Wild Zero (2000)

wildzero_thumbJapán a szélsőségek országa. Van ott minden. Nyílt perverz pornográfia, szélsőséges divatirányzatok, és beteg zenék tömkelege. Egyszerűen mindent szeretnek, ami extrém és különleges. Talán ezért van az, hogy egyfajta beteges vonzalom van bennem a japán filmek és főleg a japán zenék iránt. Fantasztikusan képesek a “nyugatról” befolyó pop vagy szubkultúrát átvenni és átformálni a saját tradícióiknak megfelelően, ami miatt persze még a popzenéjük is messze meghaladja amerikai vagy éppen európai társaik színvonalát. Igen régóta tanulmányozom már a japán zenei kultúra mélyebb rétegeit zenei stílustól függetlenül. Kb 4-5 évvel ezelőtt történt, hogy ráakadtam egy a Wild Zero című filmre, és mivel világ életemben imádtam a vicces zombifilmeket így elhatároztam, hogy megnézem. Egyszerűen imádtam a filmet, de a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy főszereplője Guitar Wolf egy létező személy, sőt a zenekar, ami a filmben is megjelenik valahol a 90-es évek elején alakult és a mai napig létezik. Arról nem is beszélve, hogy japán legnagyobb legismertebb klubzenekaráról van szó. Mocskos, gusztustalan, tapló, zajos és hangos igazi tökös rock and roll! Pár interjú után pedig azt is megtudtam a zenekarról, hogy az ócska horrorfilmek sem állnak távol tőlük. Ezek után ez a Thaiföldön forgatott apró japán csoda duplán az egyik kedvenc filmemmé nőtte ki magát.

wildzero1

A film nyitó képsoraiban tanúi lehetünk, ahogy kb 666 (igen, megszámoltam) űrhajú tart a föld felé, egy meteor becsapódását követően. Kis váltás után azonnal bele is csapunk a dolog közepébe, ami egy igen energikus Guitar Wolf koncerttel kezdődik, ahol megismerhetjük a film legfontosabb szereplőit Guitar Wolf-ot, Bass Wolf-ot, Drum Wolf-ot és a kissé balfasz rock and roll fanatikus Ace-t. Ace a koncert után miután kedvenc sztárját Guitar Wolf-ot és a klub vezetőjét keresi, (aki mellesleg úgy néz ki, mint egy rossz buzi) belecsöppen egy kis csetepatéba a főnök és Wolf-ék között. Miután véletlenül megmenti Guitar Wolf életét a sztár vérszerződést köt Ace-el és kap tőle egy sípot, amit akkor használhat, ha szarban van. Másnap reggel Ace motorjával elindul a következő bulira, és miután útközben megáll egy benzinkútnál tankolni éppen egy rabláskellős közepébe kerül. Amekkora idióta megakadályozza a rablást, persze anélkül, hogy egyáltalán tudta volna mi is történik. Itt ismerkedik meg mindezek után Tobio-val, akibe azonnal bele is esik. Kisebb vagánykodás és arcoskodás után felpattan a motorjára, és útjaik szétválnak. Ace, ahogy motorjával száguld végig az országúton egy üres elhagyatott autóra lesz figyelmes, ám miután közelebb ér a járműhez észreveszi a tucatnyi zöldes-kék zombit, ahogy éppen kedves arckifejezéssel az autó utasait fogyasztgatják. Persze jól be is szarik, és hangos ordítozás közepette elmenekül a helyszínről. Ekkor hirtelen megjelenik előtte Guitar Wolf szelleme és ráordít, hogy takarodjon vissza és mentse meg Tobio-t. Ace azonnal útnak is indul és kiszabadítja Tobio-t a zombik karmai közül, majd bemenekül vele egy házba. Itt egy igen romantikus jelent következik, ugyanis a rock and roll fenegyereke kimutatja érzelmeit Tobio iránt, és miután kifejti, hogy ő mekkora gyökér is valójában Tobio ledobja a ruháit és kiderül róla, hogy férfi. Ace kissé elszontyolodik, ami azt hiszem érthető is és elrohan a faszba. Ekkor hatalmas fordulat következik be, és ismét megjelenik Guitar Wolf szelleme és egy “A szerelem nem ismer határokat, nemzetiséget és nemeket!” mondattal leoltja a picsába. Ace rájön, hogy mennyire szereti lányt (vagy fiút-t?) és elindul megkeresni, ehhez azonban szüksége van Guitar Wolf segítségére. Főhősünk azonban nem rest használni sípját, aminek megfújása után kedvenc gitárosa el is indul, hogy segítségére siessen. Mindeközben a gonosz buzi klub tulaj miután Guitar Wolf-al való összetűzése után elvesztette két ujját a sztár nyomába ered. Guitar Wolf és barátai Bass és Drum Wolf megtalálja Ace-t, aki Tobio miatt igencsak el van kenődve. Ekkor ismét jól lebassza, hogy már nem hisz a rákkenrollban, amitől Ace-nek felszökik az agyában a vér és elindul Tobio után (hiába, úgy látszik neki mindegy, hogy női pina vagy férfi segg). Eközben megérkezik a gonosz, meleg, szűk sztreccsgatyás klub tulaj is és a zombi had kellős közepén összecsap Guitar Wolf-al. A hatalmas csatározás után (szikrázó gitár, épületeket romboló zöld lézerszemek) Bass és Drum Wolf segítségével közösen kiiktatják az ellenséget. Már csak a gonosz repülő csészealjakat kell kicsinálni, amit Guitar Wolf a mágikus szamuráj gitárkardjával meg is tesz méghozzá úgy, hogy a legnagyobb vezérűrhajót a Fujiyama Attack című nótája alatt egyszerűen kettévág és a zombik összeesnek. Ace pedig megtalálja Tobio-t boldogan élnek, amíg meg nem hallnak.

wildzero2

Ahogy a film végén a stáblistát néztem miközben éppen Guitar Wolf Hoshizora Jet című nótája duruzsolt a fülembe, rá kellett jönnöm, hogy még mindig imádom ezt a filmet, mert tetves jó. Iszonyatosan vicces dolgok vannak benne egyrészről (pl amikor Guitar Wolf mágikus zombisemlegesítő lézer gitárpengetőket dobál az élőhalottak fejére), másrészről pedig talán ez az első zombifilm, amiben láthatunk két zombit szerelemtől fűtöttem csőrözni egymással. A filmbeli speciális effektusok néhol elég idiótán néznek, ki de hát emiatt olyan szórakoztatóak. A mű főbb szereplői általában véve japánok voltak, akik hozzáteszem igen kiválóan végezték a munkájukat, de a thaiföldi forgatási helyszínen számos thai is bekerült a filmbe, akik főleg a statiszta zombik szerepét vehették magukra. A zenei betétekben jó pár Guitar Wolf sláger felcsendül (Jet Generation, Roaring Blood, Fujiyama Attack, Wild Zero), de mellette számos más híres formáció kiváló slágerét is meghallgathatjuk, ami kétségtelen, hogy igen érdekes, amolyan igazi tökös rock and roll ízt kölcsönöz a filmnek. Összegezve elmondhatjuk, hogy ezektől a dolgoktól olyan jó film a Wild Zero. Aki szereti a szórakoztató, brutális és iszonyatosan vicces zombifilmeket, vagy még nem látott igazi romantikus japán rock and roll zombi vígjátékot az feltétlenül nézze meg ezt a mesterművet!
“Rock ‘n’ Roll is NOT over, baby!
Rock ‘n’ Roll NEVER DIES!

 

értékelés: 9/10

Berzerker

Be the first to comment on "Wild Zero (2000)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .