The Orphanage ((El orfanato)) (2007) (Az árvaház)

OrfanMiniSpanyol horror esetén elsősorban Guillermo del Toro neve ugrik be mindenkinek. Ezt a filmet is vele hirdették, bár csak producerként vett részt az elkészítésében. Viszont az egész El orfanato hangulata erősen hajaz az ő munkásságára. Ezzel pedig azt szeretném kiemelni, hogy egy nagyon eltalált atmoszférájú alkotásról van szó. Komor, nyomott, drámai hangvételű és emellett átitatja a fantázia világa, valamint az olykor tabumentes naturalista ábrázolásmód.

Laura (Belén RuedaLos ojos de Julia) árvaházban nőtt fel, az óceán partján, és azon szerencsések közé tartozott, akit korán örökbe fogadtak. Ezért maga is adoptál egy gyermeket, Simónt, párjával, Carlossal (Fernando CayoA bőr, amelyben élek). Az emlékek élénken élnek benne, hogy mennyire nehéz dolguk volt, mikor kicsik voltak, ezért elhatározza, hogy megvásárolja és felújítja a helyet, ahol egykor lakott, és újra megnyitja kapuit azok számára, akik valamilyen módon hátrányos helyzetűek. Ahogy beköltöznek, megrohanják az emlékei, kisfia pedig azonnal beleszeret a házba. Simón szintén problémákkal küszködik, bár nem tud róla, hogy HIV pozitív. Laura és férje titkolják előle, hogy önfeledt gyermekkort élhessen át, csak később tervezik elmondani neki az igazságot.

Orfan01

Azonban a múlt árnyai is előbukkannak, ahogy felfedezik az árvaház minden zugát. Ráadásul egy furcsa nő is felbukkan a semmiből, aki alaposan felkavarja az életüket. Helyzetükön az sem segít, hogy Simón, lévén élnénk fantáziájú fiú, látszólag azzal szórakoztatja magát, hogy képzeletbeli barátokat talál magának, akik ráadásul egykor a hely falai között lakhattak. Amint feleleveníti Laura, hogy milyen tragédia történt egykor a békésnek tűnt gyermekkori játszadozás hevében, megváltozik minden a házban, és olyan titkok kerülnek felszínre, amelyet talán jobb lett volna nem megbolygatnia. Ha rosszul értelmezi a nyomokat, melyekkel valaki kommunikálni próbál vele az árvaház árnyai közül, lehet, hogy súlyos árat kell fizetnie érte.

Orfan02

J.A. Bayona fantasztikusan nyomasztó és drámai hangulatú horrorfilmet rendezett nekünk. Egy olyan alkotást, amely időtálló, szomorú és vészterhes egyszerre. Az Árvaház nagyon hasonlít a fent említett del Toro munkásságához, hiszen ugyanolyan jól játszik az érzelmeinkkel, és kiválóan vegyíti a különböző műfaji elemeket, hogy azok is szerethessék, akik esetleg nem kedvelik a borzongató filmeket. Szinte tapintható a szereplők érzelmének kivetülése, zseniálisan manipulálja a képi világot a zenei (Fernando VelázquezBíborhegy, Büszkeség és balítélet meg a zombik, Mama) aláfestésekkel, így folyamatosan azt a hatást éri el, amelyet szeretne. Gyakorlatilag azon az úton vezet bennünket a mű, amelyet a rendező jelölt ki számunkra. Egyszerre csábít el bennünket egy utazásra a múltba, egy árvaház keserédes emlékei közé, és valami hátborzongató titok megfejtésének keresésére. Együtt indulunk Laurával kincsvadászatra, mely talán az áhított katarzist hozza el, talán egy szörnyű tragédiát fed majd fel előttünk.

Orfan03

Azoknak ajánlom, akik kedvelik a drámai filmeket, melyekbe tabuk nélkül keverednek a horror sajátosságai, anélkül, hogy átlépné a gore határát. Finom egyensúly jellemzi az Árvaházat, zseniális hangulatú, nem csak a műfaj rajongói számára.

 Értékelés: 8/10

imdb-share-logoyoutube-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "The Orphanage ((El orfanato)) (2007) (Az árvaház)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .