Outpost (2008) (A helyőrség)

Bár Hitlernek nem sikerült elérnie sem a világuralmat, sem egyéb hasonlóan magasztos céljait, azt viszont határozottan igen, hogy azóta a nácik, mint olyanok, kiváltképp az SS egyenruhás katonák egyfajta szimbólumai lettek a minden fölött álló kegyetlenségnek, mondhatni egyfajta egyetemes jelképévé váltak a gonosznak, amit megszámlálhatatlan film, animációs film és egyéb médium ki is használt már, ha randomra kellett mumust választani. Felbukkantak ők már nálunk kismilliószor zombiktól rajzfilmfigurákig, most megint előkerültek, hogy kegyetlenkedjenek egy sort.

Valahol Kelet-Európában egy Hunt nevű, magát mérnöknek mondó fickó (Julian Wadham ~ Az ördögűző: A kezdet, Dominium ~ ) valami ásványokra meg kutatásra hivatkozva felbérli a veterán DC-t (Ray Stevenson ~ Punisher: Warzone, Thor, Éli könyve ~ ) és hat fős zsoldos csapatát 48 órányi munkára. Ahogy megérkeznek a helyszínre, rögtön egyértelművé válik, hogy a világháborús katonai bunkernek semmi köze az állítólagos ásványokhoz, viszont annál inkább a nácikhoz. Idővel az is világossá válik a csapat számára, hogy Hunt nem az SS eltűnt aranykészlete után kutat a bunkerben… Az egyik szobában kupacban állnak a hullák, az egyikük valahogy mégis életben maradt kitudja mióta, ám látszólag magatehetetlen, talán valamilyen kísérlet áldozata, a nácik legendásak az ilyesmiről… Mikor a semmiből egy hadseregnyi vaskeresztes katona tűnik fel és sorra kezdenek fogyni a tagok, kezd olybá tűnni, hogy a meló tovább fog tartani két napnál. Huntnak nincs más választása, minthogy teríti a lapjait…

Újfent elmondhatjuk, hogy nincs új a Nap alatt. Ha nácik, akkor titkos emberkísérletek, okkultizmus, halhatatlanság szent grál vagy tudomány által, elpusztíthatatlan hadsereg meg a többi sablon. Mindemellett Steve Barker rendezőnek sikerült feszültséget, izgalmat csempésznie ebbe a másfél órába, bár aki csak egyetlen hasonló témájú filmet is látott már, az nagyjából tisztában van a végkifejlettel látatlanul is. Mégis azt kell mondjam, a maga nemében rendben van a film, bár nem egy Náci zombik, de láttam már ennél rosszabbat is a témában.

6/10

phobic23

1 Comment on "Outpost (2008) (A helyőrség)"

  1. Cikklista frissítve idáig!

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .