Genocyber (OAV) (1994)
„Minden idők egyik” – kezdhetném így is ezt a kritikámat, hiszen valóban mérföldkőnek számít az az anime, amit mostanra választottam ki nektek. Az Artmic Studio (Bubblegum Crash, The Hakkenden, A….
„Minden idők egyik” – kezdhetném így is ezt a kritikámat, hiszen valóban mérföldkőnek számít az az anime, amit mostanra választottam ki nektek. Az Artmic Studio (Bubblegum Crash, The Hakkenden, A….
Mikor tudatosult bennem, hogy a Netflix elkezdett animékkel foglalkozni, és többek között egy Godzilla projektet is bevállalt, eléggé kíváncsi lettem. A korai rajzfilmes próbálkozások inkább szórakoztatóan viccesek voltak, így reménykedtem,…
Az animék között igazán kellemes thrillerekre lehet akadni. Ezt a mostani sorozatot egy kedves ismerősöm ajánlotta, pontosabban arra volt kíváncsi, hogy milyen kritikát írok neki erről. Hogy mi is pontosan…
Mindkét film, amelyet a sorozathoz készítettek két részre van szedve és emiatt nem is igazán nevezhetőek klasszikus értelemben vett egész estés mozgóképeknek. Valójában az első egy compilation típusú anime, amely…
Ha poszt-apokaliptikus animékről beszélünk, akkor ez a mű elengedhetetlennek számít. Nem is csak ebből a szempontból, hiszen a Neon Genesis Evangelion az egyik alapmű, amivel nem csak a rajzfilmkedvelőknek illik…
Az Föld lakóinak jelentős hányada már jónéhány évszázada ahol csak tudja, ott pusztítja a környezetet, két kézzel vágva ezzel maga alatt a nem is olyan képzeletbeli fát. A túlnépesedő bolygó egyre…
Napjainkban elmondható, hogy a sorozatok virágkorukat élik, hiszen lépten-nyomon belebotlunk egy-egy induló szériába, aminek sorsa leginkább a szerencse, a pénz, valamint a tehetség arányaitól függően alakul. Természetesen a különféle sorozatok színvonalukat és…
You must be logged in to post a comment.