a megfelelő következtetésre fog jutni. Ez egyébként szintén zseniálisan van ábrázolva az anime folyamán. A morális kérdések, amelyeket boncolgat, éppen ezért nem csak egy szemszögből ismerhetőek meg. A karakterek beszélgetése pedig néhol filozófiai elmélkedésre is emlékeztet, például a bűnnel, illetve a halállal, vagy éppen a reinkarnációval kapcsolatban. Ezért érdemes minden apróbb részletre is odafigyelni a Death Parade epizódjai közben.

Death Parade 04

Ezért a történet előrehaladtával elkezdjük mi is kicsit más szempontból megítélni az áldozatokat, valamint kezdünk ráébredni, miféle játékot játszik velünk a rendező, Yuzuru Tachikawa. Shinichi Kurita karakterdizájnja (One-Punch Man: Road to Hero) tökéletesen passzol a témához, szemet gyönyörködtetőek a szereplők. A zenéje fantasztikus hangulatot teremt, köszönet érte Yuuki Hayashinak (Kiznaiver, My Hero Academia). A főcímzene BRADIO Flyers-e, a végeken pedig a Last Theater hallható a NoisyCell-től.

Attól eltekintve, hogy a Death Parade végül teljesen más irányba megy el, mint amire számítunk, nekem nagyon megtetszett. A történetek, a döntések kimondottan érdekesek, a szituációk, melyekben ítélet születik, korántsem egyszerűek. Az egész halál gondolatkörét szépen körbejárják, valamint arra is rávilágítanak, hogy egy ilyen Decim-féle karakternek milyen nehézségekkel kell szembenéznie, valamint mennyire fontos a munkája. Nem egy erős horror, viszont egy izgalmas pszichothriller elemekkel operáló dráma, így a gondolkodni vágyóbbaknak ajánlanám elsősorban.

Death Parade 05

Értékelés: 8/10

animenewsnetwork.com 200.62animenewsnetwork.com 200.62youtube-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Death Parade (2015) & Death Billiards (2013)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .