American Conjuring (2016)
Néha bizony meg kell nézni olyan filmeket is, amelyek az IMDB-n alacsony pontszámot értek el, hátha gyöngyszem rejtőzik mögöttük. Sajnos ez az American Conjuring című kanadai horrorral kapcsolatban nem lett…
Néha bizony meg kell nézni olyan filmeket is, amelyek az IMDB-n alacsony pontszámot értek el, hátha gyöngyszem rejtőzik mögöttük. Sajnos ez az American Conjuring című kanadai horrorral kapcsolatban nem lett…
A 2000-es évek elején több olyan fiatal rendező is felbukkant, akiktől a horror rajongók azt várták, hogy idővel egy lapon emlegethetőek lesznek majd a műfaj nagymestereivel. Az előző évtized egyik…
A héten a magyar horrorportálok közül elsőként tőlünk olvashattatok kritikát a The Conjuring várva várt második részéről, rovatunkban pedig – ahogyan azt már megszokhattátok – a filmet megihlető eseményeknek járunk…
A Warner Bros. és New Line Cinema ítészei ugyan már 2014. novemberében, majd 2015 októberben szerette volna bemutatni a folytatást az „addig mérjük, míg érzékelhető a paranormális aktivitás”- elve alapján….
Hamarosan a mozikban debütál a nagy sikerű Conjuring második része és amint azt már előre tudjuk, ezúttal is állítólagosan valós események szolgálnak majd a történet hátteréül. Egyfajta ráhangolódásként úgy gondolom,…
Már az első hírek felröppenésekor elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mi a fenének csinál James Wan egy újabb szellemházas filmet, dolgozza fel újra ugyanazt a témát, mikor az Insidious-nál sem merte…
Pont, amikor minden szakértő azt várta, hogy 2023-ban a filmipar végre visszatér a megszokott kerékvágásba, megérkezett az utóbbi fél évszázad legnagyobb hollywoodi sztrájkja, amely hónapokra megbénította az álomgyár életét. Szerencsére…
Immár évek óta kezdjük egy nagy sóhajjal az éves toplistánk összeállítását, hogy “ez nem volt a horror éve”. Idén kifejezetten kevés olyan művet tudnánk felsorolni, ami igazán maradandó és emlékezetes…
Még mindig kristálytisztán emlékszem a megdöbbenésre, amit 2005 februárjában éreztem miután a mozivásznon lepörögtek a Fűrész (2004) záróképsorai. Instant klasszikus, de erősen kétlem, hogy az alkotók sejtették milyen „szörnyet” szabadítanak…
2011-ben nem sokan fogadtak volna rá, hogy bő egy évtizeddel később az Insidious lesz az egyik legsikeresebb horror-franchise a világon, James Wan (Démonok között, Fűrész) azonban a filmipar egyik legjövedelmezőbb…
You must be logged in to post a comment.