Dracula’s Daughter (1936) (Drakula lánya)

draculasdaughter_thumbEgy évvel azután, hogy a második Frankenstein-film sikert aratott a mozikban, a Universal úgy határozott, folytatást készít egy másik filmnek is, a Drakulának.
Azonban akkoriban született egy megállapodás a filmstúdiók által, aminek a lényege nagyon röviden annyi volt, hogy a színészek nem szerepelhettek a nevük által fémjelzett film folytatásában is (Karloff-fal kapcsolatban valahogy sikeresen felrúgták ezt a szabályt, elvégre ő 3 Frankenstein filmben is eljátszotta a szörnyet). Ez tehát egy dolgot jelentett: Lugosi Béla, a színész, aki sokaknak a tudatába Drakula grófként égett be, nem játszhatta el többet Drakula grófot!
Ennek ellenére ennek a filmnek még volt egy nagyon-nagyon kevés esélye arra, hogy jó, és élvezhető legyen. Én magam is reménykedve tettem be a DVD lejátszóba a lemezt, arra számítva, hogy legalább egy élvezhető trash-filmet fogok látni. És mit kaptam? Egy nagy ló*****!

A film pár perccel az után kezdődik, hogy Van Helsing leszúrta a grófot Carfaxben. A kriptában azonban megjelenik két rendőr, és miután meglátják Renfield és a gróf holttesteit, abban a pillanatban letartóztatják a profot. Na, itt rögtön álljunk meg egy pillanatra! A Drakula elméletileg azzal végződött, hogy Jonathan és Mina, Van Helsinggel együtt elhagyták a kriptát a hajnali harangozás közepette. Akkor itt most miért van este, és miért csak Van Helsing van itt? Ehhez hasonló, érdekes logikai csavarokkal jócskán találkoztam a film során, de ez talán az egyik legfeltűnőbb volt mindközül. A lényeg, hogy nem sokkal ezután a rendőrőrsön megjelenik egy titokzatos nő, aki egy varázsgyűrű (WTF!?) segítségével ellopja a gróf holttestét (újabb kiakadás: elméletileg a vámpírok holtteste el szokott égni/porladni, vagy nem?), majd bazi nagy szolgájával együtt elégetik azt (WTF!? másodszorra). Ezután a nő és segédje hazatérnek, ahol a spiné elkezd örülni, hogy így, Drakula végső halálával nem fog többé vérre szomjazni, nem szenved tovább Drakula átkától, szolgája azonban ráébreszti, hogy ez nem igazán van így (miért is pontosan?). Ezután az utcán elkap egy kiöltözött egy ficsúrt (ez a jelenet egyébként a legijesztőbb az egész film alatt, ami azt jelenti, hogy nem ásítottam közben). Ez alatt Van Helsinget folyamatosan őrizetben tartják, és mellesleg komplett idiótának nézik, amiért vámpírokról meg hasonló baromságokról beszél. A prof segítséget kér egyik korábbi tanítványától, aki zseniális pszichológus hírében áll, de a tanítvány is hülyének nézi. Ez a rendkívül “szimpatikus” pszichológus lesz a mi főhősünk, akire a vámpírnő is felfigyel, mert úgy hiszi, ő talán segíteni tudna rajta (a.k.a. kigyógyítani a vámpír-kórból). Ezen a ponton kezdtem el keresgélni az államat a padlón. Most komolyan: nem lett normális az őt teremtő vámpír halálától, sem attól, hogy aztán szénné égette a hullát. Mit gondol ez akkor, hogy majd egy hitetlen pszicho mókus fogja őt rendbe hozni? A lényeg az, hogy a terápia se nagyon segít a grófnőn (merthogy az a lelkem, aztán úgy a film fináléja felé az is kiderül, hogy ő Drakula gróf lánya – jobb később, mint soha), ráadásul főhősünk is egyre inkább hinni kezd a vámpírvadász-mesternek. Aztán néhány fordulat után a grófnő úgy dönt, hogy nem is akar meggyógyulni, inkább visszatér Erdélybe. Azonban a main hero közben megtetszett neki, úgyhogy úgy dönt, magával viszi őt is, azzal a csellel, hogy elrabolja a titkárnőjét (akivel valami szerelmi szál is lett volna, csak épp az olyan mérhetetlenül unalmas volt, hogy végigaludtam az egészet). A fináléban aztán mindenki eljut Erdélybe, a Drakula-kastélyba, ami most valahogy sokkal közelebb van a faluhoz, mint az eredeti filmben, ráadásul itt már a falu teljes lakossága perfektül beszél angolul (komolyan erre már no comment…). Tehát Van Helsing vezetésével bejutnak a kastélyba, kinyírják a szolgát és a grófnőt is (pisztollyal – ezek szerint a golyó helyettesíti a karót…), majd ideggyógyász barátunk átöleli az ő kis titkárnőjét. Ezután jön a várva-várt (komolyan azt hittem rumbát fogok járni örömömben a szoba közepén) Happy End (mi más lehetne?), ami közben még Van Helsing megállapítja a grófnő holttestéről (ami miért is semmisült volna meg?), hogy elbűvölő teremtés lehetett x100 évvel korábban, amikor meghalt.

draculasdaughter1

Nem tudom elhinni, hogy ezt a nagy kalap sz**t én képes voltam megnézni. Azt még kevésbé, hogy a cikk megírása miatt még párszor újra bele is kellett néznem. Ez a film a Lugosi-féle Drakula meggyalázása, ami megfullad az unalomban és a logikátlanságban. Nincs semmi olyan pozitívuma, ami miatt hajlandó lennék megbocsátani neki. A teljes Ed Wood életművet szívesebben nézném meg, mint ezt a borzalmat újra. Az egyik legrosszabb régi horror, amit valaha is láttam (igen, sajna van rosszabb is). Ha én Lugosi, vagy bármelyik Drakula-rajongó helyében lettem volna, felkutattam és megsemmisítettem volna az összes kópiát, ami csak ebből a filmből létezett. Ne nézzétek meg! Bár tény, hogy vannak ennél rosszabb régi trashek is, de ez egy nagy név folytatásaként még a legminimálisabb elvárásaimat is alulmúlta.

értékelés: 1/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Dracula’s Daughter (1936) (Drakula lánya)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .