Jigoku (1960) (Pokol)
A japán filmgyártás az 50-es, 60-as években élte virágkorát. Boldog, boldogtalan gyártotta a filmeket, köztük a Shintoho cég is, akinek a Jigoku az utolsó alkotása, mielőtt lehúzták a redőnyt. Kétes hírnevük ellenére…
A gyermek és ifjúsági regényeiről ismert Lakatos István (Lencsilány, Dobozváros, Mesék az ágy alól) és Szegedi János Péter játékfejlesztő/producer által írt, az Alfabéta-díjas Kovács Péter által illusztrált kiadvány egy fantasztikus…
Sean Byrne neve ismerősen csenghet a fanatikus horrorrajongók fülében. Az ausztrál direktor nevéhez köthető két remekül sikerült 21. századi horrorfilm, de nagy rejtély, hogy az utóbbi évtizedben mivel ütötte el…
A Serial Chillers rovatban ezúttal ismét történelmi vizekre evezünk. Témánk Marie Delphine Lalaurie legendája, egy, a 19. század eleji New Orleans felső tízezréhez tartozó nő története, akivel szemben megalapozott a…
A horrornovellak.blog.hu oldalon rendszeresen publikáló szerző 2023-ban jelentkezett a Sirom névre keresztelt, palóc mitológiával foglalkozó természetfeletti történeteket elénk táró novelláskötetével. Szabó Tamás frissen megjelent második kötetében az ún. teológiai rémület…
1984 őszén szörnyű esemény rázta meg a Napfény városát. A tragédia epicentruma a Szegedi Fegyház és Börtön, közismertebb nevén a „Csillag” volt. Egy Richter Richárd nevű fogvatartott rátámadt a fegyintézeti…
Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt szállították a Philippou-tesók 2023 egyik legkellemesebb horrorfilmes meglepetését, és a démoni kézfogás története remek befektetésnek bizonyult az A24 számára. A Beszélj hozzám! (Talk To…
Ez a fergeteges fekete humorban és elképesztően szürreális jelenetekben tobzódó képregény eredetileg a Szűcs Gyula (Chameleon Comix) és Chavez ötlete alapján életre kelt Random Virtuális Képregénymagazinban debütált 2010 és 2012…
Christian Ward (ODY-C, Blood Stained Teeth) író-rajzoló különleges Batman képregénye leginkább egy szuperhősös művészeti albumhoz hasonlít. A háromrészes minisorozat egy transzcendentális utazás keretében megelevenedő, rémálomszerű szekvenciákban tobzódó történetet tár elénk,…
A kortárs sci-fi irodalom egyik legnagyobb hatású névjegye James S. A. Corey, aki valójában két szerző, Daniel Abraham és Ty Franck közös alkotói álneve. Nevükhöz fűződik A Térség (The Expanse)…
Történjék bármi 2025 második felében a mozipénztáraknál, az biztos, hogy az idei esztendő legerősebb horrorfilmes box office szerepléséért járó roppant megtisztelő díjat nehezen fogják kirángatni a Bűnösök készítőinek kezei közül….
A szinte már hagyományosnak mondható filmes toplistánk mellett az előző évek gyakorlatához hasonlóan szerkesztőségünk könyvmolyabbik része ezúttal is összegyűjtötte, hogy szerintük melyek voltak 2024 legklasszabb, legszórakoztatóbb vagy éppen legkiemelkedőbb horror…
Néhány esztendő után 2024 volt az első év, amikor nagyobb traumától mentes maradt a filmipar, de ennek ellenére sem sikerült visszatalálni a nézők kegyeihez. Világméretű pandémia, és sztrájk hiányában kénytelenek…
horror 2014-07-17
A japán filmgyártás az 50-es, 60-as években élte virágkorát. Boldog, boldogtalan gyártotta a filmeket, köztük a Shintoho cég is, akinek a Jigoku az utolsó alkotása, mielőtt lehúzták a redőnyt. Kétes hírnevük ellenére…
You must be logged in to post a comment.