The Lost (2006) (A véreskezű)

véreskezű A Serial Chillers rovat az idei év utolsó fejezetét nyitja meg A véreskezű című művel, melynek főszereplője a ’60-as évek egyik olyan sorozatgyilkosa, aki Charles Manson, John Wayne Gacy, a bostoni fojtogató vagy a Zodiákus gyilkos mellett szintén popkulturális tényezővé vált. Bár Charles Schmid nem büszkélkedhet olyan elhíresült tettekkel, vagy olyan sok áldozattal, mint előbbiek; tettei nem kevésbé gyomorforgatóak. Alakja olyannyira sztereotipikus, hogy nem volt nehéz meghatározó karakterré válnia, melyből számos film és irodalmi mű merített a későbbiekben.

A sorban az első hozzá kapcsolódó mű, amit bemutatunk, A véreskezű; melynek történetét Jack Ketchum foglalta regénybe 2001-ben The Lost címen (a regény magyar nyelven nem jelent meg). A könyvet Chris Siverston adaptálta a vászonra – akinek olyan műremekek fűződnek a nevéhez, mint az All cheerleaders die -, mint látni fogjuk, több-kevesebb sikerrel. A regény és a film nem teljes egészében Charles Schmid történetét dolgozza fel, csupán azon alapszik – hasonlóan egy másik Ketchum műhöz, a The Girl Next Door-hoz, amely a Sylvia Likens-gyilkossággal foglalkozott, de sokkal inkább a valóságban történtekhez igazodva, mint a The Lost esetében.

véreskezű
A véreskezű főszereplője Raymond Pye, egy sima szájú gazember. Nagydumás, az a fajta, akiről mindenki tudja, hogy egy igazi szemétláda, mégis bomlanak utána a csajok. Sminkeli magát, csizmáját pedig sörös dobozokkal tömi ki, hogy magasabbnak tűnjék. Nőket és férfiakat egyaránt a markában tart karizmatikus kiállásával, minden úgy történik, ahogyan ő akarja. Számtalan barátnőjének egyikével, és egy barátjával/csicskájával egy tóparti lazulás alkalmával gyilkosságot követnek el. Az áldozatok helyben fürdőző lányok, az indok pedig mindössze annyi, hogy Raynek kedve szottyant valami újat kipróbálni, úgyis mindig kíváncsi volt rá, milyen lehet megölni valakit. A barátainak muszáj lesz fedeznie őt a jövőben, félnek tőle. A rendőrség fő (és valójában egyetlen) gyanúsítottja Ray lesz, de a gyilkosságot sosem sikerült rábizonyítaniuk. A történet négy évvel később folytatódik: Ray ekkorra teljes értékű pszichopatává fejlődik, és újra elfogja a gyilkolási vágy, hiszen jó páraknak érik már, hogy eltakarítsa őket az útból.

véreskezű
A film második felében Ray ámokfutását követhetjük végig, ami a Jack Ketchumtól már jól megszokott mértékű brutalitást tartalmazza, és pontosan olyan céltalan is, mint korábbi műveiben. Ketchum regényeiben bár az idegtépő erőszakosság jelenik meg, rendszerint az emberi pszichébe tett utazás rejlik mögötte – amely egyáltalán nem jár együtt azzal, hogy megoldásokat nyújtana, vagy hogy a történet végén feloldja az olvasó feszültségét, kielégülést nyújtva számára a „rosszak” megbűnhődésével. Bár a film hatásos abban a tekintetben, hogy reakciót vált ki nézőiből, és arra készteti a közönségét, hogy megkérdőjelezze saját tűréshatárát; nem teszi ezt olyan élvezetes formában, mint például a The Woman, amiért Ketchum a horror nagymestereként díjazottak közé került.

véreskezű

A film hasonlóképpen jár el, és a cselekményt egyszerűen elvágja, mindenféle következmény vagy tanulság levonása nélkül. Sajnos A véreskezű egy meglehetősen kis költségvetésű „B” film lett, és nem túl nagy élvezet megnézni. Elsősorban a színészeket kell, hogy okoljam ezért – akik közül egyedül a Ray-t játszó Marc Sentert tudom kiemelni. Mivel a jelenetek 95%-a körülötte forog, egyértelműen ő viszi a hátán a filmet, és alakítása igen meggyőző. Meggyőző alatt itt azt értem, hogy totálisan irritáló, idegesítő, amitől a néző keze mindvégig ökölbe szorul – ez volt a feladat. Ray karakterében minden olyan tulajdonság megtalálható, amit az emberek többsége taszítónak talál: nagyképű, pofátlan, hazug, drogos és csaló, így ez esetben együttérzésről és szimpátiáról szó sincs. A forgatókönyv és Senter kiválóan adaptálták Charles Schmid jellemét és küllemét – a sminktől és a hamis anyajegytől egészen az Elvist utánzó arckifejezésekig. Ami a film látványvilágát illeti, rengeteg benne a bújtatott szimbolizmus, a színekkel és képekkel való játék, amelyek azt a benyomást erősítik, hogy a történet valójában csak egy tündérmese: a film első mondata is úgy kezdődik, „Hol volt, hol nem volt…”.

véreskezű
A véreskezű inkább thriller, mint horrorfilm, és inkább szól a karakter személyiségfejlődéséről, mintsem arról, hogy félelmet vagy feszültséget keltsen a nézőben. A cselekmény viszonylag eseménytelen – de legalábbis marha unalmas, úgyhogy megvallom, engem is csak Ketchum neve vitt el a végéig magával, mert tudtam, mire számíthatok. A rá jellemző gore azért itt kevésbé van jelen, csupán a film utolsó 20 perce az, amelyben vérontás történik.

A véreskezű talán legnagyobb hibája a hossza. Két órás játékidejében rengeteg az üresjárat, a mellékszereplők olyan melodrámáival foglalkozunk, amik egyáltalán nem érdekesek. Ha ezeket a vágópadon hagyták volna, és a fókuszt egyértelműen és teljes egészében Ray-re helyezték volna, a film sem válna unalmassá, nem hagyná a néző figyelmét elkalandozni.

Kinek ajánljuk: Ketchum hozzám hasonló rajongói találnak majd értékelhető pillanatokat a filmben. Akik ódzkodnak a párbeszéd-központú, alacsony költségvetésű filmektől, azok kerüljék messzire. Charles Schmid történetének megismeréséhez jó kiindulópont lehet, de tartsuk szem előtt: A véreskezű egy fikciós mű, mely csupán inspirációt merített az ő tetteiből.

Értékelés: 5/10

Blissenobiarella

 

Be the first to comment on "The Lost (2006) (A véreskezű)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..