Éppen ezért a Shigurui elég bizarr jelenettel indít, melyben egy szokatlan páros készül halálos párbajt vívni egymással, hogy megmutathassák kardforgató tudományukat. Egyik oldalon egy félkarú, kidolgozott testű büszke szamuráj érkezik, a másik táborból pedig egy sántikáló, vak, igencsak nyomorékul festő alak. Furcsa pózt vesznek fel, melyből a hozzáértők is sejtik, hogy nem evilági küzdelmet láthatnak majd, hanem titkos technikák fognak összecsapni a harctéren. Azonban a feszültség hirtelen megszakad és visszarepülünk a múltba, hogy megismerhessük azt az utat, mely ide vezette őket, a két végzetet, mely összekapcsolja a szokatlan párost, ellenfelet.

A Shigurui valahol félúton helyezkedik el a klasszikus szamuráj-dráma és a horror között, hiszen egyrészt nagyon lassú és érzelemdús eseménysort kapunk felvezetésként, másrészt viszont képszerű, grafikus a kínzások, vágások ábrázolásmódja. Ezért leginkább Akira Kurosawa szamuráj filmjei ugranak be nekünk a történetről, illetve az cselekmény fonalának kibogozásról, illetve a vér, valamint a csonkolások részletességeiről inkább a Ninja Scroll-féle animékre asszociálunk.

Nehéz volna pontosan megfogalmazni, mi is zajlik le a képernyőn, de nem is nagyon van rá szükség, mert igazán a hatás a fontos, amelyet elérnek vele az alkotók. Meglehetősen impresszionista, naturalista ábrázolásmódot figyelhetünk meg a jelenetek során, és betekintést nyerhetünk a feudális Japán klasszikus történelmébe. Abba az időszakba, ahol a szamuráj igazán úgy teljesíthette be végzetét, ha képes volt felvállalni, hogy élettét adja az aktuális vezetőért, uráért. Minden egyéb, a család, a gyermek, az utódlás csupán mellékesnek számított a harcos útját mindig a hősiesség kellett, hogy vezérelje, márpedig annál nem létezik dicsőbb dolog, mint meghalni valakiért, aki felettünk áll, akinek megköszönhetjük, hogy engedi, hogy létezzünk. Teljesen más felfogás, mint a mai emberéé. Ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ilyen módon kellene nekünk is viselkedni, mert természetesen ez egy eléggé sarkított elképzelés, és Európában is megvolt ennek a megfelelője, hiszen nálunk is voltak hűbérurak és királyok, és ugyancsak nem rendelkezhettünk a saját akaratunk felett.

Emellett persze nem hanyagolható el, hogy minden rangban és korban felettünk állóra nem csak magasabb rendűként tekintenek, hanem gyakori, hogy isteni képességeket tulajdonítanak nekik, vagy éppen démonizálják őket. Ami persze tovább sarkallja a tanulókat, katonákat, hogy fejlesszék magukat, hogy elérhessenek egy hasonló állapotot. Vagy éppen fogadják el helyüket és ne is merészeljenek szembeszállni az akaratukkal.

A Shigurui karakterdizájnja (Masanori Shino – Black Lagoon, Terraformars) és művészi megvalósítása (Hidetoshi Kaneko – Black Lagoon, Blue Gender) nem tekinthető gyönyörűnek, vagy kiemelkedőnek, viszont annál inkább egyedi, és emiatt erős hatást ér el a nézőkben. Szerintem a célja pontosan ez, és a manga (Takayuki Yamaguchi és Norio Nanjo) is hasonló erővel üthet az olvasónak. Hogy dicsőséges életmódot látunk-e, vagy inkább tragikus predesztinációt, azt mindenki maga döntse el, annyi bizonyos, hogy Hiroshi Hamasaki (Steins;Gate, Terraformars, Texhnolyze) animéje nem hagy bennünket olyannak, amilyenek előtte voltunk.