Sharknado 2 – The Second One (2014) (Sharknado 2 – A második harapás)

sharknado2_thumbNagyon úgy néz ki, hogy a Cápaviharról szóló borzalmas hülyeség lett az eddigi legnépszerűbb (legszélesebb körben megtekintett) Asylum produkció, így a film készítői természetesen már hetekkel a vetítést követően egy folytatásról tájékoztatták a nagyérdeműt. Egyelőre annyi volt biztos, hogy a szokatlan természeti katasztrófa célpontja New York lesz, de hogy még a metróból, illetve felhőkarcolók belsejéből is vérszomjas CGI-lények támadjanak ránk, azt szerintem senki nem hitte volna…

Már a film eleje sem szűkölködik izgalomban: egy New Yorkba tartó gép – fedélzetén a los angeles-i első részt túlélő, cápát kettéfűrészelő csávóval (Fin) és annak szőke hajú macájával (April), aki immáron a Hogyan éljük túl a Sharknado-t c. bestseller szerzője – cápaviharba kerül. A szélrózsa minden irányába repkedő cápák igyekszenek a hajtóműveket lezúzni, de olyanok is akadnak, akik simán kiharapják a gép oldalát, és betódulva elfogyasztanak néhány utast, például a Big Bang Theory-ban is fel-feltűnő Wil Wheatont, vagy a lila hajú légi kísérőt alakító Kelly Osbourne-t. Kedvencem amúgy, amikor a kapitány az irányíthatatlanná vált repülő helyett inkább a félig felfalt másodkapitányt próbálja valahogy kicibálni az egyik jószág szájából. Szerencsére itt van Fin, aki precíz manőverrel földre teszi a gépet, még ha csajának le is harapták az egyik kezét. (Dead Snow 2-ből kiindultam elvártam volna, hogy a kórházba a doki félvállról csak annyit mond: „sikerült egy cápa uszonyát odavarrni…” nokomment.)

sharknado2_2Ezen feszültséggel teli percek után New York (eddig még békés) városában megismerkedhetünk egy – már az első pillanattól kezdve – iszonyatosan irritáló családdal, Brody-ékkal. Míg anya és lánya Szabadság-szoborhoz indulnak, addig a család férfi tagjai egy baseball-meccsen próbálják elütni az időt; hiszitek vagy sem, de Fin is ez utóbbi eseményre hivatalos, ugyanis megtudja, hogy a cápavihar pontosan ott fog először lecsapni. A stadionban sikeresen összetalálkoznak, majd a szokatlan időjárás miatt jéggé fagyott utcákon menekülve elérik a metrót, csakhogy az hirtelen víz alá kerül egy zsilip el nem zárása folytán – mivel az erre a feladatra kivezényelt arcokat felfalta egy csatorna-aligátor -, és perceken belül cápák támadják be a szerelvényeket! Nagy a veszély, mivel az egyik ideges bestia kibontja orrával a szerelvényt, de az állomásokon békésen várakozó népek sincsenek biztonságban!

sharknado2_3Közben a család csajosabbik fele már éppen örülni kezd, hogy sikeresen kikeveredtek a cápáktól nyüzsgő szigetről, amikor a nyílt utcán üldözőbe veszi őket a Szabadság-szobor guruló feje, ami elől egy kukáskocsival persze meglógnak. Fin meglehetősen rosszul sminkelt felesége, April megszökik a kórházból, míg a többiek elmennek a Times Square-n fegyvereket és a bombát bugázni (tudjátok, amit a cápaviharba kell dobni, hogy felrobbanjon az egész, hisz láttátok az első részt! – a szerk.), de update gyanánt kard és vízipuska is akad.

Amikor szorult helyzetbe jutott főhősünk egy taxi tetejéről halált megvető bátorsággal cápák uszonyán lépked át egy másik kocsira, az minden pénzt megér! (Ja, és hogy is van, hogy az utca egyik felén cápák úszkálnak a méteres vízben, ahova átlendülnek ott pedig minden csontszáraz?!)

sharknado2_1A családegyesítés aztán egy toronyházban történik meg, persze az izgalmaknak ezzel még közel sincs vége! Fin és fiatalkori szerelme a tetőn igyekszik bombát fabrikálni, hogy megakadályozzák a két tornádó egyesülésének beláthatatlan következményeit, mert azok persze pont annál a felhőkarcolónál találkoznak, ahol ők vannak. Egy kéznél lévő gumiparittyával lövik bele a bombákat a cápatornádóba, ami roppant kreatívan azt fogja eredményezni, hogy égő cápák esnek le az égből; okos gondolat. Közben a felhőkarcolóban a lifttel lejött víz (!) folyamatosan árasztja el az emeleteket, alulról-felfele (!)- ilyet még nem láthattál sehol, apám!! – felülről pedig lefelé sodródó, égő cápák várják őket. Nem is kérdéses, hogy időben kijutnak az utcára, ahol Fin félkezű csaja várja őket egy kocsit vezetve.

sharknado2_5

És hogy ne érjen véget a film egy óránál, arról az alkotók hihetetlen ötletességgel gondoskodtak: jön egy harmadik tornádó!! Ugye ezt még ti sem gondoltátok volna?! Ezúttal az Empire States Building-nél találkozik a másik kettővel, amit elvileg hatástalanítottak… Mielőtt Fin végső harcba indul, még előadja a láncfűrészes cápa-kettészelő mutatványát, utána meg a csaja mutatkozik be (kissé talán Tokyo Gore Police-ra hajazó módon): levágott kezére körfűrészt szerel, és úgy hasítja a ragadozókat…

A fináléban felrobbantják az ESB tetejét, amivel megállítják a tornádókat, de főhősünk ex-szerelme odaveszik, őt pedig a robbanás bedobja a tornádóba. Ha már ott van, lenyeleti magát egy cápával, csak hogy újra kifűrészelhesse magát annak gyomrából és így tovább. Közben a városát védő, feldühödött nép kaszával meg vasvillával veszi fel a harcot az égből hulló cápák ellen; egyesek még járó motorfűrészeket is belehajigálnak a tornádóba, biztosan hatásos módszer. De ez még mind semmi ahhoz a jelenethez képest, amikor Fin egy légből kapott lánccal meglovagol egy arra repülő cápát, majd sértetlenül földet ér. Romantikus happy endként pedig egy cápa szájából kihúzott emberi kézről levéve a gyűrűt megkéri a csaja kezét. Kell ennél meghatóbb baromság?!

sharknado2_4

Röviden és tömören összefoglalva: az első részben megteremtettek egy újabb, irdatlan méretű Asylum-baromságot, amire viszont még talán ők sem számítottak, hogy ez ipari szemét bejött a népnek, kvázi folytatásért kiáltott. Alkotógárda tehát még jobban odatette magát – látszik a szinte vég nélküli agyatlan hülyeségen, amit belezsúfoltak ebbe a másfél órába -, és néha már az volt az érzésem egyes jelenetek láttán, mintha direkt parodizálnák önmagukat. Imádnivaló például, ahogy a tévében szakkommentátor jelleggel tudományos magyarázatot adnak elő a sharknado-ról. De hát mégis mit várjunk egy filmtől, amiben olyan szürreális mondatok hangzanak el, minthogy „ezek a cápák ijesztőek, és senki nem szereti, ha megeszik őket”, „New Yorkban a sharknadok is keményebbek”, vagy „ez A NAGY ALMA; ha belénk harapnak, visszaharapunk!” és társai. Végezetül pedig megnyugtatnék minden rajongó (és persze fanyalgó) emberkét, hogy nem kell félni, beígérték már a harmadik részt is, yuhé!!!

Értékelés: 3/10

eyescream

2 Comments on "Sharknado 2 – The Second One (2014) (Sharknado 2 – A második harapás)"

  1. Ezt olvasva rendesen kedvem támadt megnézni! 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .