Átlagosan szar zombifilmet vártam a Nights of the Terror című olasz filmtől, de nagyjából az első negyed óra után már nyilvánvaló volt, hogy ennél lényegesen “többet” nyújt ez az 1981-es horror klasszikus. A “terror éjszakái” a film kb. egynegyedét leszámítva nappal játszódik, igaz, néhol meglehetősen érdekesen váltják egymást a napszakok. Ám ezen ed wood-i húzás csupán “szolíd elcsúszás” azokhoz a valóban döbbenetes jelenetekhez képest, amelyek láttán az én pofámból is kiesett a tőtött káposzta…

A film elején megismerünk egy vén dagadt professzort, aki – két cselédjét leszámítva – egyedül él hatalmas birtokán. Nem teljesen világos, hogy épp min dolgozott a professzor, mert film közben néha kimentem megkavargatni a töltött káposztámat. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a professzor egy közeli kripta feltárása során kiszabadít néhány tucatnyi élőhalottat, akik jól megrágják szegény öreget.

Valamivel később három, nagyjából középkorú párocska + egy gnóm kisfiú érkezik a birtokra – arra se nagyon emlékszek, ők mi a f*szér jönnek ide, de valami ünnepség rémlik, aminek igazából semmi jelentősége nincs. Közülük a későbbi fejlemények miatt egyedül Evelyn, a nő fia, Michael, és a srác mostohaapja, Evelyn jelenlegi férje érdekes számunkra (utóbbi nevét szintén elfelejtettem, de legyen mondjuk Károj). A “kisfiú”, Michael (akit egy 26 éves, eléggé ijesztő ábrázatú törpe alakít) láthatóan betegesen ragaszkodik az anyjához, mostohaapját pedig utálja, mint a szart. Rájuk még visszatérünk…
A párocskák szétszélednek; egyesek kamatyolnak, mások inkább sétálnak egyet a birtokon. A zombik természetesen hamarosan becsatlakoznak a partiba, így a megszeppent vendégek elbarikádozzák magukat a házban, ahol a ház cselédleánya a sokadik felkoncolt vendég után is töretlen lelkesedéssel szervírozza a többieknek a kávét, ami meglehetősen vicces.
Itt következik a film első csúcspontja:
Az egyik hölgy az emeleten sétafikál, majd az egyik ablakon kihajolva megpróbálná bezárni az ablakot, amikor is a kertben cammogó zombik egyike egy ninja dobócsillag-hajító képességével megküld egy vasszöget a nő keze irányába, amivel hajszálpontosan célba is talál, így a nőt – legalábbis a fél kezére – hozzászögezi az ablakhoz. Én még ilyen jelenetet nem láttam, de a készítők ezt is képesek voltak fokozni: a zombik egy hosszú nyelű kaszával lenyesik a kétségbeesett, kiszögellt kezű nő fejét.
Miután nem sikerül betörniük az ajtókat, a zombik fegyvert ragadnak: van, aki baltával, mások csákánnyal (a hülyébbek gereblyével) indulnak meg a bejáratok irányába – és most sem vicceltem….
A film második csúcspontja következik.
A ház egyik szobájában az anyuka ölelgeti megrémült kisfiát. Nagyon megindító jelenet. Aztán egyszer csak Michael lesmárolja az anyját, majd benyúl a ruhája alá és elkezdi a mellét simogatni. Igen, én is azt hittem, hogy rosszul látok, vagy hogy megromlott a töltött káposzta, de aztán visszatekertem, és valóban így történt. Aztán mikor a kis Michael már az anyja bugyiját kezdi el taperolni, a mama lekever egy hatalmas pofont szeretetre éhes kisfiának, aki sírva elrohan, miközben ezt üvöltözi: “Mi a baj? A fiad vagyok!”.

No, idő közben a zombik egy hatalmas dorongot faltörő kosként használva betörik az ajtót, így hőseinknek menekülniük kell (nem mindenkinek sikerül). Hosszas séta következik a mezőn, majd nagy öröm s újjongás, amikor megpillantnak a távolban egy csuhát viselő szerzetest, aki épp besétál egy templomba. Nem teljesen világos, hogy ez miért okoz olyan nagy örömöt (túl sok fegyvert valószínűleg nem tudnának elhozni a kolostorból, de még ha fel is vannak fegyverezve a papok, a fene menne vissza zombikat írtani).
Ám mindegy is, következzék a film harmadik csúcspontja:
Hőseink bemennek a templomba, ám kiderül, hogy a csuhát viselő zombik (!) szándékosan csalták be oda őket!!!
Újabb emberveszteség után a csapat megmaradt része tovább áll a végső ütközet helyszíne felé, ezt azonban már nem ismertetném, de higgyétek el, a készítők tartogatnak még meglepetést a film végére is…

A Nights of Terror (mely cím a film végén hibásan van kiírva, emígyen: “Nigths of Terror”) az egyik legrosszabb zombifilm, amit láttam. Érdekes azonban, hogy míg a zombik sokkal értelmesebbek, mint bármelyik másik filmben, addig az élő szereplők lényegesen hülyébbek; így történhet meg az, hogy az egyik zombitól azt kérdezik meg, hogy “Mit akar?”, a másiktól meg azt, hogy “Megsérült?” (arról nem is beszélve, hogy mindig elbarikádozzák magukat, ahelyett hogy elhúznának onnét a picsába). A zombik is érdekesek amúgy: zöld a vérük, és teljesen mindegy, hogy melyik szemgolyójuk hiányzik (esetleg mindkettő), ugyanolyan jól látnak. Mi nézők persze nem egyszer jól láthatjuk a zombi maszk alatt a színész szemhéját/száját, de hát ilyen apróság már igazán senkit nem zavar.

A szar filmek kedvelőinek kötelező darab. Én imádtam.

 

értékelés: 2/10

Blizz