Dracula III – Legacy (2003) (Drakula 3 – Örökség)

dracula3_thumbA rettenetesen szar Drakula 2 után, szinte féltem megnézni a 3. részt, de szerencsére nagyon kellemeset csalódtam. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy lehet 2 olyan film amit eredetileg egynek szántak, ennyire külömböző, és azt sem értem, hogy jött össze az, hogy lecserélték a Drakulát játszó szinészt, ha eredetileg egy filmnek szánták. A szinészcsere szerencsére jól jött mivel Rutger Hauer sokkal jöbb Drakula mint Stephen Billington. Igaz, hogy az első részben (Dracula 2000 – ha valaki esetleg nem tudná) Gerard Butler is jó volt, csak egy teljesen más stílusú Drakulát formált meg. A 2. részből visszatér a főszerepekbe Jason London és Jason Scott Lee akiről elmondom (ha valaki esetleg nem ismerné a munkásságát), hogy eddigi karrierje során, olyan “nagy” filmekben csillogtatta meg a tehetségét, mint például az Időzsaru 2, Angyalok Háborúja 5, vagy a Sárkány: Bruce Lee Élete (ami egy kicsit kakukktojás a sorban, mivel ez egy jó film lett 🙂 ). Úgy látom kicsit hosszúra vettem a “történelmi áttekintés”-t, így hát nem is húzom tovább az időt, inkább bele is vágok a történetbe…

dracula31

A történetünk a “nem túl távoli jövőben” játszódik: öt évvel a második epizód után. Luke (London) és Uffizi atya (Lee) rendületlenül próbálnak újra rátalálni Drakulára, és közben vámpírtetemek százait hagyják maguk után. Romániába vezeti őket az útjuk, ahol állítólag az ország vezetői egytól-egyik vámpírok (és ezért a lázadóknak az az elsődleges követelésük, hogy fényes nappal tartsák a beszédeiket :-)). Miután megérkezne,k összefutnak egy bandával, akik embereket rabolnak és eladják őket Drakulának. Kutatásaik során ráakadnak egy hiradós stáb két életbenmaradt tagjára, aki közül a faszi vámpírrá változik, a nőből meg főszereplő lesz a film további részében. Végül elérkeznek a kastélyba ahol leszámolnak a gonosz fegyverkereskedőkkel, Luke rátalál a barátnőjére (bár szerintem kicsit másképp képzelte el a találkozást), Uffizi atya pedig megkűzd Drakulával, míg végül megcsodálhatjuk a “Happy”-nek messziről se nevezhető “Ending”-et.

Ha utánanézünk más mozifilmek “Video Release”-es folytatásainak, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy a szerényebb költségvetés miatt például a brutalitás is teljesen eltűnik (nézzük csak meg a Hellraiser sorozatot, habár ott az 5. rész szerintem megint egy ritka gyöngyszem), de itt jónéhány lefejezést, karós átszúrást, kettévágást végignézhetünk, amik ráadásul még elég jól is sikerültek. A másik dolog ami tetszett, hogy nem raktak bele olyan baromságokat, mint amikből elég sok volt a második részben (gondolok itt a vámpírok babszámolási és csomó-kobogózási kényszerére). Mindent összevetve, egy elég kellemes kis másfél óra volt ez a film, mindenkinek ajánlom aki egy kis egyszerű vámpíros mészárolgatásra vágyik, és ami a legjobb, hogy nem kell megnézni hozzá a második részt, mert anélkül is teljesen érthető a történet.

értékelés: 6/10

KevinKain

Be the first to comment on "Dracula III – Legacy (2003) (Drakula 3 – Örökség)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .