Serial Chillers IV: Jeffrey Dahmer

jeffrey dahmerA sorozatgyilkosokkal kapcsolatban mindig az az egyik legizgalmasabb és legzavaróbb kérdés, hogy miben különböznek a normális emberektől, és méginkább: miért. Sokszor hajlamosak vagyunk az életük egy-egy mozzanatát kiemelni, és azt okolni mindenért, például gyermekként átélt traumát, mint Chikatilonál, vagy egy mérgező érzelmi kapcsolatot (általában az anyával), mint Amin Meiwes vagy akár Ed Gein esetében. Jeffrey Dahmer esetében azonban az az ijesztő (már azon túl, hogy tizenhét fiatal férfit ölt meg és fogyasztott el), hogy nem lehet kijelölni egy pillanatot. Sok sorozatgyilkosnál eljátszhatunk a gondlattal, hogy mi lett volna, ha jobban foglalkoznak vele a szülei, nem éli át a háború borzalmait, nem szenved fejsérülést (Richard Ramireznél ezt szokták felhozni) — Dahmer életútját olvasva azonban olyan érzésünk támadhat, hogy ő így született. Az pedig vérfagyasztó lehetőség, hogy amúgy (viszonylag) egészséges háttérből érkező emberek is sorozatgyilkossá válhatnak, hogy a nevelés és a környezet nem feltétlenül van hatással a későbbi tetteikre, hogy nem tudunk beavatkozni, nem tudjuk megváltoztatni őket.

(Vannak olyan elméletek, miszerint a barbiturát és a morfium, amit az anyja kapott a terhesség alatt, befolyásolták a magzati fejlődést, míg mások szerint diagnosztizálatlan Asperger-szindrómája volt, vagy éppen a dupla sérvműtét okozhatott neki olyan traumát, ami közrejátszhatott a későbbi tetteiben. Ezek azonban csak találgatások, amelyekre nincs bizonyíték; a nyomozás során az igazságügyi szakértők nem találtak olyan mentális körülményt, ami komolyan befolyásolhatta volna a tetteit.)

 

John E. Douglas sokat emlegetett Midhunter című kötetében az érdeklődő olvasó szájába rágja a három figyelmeztető jelet, ami egy sorozatgyilkos gyermekkorában általában megfigyelhető: az állatkínzás, a gyújtogatás és az ágybavizelés még kora tinédzserkorban is. Jeffrey Dahmer gyerekkorát igen jól dokumentálták (többek között az apja is írt egy könyvet, ami erre az időszakra koncentrál), és bár számtalan szokatlan momentumra akadhatunk benne, a három intő jel egyikét sem produkálta. Saját bevallása és a szülei elmondása szerint már négyéves korától fogva érdeklődött a taxidermia iránt (ez összefoglaló néven az állati tetemek konzerválása, akár kitöméssel, akár tartósítófolyadékba áztatással), de ezt elgázolt állatokon gyakorolta, azokat nem ő maga ölte meg.

Akkoriban vegyészként dolgozó édesapja felidézte, hogy 1968 környékén Jeffrey egy családi ebéd közben arról kezdett beszélni, hogy szeretné kifehéríteni és megtartani a csirkecsontokat — az apja ezt tudományos érdeklődésnek nézte, így megtanította őt, hogyan kell szakszerűen megtisztítani és tartósítani az állatok maradványait. Ebben a korban normális, ha egy gyermek érdeklődik az állatok iránt, vagy megpróbálja utánozni a szülei munkáját, így ezt sem tekinthetjük figyelmeztető jelnek, az eset csak a későbbi tetteit ismerve hátborzongató.

jeffrey dahmer

Jeffrey Dahmer fotója a középiskolai évkönyvből

Középiskolás évei alatt is akadtak különös pillanatai, de semmi különösen kirívó. Nem volt teljesen kirekesztett, részt vett az iskolai zenekarban és a teniszszakkörben, barátai is akadtak, még ha nem is túl közeliek. Ekkoriban ébredt rá homoszexualitására, amit nem tudott bevallani a szüleinek, azonban ezzel együtt jelentek meg a nekrofil késztetések is. Tizenhárom éves korára rendszeresen fantáziált arról, hogy teljes kontrollt gyakorol mások felett, hogy egy tökéletesen alávetett helyzetben lévő, eszméletlen, vagy akár halott partnerrel folytat szexuális kapcsolatot. A szülei házassága ekkor kezdett szétesni, és gyakran az otthoni veszekedések elől is ebbe az álomvilágba menekült. Ennek az időszaknak a történéseit dolgozza fel a My friend Dahmer képregény, ami a szerző saját tapasztalatai mellett (Dahmer osztálytársa volt) az interjúkban elhangzottakon alapszik. Ekkor fordult az alkoholhoz, kortársaival ellentétben nem a szórakozás miatt ivott, hanem hogy elnyomja az erőszakos, nekrofil hajlamait, hogy eltompuljon benne a késztetés. Tizenhét éves korára masszív alkoholista lett, gyakran az iskola falain belül is ivott, amit a tanárok nem vettek észre, vagy nem akartak észrevenni. Leromlottak a jegyei, de ha valakinek fel is tűnt a környezetében, hogy Jeffrey-vel nincs minden rendben, ráfogták az egészet a szülei válására.

jeffrey dahmer

Három héttel az érettségi után egyedül töltötte a szabadidejét a családi házban, hiszen édesapja a válás után éppen egy motelbe költözött, édesanyja pedig Wisconsinban tartózkodott. Június 18-án kocsikázás közben összeakadt egy Steven Mark Hicks nevű stoppossal, akit hazavitt az otthonába. Később azt vallotta, hogy már egy ideje fantáziált arról, hogy hasonló módon csábítson valakit az autójába, hogy később megölhesse. Hogy pontosan hogy történt az eset, azt csak Dahmer vallomásából ismerjük: hazaérve megpróbálta leitatni a férfit, órákon át Black Sabbath-ot hallgattak, iszogattak és állítólag szeretkezett is a fiúval, de Hicks egy idő után ráunt erre és folytatni szerette volna útját a rockkoncertre, amire eredetileg indult. Ekkor Jeffrey megragadott egy kézi súlyzót, és hátulról többször fejbe vágta a fiút, megfojtotta egy rúddal, majd levetkőztette és önkielégített a fiú élettelen teste fölött.

Ezután ráeszmélt, hogy el kell tüntetnie a testet: másnap a ház alá hurcolta (az amerikai könnyűszerkezetes házak gyakran meg vannak emelve, a ház alatt így üres tér volt, ahova be lehetett mászni a közművek javítása végett), ahol feldarabolta, később pedig a hátsókertben ásta el a maradványokat. Hetek múltán kiásta a darabokat, savval lemaratta a húst a csontokról, ahogy az apja tanította, majd porrá zúzta őket, és szétszórta a családi ház mögötti erdőségben.

 

Mikor hat héttel az eset után az apja végül hazatért (végül a válás során neki ítélték a házat), csak a semmirekellő fiát találta a lakásban, aki ráadásul folyamatosan részeg volt. Egyetemi tanulmányai sem alakultak túl fényesen az alkoholizmusa miatt, így Lionel Dahmer végül megelégelte a dolgot, és szorgalmazta, hogy lépjen be a seregbe, ahol talán fegyelmet tanulhat a fia. 1978 december végén jelentkezett is, és 1979 januárjában bevonult a seregbe. Először az orvosi részlegen segített be, de július 13-án átvezényelték Baumholderbe, az NSZK-ba. Itt is elsősegélynyújtóként tevékenykedett, de alkoholproblémái nem csillapodtak, sőt, két katona később azzal vádolta őt, hogy megerőszakolta őket. Kihágásai miatt végül 1981 márciusában elbocsájtották a seregből, és március 24-én hazatért Amerikába. Vallomásában kifejtette, hogy semmiképpen sem akart a szülői otthonba térni, hiszen nem szeretett volna szembenézni apja dühével és csalódásával, illetve elege volt a hidegből, így Florida felé vette az irányt, ahol kisebb munkákat vállalt a megélhetése érdekében. Azonban függőségével továbbra sem tudott mit kezdeni, minden pénzét alkoholra költötte, így kilakoltatták, és mégis kénytelen volt felhívni az édesapját, hogy segítsen neki.

jeffrey dahmer

1981-be Dahmer visszaköltözött Ohio-ba az édesapjához, ahol ugyan nem sikerült egyenesbe hoznia az életét, de a gyilkos hajlamait viszonylag jól kordában tudta tartani. Továbbra is keményen ivott, ami miatt nem sikerült tartósan elhelyezkednie, így az apja a nagyanyjához küldte, remélve, hogy az asszony jó hatással rá. A nagyanyja volt az egyetlen ember, akihez Jeffrey valaha is igazán ragaszkodott, és bizonyos értelemben valóban jót tett neki a közelsége.

Bár voltak apróbb összeütközései a törvénnyel, jellemzően szexuális jellegű bűnök miatt, ebben az évekig tartó periódusban egyáltalán nem gyilkolt. Elkezdett melegbárokba és “fürdőkbe” járni, ahol olyan partnereket talált, akikkel kiélhette a domináns késztetéseit. Ezek az alkalmak saját bevallása szerint megnyugtatták, azonban egyre nagyobb és nagyobb kontrollt akart gyakorolni, ezért elkezdte alkoholba kevert altatóval elkábítani az áldozatokat (ahogy évekkel ezelőtt a stoppost), és eszméletlen állapotukban megerőszakolta őket. Körülbelül tizenkét ilyen incidens kellett ahhoz, hogy a szórakozóhelyek kitiltsák Dahmert, aki innentől kezdve hotelszobákban bonyolította a viszonyait.

 

Végül kilenc évvel Steven Hicks megölése után gyilkolt újra. 1987-ben egy Steven Tuomi nevű fiatal férfit csábított fel a hotelszobába és kábított el, eredetileg azzal a céllal, hogy megerőszakolja. Dahmer saját elmondása szerint amikor másnap felkelt, a férfi már halott volt, és vér szivárgott a szájából —  nem emlékezett rá, hogyan, vagy miért ölte meg. A holttestet egy bőröndben csempészte ki a hotelszobából, és a nagyanyja házába vitte. Itt körülbelül egy hétig tartotta a szobájában, mielőtt feldarabolta, kicsontozta; a csontokat porrá zúzta, ahogy az első áldozat esetében is, majd a maradványokat a kukába dobta. Egyedül a fejet tartotta meg, amit megtisztított a hústól és kifehérített, de hiba csúszott a számításába, mivel a fehérítésnél túl erős vegyszert használt, így a koponya szétporladt.

 

Innentől kezdve Dahmernek már nem volt elég a nemi erőszak; tudatosan, roppant kidolgozottan kezdett áldozatokra vadászni. Gyorsan bejátarott módszere lett: azt mondta a férfiaknak, hogy fotókat akar készíteni róluk, majd elkábította és megölte őket. Kezdetben a nagyanyja lakására csábította fel az áldozatait, az asszonynak azonban kezdett gyanús lenni a szobájából áradó szag, ezért Dahmer megpróbált saját lakásba költözni. Rögtön a költözés másnapján egy tizenháron éves fiút próbált csapdába csalni, azonban a szomszédok értesítették a rendőrséget arról, hogy egy nyilvánvalóan kiskorú gyermek társaságában látták az új, furcsán viselkedő szomszédot. Dahmert ezért az esetért letartóztatták, de végül csak felfüggesztettet kapott kiskorú szexuális zaklatásáért, és öt év próbára bocsátották. Visszaköltözött a nagyanyjához, ahol még két áldozattal végzett, minden esetben a már ismertetett módon, és megtartotta a koponyájukat.

 

1990-ben ismét egy új lakásban folytatta rémtetteit, ám ezúttal finomított a dolgon: nem megölni akarta az áldozatait, hanem egyfajta öntudatlan szexrabszolgát akart csinálni belőlük. Ezt úgy próbálta elérni, hogy az elkábított férfiak koponyájába egy lyukat fúrt, amin keresztül savat juttatott az agyukba, roncsolva ezzel a frontális lebenyt. Talán felesleges mondani, hogy ez a módszer kivétel nélkül halállal végződött.
Az áldozatairól fotókat készített, bizonyos testrészeket, jellemzően a koponyát és a genitáliákat, néha a bőrüket is preparálta, és ezekkel dekorálta a lakást. A szomszédok gyakran panaszkodtak elviselhetetlen bűzre és furcsa zajokra, számtalanszor értesítették a hatóságokat is a gyanús körülményekre, a rendőrség nem vette komolyan a dolgot. Egyik áldozata, a tizennégy éves, indián származású Konerak Sinthasomphone el tudott menekülni, annak ellenére, hogy Dahmer nemcsak bedrogozta, de már a savat is az agyába fecskendezte. A fiúra két nő talált rá Dahmer lakásától egy sarokra, és azonnal értesítették a segélyhívót. Dahmer azonban képes volt meggyőzni a rendőröket, hogy Konerak nagykorú, és csak részeg, majd visszakísérte a lakásába, és megölte.

jeffrey dahmer

Az áldozatok

Jeffrey Dahmer összesen tizenhét fiatal férfivel és fiúval végzett, mire a hatóságok 1991 nyarán elkezdték komolyan venni a veszélyt. Tracy Edwards, Dahmer egyik áldozata, akinek szintén sikerült elmenekülnie, elvezette a rendőröket Dahmer lakásához. Mivel az összes szoba az áldozatokról készült polaroidokkal és emberi maradványokkal volt dekorálva, nem volt kérdés az incidens kimenetele. Dahmer eleinte készségesnek mutatkozott, gyakorlatilag végigvezette a rendőröket a lakásán, és dicsekedett a trófeáival; csak akkor vesztette el a fejét, amikor előkerült a bilincs, és tudatosult benne, hogy le fogják tartóztatni. A részletesebb házkutatás során a hűtőben és a fagyasztóban is számtalan emberi maradványt találtak, jellemzően fejeket és genitáliákat.

Jeffrey Dahmer számára nem volt újdonság a tárgyalóterem, hiszen korábban már meggyűlt a baja a törvénykezéssel. 1992. január 30-án kezdődtek a meghallgatások, ahol elsőként – annak ellenére, hogy az elfogásakor beismerő vallomást tett – ártatlannak mondta magát. Védője, Gerald Boyle azonban hamar rávette, hogy változtassa meg az álláspontját bűnösre, viszont egyértelműen elmebetegségre, beszámíthatatlanságra hivatkoztak. Ez nem volt teljesen alaptalan, hiszen igazi borzalmakat tett, ráadásul folyamatosan részeg volt a gyilkosságok elkövetésekor, ami ezt igyekezett alátámasztani. A tárgyalóteremben szembe kellett nézniük a rokonok haragjával; a részleteket hallva vagy tanúskodás közben az embereken gyakran olyan indulat lett úrrá, hogy a teremőröknek kellett közbeavatkozniuk, hogy Dahmer túlélje a tárgyalást; végül óvintézkedés gyanánt golyóálló üveg mögé zárták az ifjú vádlottat.


Laurence Gram bíró több szakértőt is meghallgatott a tárgyalások során, és meglehetősen ellentmondásos vélemények születtek. Egyes vizsgálatok szerint Jeffrey pszichotikus, borderline személyiségzavarban és nekrofíliában szenvedő, alkoholista és szadista volt. A másik oldal szerint ezek ennyire nem egyértelműek, sőt, pont az a tény, hogy innia kellett a gyilkosságok elkövetése előtt, bizonyítja: tudatában volt, mit követ el, és erőt kellett merítenie, hogy feloldja gátlásait. Abban mindannyian megegyeztek, hogy briliáns elme, kimondottan sármosnak, elbűvölőnek és kedvesnek ismerték meg. Az is elég egyértelművé vált, hogy személyiségét számtalan esemény és behatás torzította, de ennek ellenére úgy döntöttek: tudta volna kontrollálni a vágyait.

jeffrey dahmer Érdekesség, hogy a meghallgatások során fény derült arra, hogy szerette a Black Sabbath-ot, illetve könnyedén azonosult a Jedi Visszatér és az Ördögűző 3. antagonistáival, és gyakran megnézegette kedvenc jeleneteit, mielőtt vadászatra indult. Ez, illetve a tény, hogy – néhány eset kivételével – hosszú felkészülés előzte meg a tetteit, alátámasztották az ügyészség álláspontját, miszerint bár vannak pszichés problémái, nem ezek miatt követte el a szörnyűségeket. Valószínűnek tartották, hogy az elsődleges vezérlő erő az volt, hogy nem tudott szembenézni a saját homoszexuális vágyaival.

Michael McCann ügyész végső beszédjében elmondta mindezt, és hozzátette: Jeffrey a gyilkosságokat dühösen, megfontoltan, frusztráltan és gyűlöletből követte el, és az áldozatok „csupán azért haltak meg, hogy Dahmernek pillanatnyi kielégülést hozhassanak”. Az esküdtszék február 15-én, tíz órás tanácskozást követően bűnösnek találta; az első két gyilkossági esetben életfogytiglanra plusz tíz évre, míg a maradék tizenhárom emberölésért életfogytiglanra és 70 évre ítélték a férfit. Mivel 1853 óta Wisconsinban nem volt halálbüntetés, így a bíró nem tudta súlyosbítani ezt. Börtönbüntetését Kolumbiában kezdhette meg, ahonnan később Ohio-ba szállították, hogy az első áldozatért, Steven Hicks-ért is feleljen. A gyorsított tárgyalás összesen 45 percig tartott, ahol 1992. május elsején ismét életfogytiglanra ítélték, és visszaszállították a büntetésvégrehajtási intézetbe.

 

A börtönben (sok más sorozatgyilkoshoz hasonlóan) megtért; többször adott interjút 1994-es haláláig, és ő maga is folyamatosan kereste a választ a miértekre. A kannibalizmust például így magyarázta: “It made me feel like they were permanent part of me. Besides the mere curiousity of what would be like to made them be the part of me, it gave me a sexual satisfaction to do that.” (Úgy éreztem, ettől tartósan a részemmé válnak. A puszta kíváncsiságon kívül, hogy milyen lenne a részemmé tenni őket, ez a tett szexuálisan is kielégített.) Az apja, Lionel Dahmer is sokat boncolgatja a könyvében, hogy hol lehetett volna megállítani Jeffrey Dahmer mentális szabadesését, hol kellett volna beavatkozni, hogy más irányt vegyen az élete, de Jeffrey ezt minden alkalommal elutasította. Úgy érvélt: “I think it’s wrong for people who commit crimes to try to shift the blame to somebody else, onto their parents, onto their upbringing, onto certain living circumstances. I think that’s just a cop out. I take full responsibility.” (Úgy vélem, nem helyes, ha a bűnök elkövetői másra akarják hárítani a felelősséget, a szüleikre, a neveltetésükre, vagy a környezetükre. Szerintem ez csak hárítás. Én teljes felelősséget vállalok.)

 

Jeffrey Dahmert 1994. november 28-án egy rabtársa, Christopher J. Scaver halálra verte egy vascsővel. Amerika legelvetemültebb sorozatgyilkosa mindösszesen 34 évet élt.

 

Ahogy azt lenni szokott, Jeffrey Dahmer élete és “munkássága” is sok művészt megihletett:

Zene:
Slayer: 213
Marilyn Manson: Choklit Factory
Combchrist: God bless

Venetian Snares: Sinthasomphone
Christian Death: Still Born/Still Life

Filmek:
My friend Dahmer (2017)
Kannibál (2002)
Secret Life (1993)

Ebben a cikkünkben pedig még több modern kori kannibálról olvashatsz

Annie és Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Serial Chillers IV: Jeffrey Dahmer"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.