Néha el szoktam gondolkodni, vajon hol tartana ma a horror, mint műfaj fejlődése, ha egy bizonyos Bram Stoker az 1800-as évek végén nem írja meg a kelet-európai folklór és az akkoriban divatos okkultizmus összeházasítását, a Drakulát. Nem csak az 1922-es Nosferatut köszönhettük a könyvnek, ami mind a mai napig az egyik legszürreálisabb és legnyomasztóbb vámpírfilm, de a Universal is ebből készítette legendás első hangos horrorfilmjét, ami a stúdió mára legendás szörnyszériáját alapozta meg, és az egész világ számára ismertté tette a leghíresebb Drakula, Lugosi Béla nevét.

 

Érdekesség, hogy amikor Tod Browning a Drakula előkészületeinél tartott, eredetileg még a Universal néma szörnyfilmjeinek sztárját, Lon Chaneyt akarta a gróf szerepére, viszont a tervének keresztbe tett, hogy az ezerarcú emberként is ismert legenda, aki Quasimodot és az Operaház Fantomját is játszotta, szerencsétlen körülmények között elhunyt, nem sokkal a forgatás kezdete előtt. Ekkor tűnt a stáb szemébe Lugosi Béla, egy magyar emigráns, aki színházban hatalmas sikerrel alakította Drakulát, és felajánlották neki, filmen is játssza el a szerepet. Béla igent mondott – talán egyszerű igenen és nemen kívül másképp nem is tudott volna válaszolni, ismert tény, hogy ekkor még nem igazán tudott angolul, és fonetikusan tanulta be a szövegkönyveit is – a többi pedig már történelem.

 

Angol ügyvéd, bizonyos Renfield utazik a magyarok lakta Erdélybe, ahol még a statiszták szövegei és az épületek feliratai is anyanyelvünkön íródtak. El kell jutnia Drakula gróf kastélyába, hogy ott nyélbe üssön egy hatalmas értékű ingatlaneladást a gróffal, ami olyannyira kecsegtető számára, hogy még házigazdája baljóslatú feltételeit is hajlandó elfogadni – teljes titokban kell utaznia, és a helyiek által rettegett Walpurgis-éjen, éjfélkor várja egy fogat a Borgói-szorosnál. Kissé túlságosan is önelégült barátunk nem hallgat a falusiak intő szavaira, egyedül egy rózsafüzért hajlandó elfogadni egy idős asszonytól, majd útnak indul a találkozó megbeszélt helyére. Eközben a nap lenyugszik, a kastélyban Drakula és menyasszonyai a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb jelenetében felkelnek koporsóikból, a gróf pedig álruhában maga megy fogatával a vendég elé. Mire a kastélyhoz érnek, Renfield már alaposan bánja az utazást, az út alatt a kocsis eltűnik, és csak egy nagy denevér repked a lovak felett, a kastélyba lépve pedig házigazdája kísértetként képes átsétálni a hatalmas pókhálókon. A vacsora során Drakula közli vele, hogy másnap este egy hajóval Londonba fognak utazni, majd ha nem lenne Renfield nyakában a kis kereszt, rögtön neki is esne, így viszont várnia kell, amíg hősünk lefekszik aludni. A Demeter hajó néhány héttel később fut be Londonba, a fedélzeten csak halottak, és a megtébolyodott Renfield várják az értetlen rendőröket. Drakula elszabadul a fővárosban, minden kínálkozó alkalommal kielégíti kínzó vérszomját, majd terrorizálni kezdi újdonsült szomszédjait, Dr. Sewardot, lányát, Minát, vejét, Jonathan Harkert, és barátjukat, Lucyt. Miután Lucy vérszegénységben leli halálát, Seward régi barátjához, Van Helsinghez fordul segítségért, aki felismeri, ellenfelük maga az emberfeletti, időn túli gonosz.

 

Amikor felosztottuk a témákat a Lugosi-emléknapra, rögtön lecsaptam a Drakulára, mivel én írtam több másik, régi Universal horrorfilmről is. Utólag jöttem rá, hogy ez nem a legkönnyebb vállalkozás volt, a Drakula ugyanis nem az a típusú film, amiről a megszokott, néha poénkodós, néha lazán szitkozódós stílusban lehet írni. Ez a film egy alapmű, minden apró kis részletében. A színészi játék fantasztikus, Béla olyan Drakula alakítást nyújt, amiről megkockáztatom, hogy még ma, Christopher Lee, Gary Oldman és Gerard Butler után is a legemlékezetesebb, legjobb interpretációja a grófnak. A mozdulatai, a klasszikus mondatai, a magyaros hanglejtése, a mimikája gyakorlatilag egybeolvadtak a karakterrel, a szemfüles rajongók szinte az összes későbbi Drakula-alakításban felfedezhetnek olyan apró elemeket, amiket Lugosi használt ebben a filmben. De mellette kiemelendő még a Renfieldet alakító Dwight Frye is, aki a klasszikus horrorfilmek egyik legjobb őrült karakterét alakítja, és Edward Van Sloan, aki egy Lugosi szintjéhez méltó Van Helsinget hív életre. Browning rendezői munkája is lenyűgöző, az apróbb hibák, amelyek előfordulnak, inkább a némafilm-hangosfilm közötti műfajváltásból, illetve a színház adaptáció miatti megkötésekből adódtak – furcsa például, hogy míg a némafilmek alatt folyamatosan aláfestő zenék szóltak, itt a jelenetek alatt csak a szereplők hangjait, illetve háttérzajt lehet hallani, mintha a szinkron puszta jelenléte miatt megfeledkeztek volna erről az apróságról, és csak a későbbi filmekben pótolták volna. A helyszínek többsége pedig túlságosan színpadias jellegű, statikus, amin még Browning dinamikus, forradalmasító kameramozgásai és beállításai sem képesek túl sokat javítani. A később elkészült, spanyol Drakula már javította ezeket a problémákat, és a rajongók többsége néha azt kívánta, bár szerepeltek volna abban ennek a verziónak a színészei. De ezek a hibák is inkább érdekességek, apróbb motívumok, amelyek mai szemmel megmosolyogtatóak lehetnek, viszont lépcsőfokként szolgáltak a Unversal későbbi szörnyfilmjeihez, és talán a mai, modern horrorokhoz is. A Drakula az a fajta film, amit kötelezően megnézetnék mindenkivel, aki akárcsak hobbi szinten horrorfilmekkel akar foglalkozni, nem csak történelmi jelentőségű, de Béla alakításának köszönhetően a mai napig időtálló, élvezhető alkotás.

értékelés: 10/10

Zoo_Lee