A Netflix négy esztendővel ezelőtt a koronavírus árnyékában belekezdett R. L. Stine (Libabőr-könyvek) Fear Street sorozatának feldolgozásába, és A félelem utcája-trilógia (1994, 1978, 1666) egy átlagos tini-slasherhez képest meglepően jó kritikákat kapott.

A 2021 nyarán három hét alatt debütáló alkotások nagyszerűen megalapoztak a Shadyside & Sunnyville konfliktusnak, és a szokásos slasher toposzt remekül bővítették olyan témákkal, mint pl.: a boszorkányság. A rajongók azóta várják a streaming óriás bejelentését a folytatást illetően, a 81 éves amerikai író termékeny pályafutása pedig igazi bőségszaru volt a kreatív csapat számára.

Hivatalos megerősítés 2023 októberében érkezett a produkció felől, így az aktuális Fear Street darab már második éve szerepelt a szerkesztőség által legjobban várt horrorfilmek összeállításainkban.

Májusban azonban véget ért a várakozás, lássuk hogyan értékeltük a látottakat Blissenobiarella szerkesztőtársammal!

afiaf: A félelem utcája – A bálkirálynő semmit sem bíz a véletlenre, hiszen már a címével távol tartja azokat a nézőket, akik hidegrázást kapnak az amerikai ”szalagavató” bálok láttán. A történet 1988-ban játszódik, a cselekmény középpontjában egy álarcos gyilkos áll, aki a Shadyside Gimnázium bálkirálynő-jelöltjeit veszi célba a végzősök báljának estéjén.

Nem tudok túl sok biztatóval szolgálni annak, aki a rövid leírást túlzottan klisésnek találja, hiszen a legújabb Fear Street feldolgozás valóban nem szolgál semmilyen újdonsággal sem. Egyetlen képkocka sincs, amit a szubzsáner szerelmesei ne láttak volna már máshol, ennek ellenére a tökéletesre hangolt, szűk másfél órás játékidő egész gyorsan lepörög.

A szereplők közül senki sem nyújtja élete alakítását, de egy slasher mozihoz szükséges átlagot azért tisztességes lehoznak. A kedvelhető karakterek kedvelhetőek, míg az irritálóak, nagyon irritálóak. A halálesetek kellően véresek, itt azért tetten érhető némi kreativitás iránti vágy az alkotók részéről, így ezt a kockát is kipipálhatjuk.

Személy szerint meglepődtem rajta, hogy milyen negatív kritikákat kapott A bálkirálynő, hiszen nem marad el túlzottan sokkal a korábbi trilógia minőségétől, sőt, nálam az első részt meg is előzte. Ha megfelelő elvárásokkal ülünk le elé, és tisztában vagyunk vele, hogy végzős csajok (véres) rivalizálását nézzük a bálkirálynői koronáért, akkor akár még jól is szórakozhatunk rajta. Én így tettem:)     6.5/10

Blissenobiarella: … akkor itt most én leszek a rossz fej, mert szerintem ez a film messze elmarad a trilógia színvonalától. Bármennyire is tinihorrorról, ráadásul tinislasherről beszélünk, amitől nem vár sokat az ember, engem az első három film ötletes felépítése annyira magával ragadott, hogy a történet felszínessége a továbbiakban nem is érdekelt, és átadtam magam az önfeledt szórakozásnak. A trilógiáról írt cikkben azt mondtam, hogy az első rész volt a leggyengébb, ami azért szomorú, mert így talán sokan nem jutnak majd el a másik két rész élvezetéig.

Nos, A bálkirálynő az én szememben nagyjából ezzel az első résszel pendül egy húron. Végtelenül klisés, a korszakot kizárólag a filmben használt zenéken keresztül próbálja csak felidézni – és míg 1994 esetében nagyon rosszul csinálta, itt már nem is próbálkozik mással -, karakterekről nagyon nehéz beszélni, nem hogy bármiféle karakterfejlődésről. A történet is gyengébb lett szerintem, a két egykor összetartozó kisváros történelmi időkre visszanyúló rivalizálása azért jóval több sztori-alapanyagot rejt magában, mint egy végzős bál koronájáért vívott harc.

De egy slasher horrortól kell-e elvárnunk ilyesmit? Ha el tudod engedni ezt az igényt, egy közepes színvonalú, de alapvetően szórakoztató darabot találhatsz ebben a filmben is. Könnyed hangvételű, igazi nyárestére való limonádé, súlytalan szórakozás. De én akkor is inkább maradnék az első három résznél. 5/10