Right at Your Door (2006) (Otthon, biztonságban)

otthon biztonságbanHa engedtem volna a kísértésnek, és az Otthon, biztonságban című film megtekintése előtt utánanéztem volna a készítőinek, bizonyosan kedvezőtlen prekoncepciókkal a fejemben ültem volna le megnézni ezt a thrillert, amit a legtöbb forrás az első helyek valamelyikén említ, ha single location filmeket keresünk. Az író-rendező Chris Gorak neve A legsötétebb óra című 3D-s gagyifesztivál kapcsán lehet ismerős.


A történet szerint piszkos bombákkal támadnak Los Angelesre ismeretlen terroristák, és főszereplőnk, Brad felesége a belvárosban tartózkodott a robbantáskor. Brad azonnal és ösztönösen elindul a helyszínre, hogy megmentse a szeretett nőt, de a hatóságok megakadályozzák ebben az útlezárásokkal. A lakosságot felszólítják, hogy menjenek haza, zárkózzanak be, és amennyire csak lehet, szigeteljék le otthonukat, hogy a robbantások mérgező pora ne juthasson be.

otthon biztonságban
Brad hazaérve a házban talál egy szerelő fickót, aki sehogy sem tud hazajutni, így együtt állnak neki minden nyílászárót lefóliázni, leragasztani, miközben próbálják telefonon elérni szeretteiket – természetesen sikertelenül. Végül Lexinek, az ifjú feleségnek sikerül hazavánszorognia, és kezdetét veszi az erkölcsi és morális dilemma, amire film felépül: beengedjék-e a biztonságos házba a láthatóan beteg nőt, ezzel jó eséllyel saját életüket kockáztatva?

otthon biztonságban
Az Otthon, biztonságban az első fél órájában kijátssza legerősebb kártyáit. A robbantások jól néznek ki, a kialakuló pánikot jól érzékelteti, és bár a szereplőket nem sikerült kellően megkedveltetnie ahhoz, hogy máris aggódni kezdjünk értük, nagyon izgalmasan vezeti fel a kialakuló dilemmát.

otthon biztonságban
A történet „tárgyalás” része már sokkal unalmasabb, és egyáltalán nem meggyőző. A Lexit játszó színésznő szerepe és színészi játéka egyaránt rendkívül idegesítőek, és ez már a film végéig így marad, de egy-egy jelenet erejéig csatlakozik hozzá a férj is, hogy ketten táncoljanak a néző idegein. Nem a film eseménytelenségével van baj, hiszen a viszonylagosan lassú és cselekmény nélküli filmek között is találunk zseniálisakat. Azzal van baj, hogy erről a kiindulópontról egy nagyon érdekes drámát lehetett volna kihozni a filmből, de ehhez sokkal alaposabb karakterépítésre lett volna szükség, illetve azzal, hogy mindazok a jelenetek, amelyekkel a film körülbelül 60 percét eltöltjük, semmit nem tesznek hozzá a történethez.

Valószínűleg érezhették ezt a készítők is, így óriási – bevallom, számomra valóban meglepő – fordulattal zárul a történet, de csak egy percig örülhettem neki. A végső csavar megmenthette volna a filmet, egy-két percig azt éreztem, ebből még valami jó is kisülhet, de még a saját jó ötleteivel sem tudott sajnos mit kezdeni az Otthon, biztonságban.

Kinek ajánljuk: Kötélidegekkel rendelkezőknek és súlytalan thrillerek kedvelőinek.

Értékelés: 3/10

Blissenobiarella

Be the first to comment on "Right at Your Door (2006) (Otthon, biztonságban)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .