Downrange (2017) (Defekt)

A már-már polihisztorként tevékenykedő, japán származású Ryuhei Kitamura producer, színész, vágó, illetve vizuális effektusokért felelős szakember, de leginkább mégiscsak rendező –  olyan filmekért felelős, mint az Éjféli etetés vagy a No One Lives – legújabb alkotásában egy fránya defekt okozza a bajt. Ebben a váratlan fordulatokkal teli, feszültségben tobzódó horrorban az autó szerencsétlenül járt utasai szinte egy kamaradrámához illő helyzetben találják magukat, ahol nem más a tét, mint az életük…

A történet szerint egy fiatalokból álló utazóközösség tagjai hirtelen defektet kapnak egy elhagyatott vidéki úton. Nincs térerő, így néhány percnyi tanácstalanságot követően maguk kezdenek el kereket cserélnek, majd pedig arra eszmélnek, hogy valaki a távolból lőni kezd rájuk…

eyescream: Ryuhei Kitamura aztán nem vesztegeti az időt holmi negédes pillanatokat tartalmazó karakterbemutatókkal, már az első képkockák alatt megtörténik a baleset, és elég hamar elkezdenek hullani szereplőink. Végig képes tartani azt a rendkívül feszült hangulatot, ami a szerencsétlen sorsú fiatalok osztályrészéül jutott – és mi nézők, mint külső szereplők, ugyanúgy átélhetjük azokat a már-már kényelmetlen pillanatokat -, csak ritkán akasztja meg ezt a néhány tereptárgy felhasználásával levezényelt külső helyszínen játszódód kamaradrámát. Technikai szempontból hibátlan alkotással van dolgunk – szemet gyönyörködtető fényképezés, kreatív kamerakezelés, és persze az itt-ott előkerülő kísérőzene is teljesen korrekt; ezek nélkül feleannyit sem érne a film.

Ami a halálozást illeti, Kitamura most sem fogta vissza magát: bőséggel spriccel a vér, és nem ritkán láthatunk bele a golyóktól amortizált emberi testbe – szerencsére távol tartva őket CGI-megoldásoktól. Nekem például külön tetszett, hogy a mostanság tomboló politikai korrektségre fittyen hányva lelövet egy gyereket. (Igen, ez lenne a  horror igazi lényege, hogy nincs válogatás, ki megy, ki marad.) Akadnak benne kisebb-nagyobb hibák, de úgy érzem mindent kihoztak egy ilyen kaliberű helyzetből, amit csak lehetett. Tempójában sem éreztem semmi kivetnivalót – a már-már bűnös élvezettől vezérelt végjáték csattanója szerintem baromira illet bele, egyedül a szereplők feltűnően bamba játéka az, ami hosszú távon zavaró lehet. Értékelés: 8/10

RA: Ahogy már eyescream kolléga is kifejtette, Kitamura szerintem is hozta megszokott formáját. Vérgőzös jelenetek elég pofásra sikerültek, és a produkció képi világa is kimagasló. Bár véleményem szerint kissé túlnyújtották a játékidőt, nem is ez zavart igazán, hanem a tény, hogy a fiatal színészek nem igazán tudtak azonosulni a szerepükkel; játékuknál már csak az egyik jeleneteben erőltetetten előadott tragikus monológ zavart jobban. Ezen negatív dolgoktól eltekintve engem végig lekötött, megfelelő tempóban adagolta a feszültséget. Tetszett, ahogyan egy már-már mitológiai párhuzamot  csempésztek bele – farkas megjelenése és a lélek távozása -, még ha nem is illet annyira a cselekménybe. Én speciel kíváncsi lettem volna valamelyest az ellenfél motivációira, hiszen személyisége is végig rejtve maradt. Összességében csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretik az igényesebb, de egyúttal véresebb vonalat. Értékelés: 7/10

A film megtekintését köszönjük a Wolf Films-nek!

 

Be the first to comment on "Downrange (2017) (Defekt)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..