Annabelle (2014)

annabelle_thumbA The Conjuring című vígeposz opening scene-jében volt egy hangulatfokozó történet, Annabellről, a helyváltoztató porcelán babáról, akit megszállt egy hét éves kislány szelleme. Ezt a jelenetet emlékeztetőül újból megtekinthetjük, ha jegyet váltunk a tegnap óta vetített, ötletes címmel ellátott Annabelle című mozira. Plusz megtudhatjuk, hogy nincs halott kislány az előzményben, meg amúgy is. Tárgyakat nem is tudnak megszállni démonok….

1969-ben járunk, Amerikát lesújtja a döbbenet, mikor végig söpör a Helter Skelter névre keresztelt erőszak tornádó, aminek egy Charles Manson nevű ipse a karnagya. Miután rács mögé kerül többedmagával, hirtelen más sátánista csoportok is felütik fejüket, akik filmünk főhőseit és szomszédjait kezdik el terrorizálni. A Manson bandához nincs közük ugyan, csak ezzel szerették volna a készítők a tudtunkra adni, milyen komoly a helyzet – persze az a néző, aki annyit tud Spahn Ranchről meg Sharon Tate-ről, mind én a gráfelméletről, plusz információval nem lesz ellátva. Az egyik őrült a rendőrök kiérkezésekor bezárkózik a gyerekszobába és öngyilkos lesz, kezében ama bizonyos babával. A gyilkos neve pedig nem más mint: ANNABELLE! Gordonék, akiknél ez az egész rémálom zajlott, ráadásul az igen aktív részvételükkel,  a történtek hatására új lakásba költöznek és kezdődik a szellemesdi.

annabelle01

Van egy elméletem, na jó, ne legyek nagyképű, szóval egy véleményem a horrorfilmekről, azon belül is a kísértetes mozikról. Mindenki, a világ legkontárabb stábja is megtudja ijeszteni a nézőt. Moziban ülve, 90+ decibeles hangnál én ijedtem már meg korhatárnélküli rajzfilmen is. Ez nem kunszt, ez nem érdem. DE! Elérni azt, hogy féljek megijedni, és úgy csúcsra járatni a feszültséget, hogy már alig várjam az összerezzenés pillanatát, mert tudom, hogy utána jön a szusszanás, és kicsit lenyugodhat a pulzusom, ahhoz már a filmművészet mesterének kell lenni.

annabelle02

John R. Leonetti nem az. James Wan és jó pár híres mozifilm operatőre (Gyerekjáték 3.), viszont rendezői munkásságát főként folytatások teszik ki, a már lerágott csontok újra hasznosítása, mint ez is. Az író: Gary Dauberman ezelőtt három filmet vetett papírra: A pók markában (Lance Henriksen); A dzsungel markában (F. Murray Abraham); Swamp Devil (Bruce Dern). Szóval Hollywood –ugyan szórakoztató, de mégiscsak – mocska, ergo ezt csak DVD-re kellett volna kiadni.

annabelle04

Az eredeti baba, ahonnan az „igaz történet” rész ered, egy Raggedy Ann Doll baba volt, amely kinézetre kedvességet sugároz, még én is megvenném a kölykömnek, pedig én irtózom az ilyen gyereknagyságú játékoktól (hat-hét évesen valószínű nem Chuckyval meg a Puppetmasterrel kellett volna „nyugovóra” térnem). A Manson-gyilkosságokra egyértelmű utalás is van, hőseink szomszédját, az egyik áldozatot Sharonnak hívják.

annabelle03

Nem is titkolhatná, hogy a Rosemary gyermeke volt az alapvető ihlet forrás. Bérház, furcsa hangok a szomszédból, a főszereplő karakter neve, a férj ritkán van otthon, sőt még maga a híres fekete babakocsi is visszaköszön. A baj még csak nem is ezzel van. Maga a tény, hogy nincs történet és nem is akartak hozzá kreálni, ez zavar engem igazán. Az első egy óra teli van erőltettet, sztereotípiákkal tűzdelt párbeszédekkel (Mindegy a baba neme csak egészséges legyen, a kismamák kívánósak stb.), és mivel egyértelmű ki szállta meg a babát és miért, ezért a szokásos nyomozós, könyvtárba járós, gugölözös száll sincs, mert minek, minden egyértelmű (ami van az csak a plusz karakter és a happyend miatt van beleszuszakolva). A parafaktor részére pedig már kitértem, egyszerűen nincs benne olyan.

Kár érte? Nem. Pénzt fog fialni és ez a lényeg.

Értékelés: 4/10

Miskei

Be the first to comment on "Annabelle (2014)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .