Planet of the Sharks (2016)

planetshark_thumbKépzeljük el, hogy a távoli jövőben vagyunk, ahol a globális felmelegedés hatására minden megolvadt, ami csak tudott, így most a Föld potom 98%-át víz borítja. Ebből kifolyólag pedig az emberek saját maguk által összetákolt mesterséges kis szigeteken próbálnak életben maradni, ami elég lehetetlen küldetésnek néz ki, ugyanis a cápák egy mutáns alfahím vezetésével állandóan rettegésben tartják őket!

A történetre nem is vesztegetek sok időt, hiszen a fentebb vázolt alapszituációt legfeljebb annyival lehetne kiegészíteni, hogy főszereplőink a folyamatos menekülésük közben néha beleesnek a vízbe, néha kimentenek másokat, néha iszonyatos CGI-robbanások (vagy egyéb béna effektek) rázzák meg a tájat, néha egymásra támadnak a felek, néha pedig még béna cápák is feltűnnek a vízben – bár ez utóbbi sajnos igencsak elenyésző százalékát képezi a játékidőnek…

planetshark_1Eme akció, sci/fi, valamint horror stílusjegyekből összefércelt, alig másfél órás, low budget produkciót nem más dirigálta, mint Mark Atkins, aki több mint megbízható Asylum-rendezőnek tűnik – olyan mockbusterekkel a háta mögött mondom ezt, mint az Alien és a Vadász harca, 2012 Végzetes robbanás, Világok harca 2: Második hullám, The Terminators, Transmorphers – Robotinvázió, Allan Quatermain és a Koponyák Temploma, Utazás a föld középpontjába és még vagy napestig folytathatnám a sort -, szóval a minőséget illetően most sem kell csalódnunk!

planetshark_2A Homokcápák után újra kezébe vette a tengeri ragadozók képzeletbeli gyeplőjét, és ezúttal egy poszt-apokaliptikus Waterworld-kópiában, némi Deep Blue Sea (Háborgó mélység) utánérzésű technológiai blablával próbál másfél órán keresztül valamiféle otthoni szórakoztatásra termett olcsó mozit létrehozni – persze nem sok sikerrel. Túl sok az üres pofázás, meg az unalomban tobzódó jelenet, és mint már említettem, alig akad valami cápás marhaság benne, amitől mondjuk olyan fárasztást kapnánk, mint anno a Homokcápákban. Mindenesetre azért még így is elfért a sarokban a Sharknado negyedik epizódjának holdudvaraként a SyFy csatorna Sharkweek-programjában, haha!

 Értékelés: 3/10

eyescream

Be the first to comment on "Planet of the Sharks (2016)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*