Turkish Batman & Robin ((Bedmen Yarasa Adam)) (1973)

bedmen_thumbSürgősen felejtsétek el Christopher Nolan sötét lovagjával kapcsolatos élményeiteket, sőt igazából úgy unblock felejtsetek el mindent, amit a Denevéremberről az eddig készült feldolgozásai alapján csak tudtok, mivel Batman és Robin párosa most valami olyasmit produkál, amit nem igazán láthattatok filmen. Szabadidejükben ugyanis mindenféle olcsó sztripklubokat látogatnak, és különféle ledér nőcskékkel hetyegnek, mellékesen azért néha a gonoszokkal is meggyűlik a bajuk, persze miután azok legyakják az általuk oly kedvelt ledér nőcskéket…

Ahogy a Superman esetében is, úgy az 1966-os eredeti, Batman: The Movie közönségsikere után mindenfelé a világban elkezdték legyártani a saját denevéremberüket. Így találhatunk többek között Alyas Batman and Robin (Fülöp-szigetek), Bat Woman (Mexikó), valamint Super Batman and Mazinger V (Dél-Korea) változatokat. Én most egy elég populárisnak mondható, és viszonylag könnyen elérhető, fekete-fehér változatot szeretnék bemutatni. Előrebocsátom, mivel egy eredeti török nyelvű verziót sikerült beszereznem, felirat pedig nem volt hozzá, így csak megpróbáltam megfejteni – illetve külföldi forrásokra hivatkozni a történések egyes részeivel kapcsolatban -, már ami a cselekményt illeti.

bedmen_0Kezdő jelenetben rosszarcú alakok egy nőt üldöznek, akit aztán sikeresen meg is ölnek. Később egy csávót láthatunk, minden bizonnyal a rendőrséget hívja lélekszakadva, de rövid időn belül ő is halálát leli: két kocsi két oldalról nyomja össze. Az mondjuk rejtély, miért nem futott el. Ezt követően egy gyors (és feltehetően hatásos) bemutatót láthatunk, ahogy Batman és hű társa Robin egymással bunyózik, majd levezetésképpen már egy sztrip-klubban ülnek, és szájtátva bámulják, ahogy egy ledér hölgy vetkőzik előttük. Mikor a show után gratulációjukat fejeznék ki a művésznő öltözőjében, rá kell döbbenniük, hogy sajnos már megfojtották őt.

bedmen_2Némi párbeszéd, amit ugye nem értettem, majd megmentenek egy nőt pár banditától, mikor éppen arra autóznak. Aztán egy magát simogató nő lakására törnek be, de szerencsére szuperduónk ismét csak jókor jelenik meg, és elintézi a gazfickókat, hálából pedig egymásnak esnek. Később civilben is romantikázik a luvnya Bruce Wayne-nel, de utána a gonosz főnök által küldött bikinis kurva szépen lelövi a csajt. Bruce ez nem igazán zavarja, mert buszmegállókba szed fel mindenféle nőcskéket, és jót pucérkodik velük. (Az a jelenet szintén világbajnok, amikor a buszmegállós kurvára ráad egy köpenyt, és eljátssza vele a nővérkét, ő meg hogy ágyban fekvő lázas beteg, mikor meglátogatja őt a másik csaj, ráadásul az egészhez ilyen bumfordi burleszk-zene társul.)

bedmen_3Aztán a rosszak ribanca megmérgezi Bruce másik csaját, aki elvisznek a mentők, később pedig már magát a főhőst cserkészi be, és aktus közben egy késsel próbálja meg kioltani az életét. Közben a szobából előkerül egy csomó rosszfiú és hatalmas bunyó kerekedik belőle. Az utolsó tag, akit pedig kikérdezne az akció felelősének nevéről, ráharap a cigarettájára, és belehal.  Újabb sztripklubos kitérő, chill zene, bujálkodás meg minden. Brucet és társát láthatólag kurvára nem izgatták fel az eddigi események, minden szégyenérzet nélkül legeltetik szemeiket.

bedmen_4Kisvártatva egy másik nőt gyilkolnak meg – hogy kit, arról fogalmam sincs, mert komolyan annyi spinét vonultat fel a film, hogy képtelenség fejben tartani -, ezt követően pedig autós üldözésben lesz részünk, méghozzá szaxofonos aláfestéssel. Hmm, mennyei! Batmobil helyett be kell érnünk egy 34 LA 100 rendszámú Mini Morris-szal, hát nem szeretni valóan low budget ez a film?! (Az meg már milyen, hogy a kocsiban még civilben vannak, de amikor kiszállnak, már rajtuk a szuperhős ruha?!) Újabb bunyó a bajszos vs nem bajszos férfiak között, majd a legvégén egy újabb csajszit hurcolnak el a főgonoszhoz (más néven: Macskás Faszihoz, egyébként az egész filmben csak a macskája és a keze látszik), akiről kiderül, hogy valójában a film elején mutatott kopasz és most figyelj (!) bajszos faszi az! Ki nem találnátok, de Batman és Robin időben érkeznek, hogy megmentsék a lányt egy nem kívánt terhességtől…

bedmen_5Szuperhősök alacsony költségvetésű török megfelelőiből már ismerhetünk néhány szenzációs példányt (többet között Superman, Amerika kapitány, Pókember), miért pont a Batman maradna ki?! Bár ennek a Batman-nek amerikai társával ellentétben nincsenek szuperkütyüi vagy hatalmas villája, és kinézetre egyáltalán nem milliomos playboy látszatát kelti (bozontos hajzat, hatalmas barkó), ellenben meglehetősen felnőttesre veszi a figurát, amikor minden útszéli kis csajt felszed és ágyba cipel. Változatosság kedvéért egyszerre több spinével is kavar, emellett vetkőzős helyekre is járkál, ha éppen ideje engedi. Szóval nem valami mintaéletű arc.

bedmen_1Viszont ha baj van, akkor azonnal ugrik, akár szó szerint is! Akciójelenetekre tényleg nem lehet panasz, mindent beleadnak, amit csak lehet. Olyan lélegzetelállító, már-már cirkuszi akrobatikával turbózzák fel a random pofozgatásaikat, hogy az valami félelmetes! Hulljon csak a bajszosa, muhaha! (Merthogy ennél a filmnél is érvényesül az az ősi török tendencia, miszerint ha bajszos a férfi, akkor az bizony gonosz!) Verekedős jelenetek mellett nettó tíz percenként vetkőznek a csajok meg némi unalmas dialógussal is próbálják kitölteni a kemény hatvan perc hosszúságot, viszont filmzenéje valami istentelenül kegyetlen! Annyi oda nem illő muzsikát zsúfoltak bele, hogy nincsenek rá szavak, sőt egy helyen még a James Bond téma is megjelenik, akárcsak a Turkish Superman esetében. Aki vevő az ilyen kis költségvetéssel készült, finoman szólva is elég röhejes szuperhős-kópiákra, annak bizony kihagyhatatlan élmény!

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Turkish Batman & Robin ((Bedmen Yarasa Adam)) (1973)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .