Death Race 2050 (2017)

Remélem nem hiszitek, hogy ez a Death Race-franchise valami új keletű dolog. Anno Roger Corman kezdte el a 1975-ben a Death Race 2000 cíművel – főbb szerepekben David Carradine, illetve Sylvester Stallone (!) -, majd Paul W. S. Anderson szedte elő a kétezres években, és csinált belőle Jason Statham-mel egy teljesen jellegtelen, középszerű mainstream-mocskot, aztán rá nem sokra kijött az Asylum-változat, valamint készült még két, tökéletesen felejthető folytatás (2010 és 2013), persze szigorúan csak videóra. Most pedig, hogy világkorukat élik a poszt-apokaliptikus meg mindenféle futurisztikus hangulatú produkciók, elkészítették hát egy újabb fejezetét ennek a száguldó trash-cirkusznak, amit én szigorúan csak a bűnös élvezetek kedvelőinek ajánlanék!

A Carmageddon nevű népszerű PC-játékot is inspiráló történet nem sokat változott: 2050-re a bolygó túlnépesedett, a kormány a lakosság számának kordában tartása végett pedig Halálos Futamokat indít. Ezekben a milliós nézőszámot produkáló virtuális valóságshow-műsorokban a különféle cool verdákat vezető, egóban nem szűkölködő sztár-sofőrök pontokat kapnak az elütött gyalogosokért (főleg gyerekek és nyuggerek), miközben egy országot átszelő versenyben próbálnak diadalmaskodni. Ja, és akad még egy titkos társaság is, amely mindenáron, de véget akar vetni ezeknek a kegyetlen futamoknak.

Filmünk az első tíz percében rendkívül hatásvadász, intenzív és pörgős bevágásokkal nagyjából vázol is mindent, amit tudni kell erről a jövőbeli világról, a kormány hozzáállásáról, illetve az extrém erőszakért a tévék képernyője előtt rajongó nézőközönségről, aztán pedig egyenként mutatják be az egydimenziósra formált versenyzőinket, úgymint: a tökéletesség szőke és kigyúrt korona hercege, népszerűsége csúcsán lévő szexi szőkeség, mesterséges intelligenciát feltaláló ribi, emancipált afro-amerikai rap-szuka, és persze főszereplőnk, a versenyben vezető félig ember, félig gép Frankenstein.

Tehát adott ez a régi New Yorktól az új Los Angeles-ig tartó három napos száguldás, amelyben ha úgy nézzük, gyakorlatilag 4-5 szekvencia váltakozik repetitív módon: sofőrfülkében ripacskodó vezetők ostoba és irreleváns dialógusai, szerencsétlen áldozatok utolsó mozzanatait megörökítő képsorok, versenyt otthonaikban önfeledt élvező nézők, valamint a futamot tudósítók irritáló és blőd bevágásai, illetve egyszer-egyszer még a feltehetően Donald Trump jellegzetes stílusát parodizáló elnököt is mutatják. Ez utóbbi alakító Malcolm McDowell egyébként az egyetlen ismert arc a szereplők között.

Műfajában valahol ez is egyfajta sci-fi zsánerű, politikai szatíra akar lenni, de igazából a rengeteg agyzsibbasztó akció, illetve a komikus módon teletömött baromság viszi a hátán, meg persze a futurisztikus környezetben elkövetett extrém erőszakos, brutálisan véres gyilkosságok sem maradhatnak ki;  néhol pedig romantikusnak tűnő kacsintásokkal vagy éppen drámai kiszólásokkal a nézők felé.

Ha az összképet nézzük, akkor ez egy baromi szórakoztató trash-mozi, a viszonylag igényesebben formált direkt-hulladék vonalon, ami azért az átlag Asylum és SyFy produkciók szintje felett áll, és persze az alkotók sem vették egyáltalán komolyan magukat, ami azért ritkaságszámba megy. Nem akartak ők mást, csak a mai generációt a maguk túlzó módján szórakoztatni, ha már azt a megnövekedett ingerküszöbük indokoltnak tartja. Színes, szagos, erőszakos, szexi, giccsesen futurisztikus – vagyis erősen túltolt.

És mint ilyen, a központi koncepción meg a szórványos külsőségeken kívül szinte semmi köze sincs a Roger Corman által megálmodott low budget környezethez ragaszkodó, erőteljes mondanivalót közlő akció szatirikus vonalhoz. Tehát akár nyugodt szívvel hagyhatnánk el a Roger Corman’s feliratot a cím elejéről, és ezért aztán hasonlítani sem kell az eredetihez.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Death Race 2050 (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*