Kerekasztal #23: Midsommar (2019)

Most, hogy az év vége felé közeledve már szélesebb tömegek számára is bőven elérhető Ari Aster (Örökség) több mint kétórás produkciójának rendezői változata, úgy döntöttünk mi is egy kicsit alaposabban górcső alá vesszük az északi félteke leghosszabb nappalával kacérkodó Midsommar-t.  A magyarosítás során a Fehér éjszakák nevet kapott művészfilmes elemekkel operáló folk-horror-dráma zsánerű alkotás nemcsak azért bír kiemelkedő jelentőséggel körünkben, mert teljes egészben Szentendrén forgatták, hanem mert a tavalyi (szintén nem könnyű) Hereditary után ismét csak próbára teszi a nézők agytekervényeit!

eyescream: Már a film megtekintése előtt tudtam, hogy nagyjából mire számítsak, és nagy vonalakban azt is kaptam. Tematikájában a klasszikus A vesszőből font ember, és a tavaly bemutatott szintén jóravaló Apostle fura kultuszait bemutató folkos hangulat köszön vissza, rendkívül lassú és megfontolt tempójú cselekménye pedig egy ráérős művészfilm benyomását kelti. Misztikus atmoszférájával, gyönyörű képeivel és természetesen az egyre fogyatkozó szereplőgárdával számomra a megszokott horrorfilmek világától némileg kívül eső, alternatív szórakoztatási faktorral bíró thrillerként funkcionált. Bár nagyjából sikerült kihámozni a cselekmény alatt játszódó történéseket, azért egy-két dolog máig nem világos benne. Mégis A világítótoronnyal karöltve bőven ott a helye a 2019-es toplistámon. 8/10

Blissenobiarella: Miután a szektás, folklóros, kultúrantropológiás horrorfilmek – élükön A vesszőből font emberrel – a kedvenceim közé tartoznak, továbbá a tavalyi Örökség is letaglózó élmény volt, már hónapokkal a premier előtt tudtam, hogy imádni fogom a Midsommart. Végeredményben valami egészen mást kaptam, mint amit vártam, némi csalódással távoztam a moziból. Hiányzott belőle az igazi katarzis, nem volt olyan elsöprő erejű film, mint amilyet vártam tőle, de összességében ez nem feltétlenül hiba – bőven kompenzálja más erényeivel a megelőző két órában. A májusfa körüli táncjelenet teljesen elvarázsolt, annyira technikás a felvétel, olyan fantasztikus a színészi játék, a jelmezek és gyönyörű az egész jelenet, hogy minden alkalommal könnyet csal a szemembe. (plusz nem tagadhatom néptáncos múltamat)

Látványos, szektás és folklór témában rengeteg finom rágódnivalót kínáló, gyönyörűen fényképezett film a magyar mozikban Fehér éjszakák címen futó mű, részemről a 2019-es év abszolút értelemben vett győztese.  10/10

Norka: Mivel lelkes rajongója vagyok mindennek, ami skandináv, nem volt kérdés, hogy meg akarom nézni ezt a filmet! A képi világ azonnal magába szippantott, olyan volt az egész, mint egy színes, pszichedelikus látomás. A folyamatosan hallható gyereksírás, valamint az, hogy a cselekmény fényes nappal játszódott – tehát nem az éj leple alatt, mint azt horror-és thriller alkotásoknál unalomig megszokhattuk – kellőképpen feszült lelkiállapotot idéztek elő. Persze nyilván ez is volt a rendező úr célja, így semmiképpen nem haragudhatok rá, sőt! A katarzis-élmény nálam abszolút megvolt, illetve még napokkal később is villantak be jelenetek, amiken tudtam picit rágódni. Az egyik legjobb film volt, amit 2019-ben láttam. 10/10

Midsommar

Varin: Emlékszem, anno az Örökség előzetese annyira megfogott és beszippantott, hogy az éves toplista megírása előtt, miután elfogyasztottam az év minden horrorját, ezt hagytam utoljára, hogy valami katartikus élménnyel záródjon az esztendő. Aztán kaptam egy középszerű, egyáltalán nem annyira beteg filmet, ami minden előzetes hype nélkül nagyon tetszett volna, így viszont nem tudta megugrani a lécet. Ilyen előzmény után már kevésbé mertem bízni a Midsommarben, a visszafogott várakozás pedig meg is hozta az eredményét. Alapvetően az ilyen szektás filmekkel nincs bajom, de azért nem is a kedvenceim, így maga a téma kevésbé fogott meg, mint a Hereditary esetében. A hangulat viszont nagyon hamar beszippantott, könnyű volt együttérezni a szereplőinkkel és szurkolni nekik a csekély esélyű túlélésért. A kollégák előttem már minden fontos dolgot leírtak, dicsérték bőségesen a filmet és nem is véletlenül. Nálam nem is kérdés, hogy az év egyik legerősebb darabja, amelynek helye van a top3-ban 2019-ben. 8/10

Zoo_Lee: Az Örökség után magas elvárásokkal estem neki Ari Aster új filmjének, de túlzások nélkül állíthatom, hogy minden tekintetben teljesítette az elvárásaimat. Ahogy az előbbi a démonos-megszállós horror lencséjén keresztül járta körbe a diszfunkcionális, széthulló család témakörét, a Midsommar ezt a folk-horror eszközeivel teszi egy katasztrofális, lelki traumával, kimondatlan frusztrációval teli párkapcsolattal. Csodálatos motívumok, mesteri rendezői, operatőri munka, mély szimbolizmus, miközben csuklóból bizonyítja, hogy megfelelő kezekben még manapság is ugyanolyan hátborzongató, lélekgyilkos hatást lehet elérni a klasszikus Wicker Man eszköztárával, mint a hetvenes években. Aster a kortárs horror egyik legnagyobb mestere, aki látványosan mer eltávolodni a hatásvadász popcorn horroroktól, jumpscarektől, és mer olyan alkotást letenni az asztalra, amelynek a végén a szürreálisan szép katarzisérzés keveredik a lelki terror, a borzongás, az undor és a düh kombinációjával. Hatalmas szükségünk volt egy ilyen alkotóra, és ha valakinek van igénye komolyabb, lassú, művészien lélekromboló horrorokra, Az Örökséghez hasonlóan kötelező film. 10/10

Midsommar

Cetti: Csatlakozva Norkához, én is veszettül rajongok a skandináv dolgokért, így biztos voltam benne, hogy meg kell néznem ezt a filmet. Mivel szeretem, ha egy produktum meglep, így próbáltam kerülni a filmről szóló anyagokat, spoilereket, és hagytam, hogy minden külső hatástól függetlenül legyen lehetősége megnyerni vagy éppen elrettenteni a filmnek. Eleinte kicsit szkeptikus voltam, nem éreztem úgy, hogy ez az én filmem lenne, nem volt meg az a kapocs, ami a tökéletes élményhez meglegyen. Majd ahogy vitt magával a cselekmény, és ahogy beleláttam abba, miről is szól ez a film, hatalmasat fordult velem a világ. Ez az egyik legkülönlegesebb film, amit eddig volt szerencsém látni, és az idei évben a kedvencek között foglalta el méltó helyét. Bár szinte minden lényeges dolgot leírtak az előttem szólók, nekem kifejezetten tetszett a lassú cselekmény, és a riasztó, ám mégis csalogató, folyamatosan jelenlévő feszültség, a katarzis, és a lezárás is zseniális. A kezdeti kétségeimhez mérten bátran ki merem jelenteni, hogy ez a film minden szempontból páratlan, és érdemes időt szánni a megnézésére! Biztos vagyok benne, hogy többször is vissza fogok térni hozzá. 10/10

Kele-man: Ari Aster második horrorfilmes rendezése úgy hoz újdonságot a műfajba, hogy elveszi annak egyik építőelemét: a sötétségtől való félelmünket. Az alkotás címéhez méltóan szinte egész végig világosságban játszódik, ám mégis az egyik legfélelmetesebb horror, amit valaha láttam. Már az első, egyébként rendkívül megdöbbentő képsoroktól kezdve mérhetetlen nyugtalan voltam, ezt pedig fokozta a nagyon lassan felépített cselekmény, mely csak a végén mutatta meg igazán foga fehérjét. Ennek ellenére a mű egész végig képes fenn tartani a feszültséget, hiszen szinte minden benne van, ami egy remek horrorfilmhez szükséges: szereplőinket elzárják a külvilágtól, nincs menekvés az őket érő szörnyűségek elől, azonban a legnagyobb húzás mégis magának a gonosznak a személye. Ebben a filmben nem egy mitikus szörny, vagy egy rettegett sorozatgyilkos jelent veszélyt hőseinkre, hanem egy népcsoport,  aki pusztán követik szokásaikat és nem fogják fel rosszként cselekedeteiket. Ettől függetlenül az ember már szinte az első perctől fél tőlük, köszönhetően annak, hogy bár  furcsán, mégis túl kedvesen fordulnak vendégeikhez, akikről az elejétől fogva tudják, hogy nem biztos, hogy hazajutnak. Összességében, napjaink egyik legjobb horrorát hozta össze Ari Aster és csapata, amely üdítően hat a sokadik kísértetfilm vagy slasher remake után. 10/10

Midsommar

afiaf: 2019 nagy eséllyel nem a filmkészítés legragyogóbb éveként fog bevonulni a történelem könyvek lapjaira, ez pedig hatványozottan igaz szeretett műfajunk idei felhozatalára. A kétségbeejtő középszerűség szürke ködében azért néhány alkalommal felcsillant a reménysugár, ezen ritka pillanatok egyike mindenképpen Ari Aster nevéhez köthető. A fiatal, amerikai író/rendező tavaly jött, látott és győzött, az Örökség instant horrorklasszikus, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A teher így érthetően jóval nagyobb volt második alkotása kapcsán, ami ráadásul igen rövid idő alatt készült el. Szerencsére csalódásnak nyoma sincs, a Midsommar is egy párját ritkító film, ami ráadásul teljesen más hatásmechanizmusokkal operál, mint elődje. A bevezető negyedóra után teljes fényben játszódik, sötétséget későbbiekben csak a szereplők lelkében találhatunk. Egy rendhagyó, pogány mitológiába csomagolt párkapcsolati drámának lehetünk szemtanúi, a mesterien fényképezett képsorok hatásától pedig csak hosszú idő után tudunk szabadulni. Ari Aster megcsinálta a maga The Wicker Man-jét, ami történetesen az idei év legjobb horrorfilmje. A pontszám csak azért nem tökéletes, mert az Örökség-et egy fokkal erősebbnek találom. 9/10

 

1 Comment on "Kerekasztal #23: Midsommar (2019)"

  1. Mindenképp az év filmélménye, a rendezői változatot is meg fogom nézni.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..