Hell Night (1981)

hellnight_thumbGondolom kevés horror rajongó van, aki ne ismerné Linda Blair nevét. Kedvenc megszállottunk az Ördögűzőben igazán emlékezetes alakítást nyújtott, pedig akkor még alig volt 14-éves. Tény, hogy Linda sosem lett valami óriási filmcsillag, de azért annyira szarnak sem nevezhető. Valahogy megrekedt a csendes középszer tájékán, vannak kurva szar és egész jó filmjei is. Jelen cikk tárgya, egy 1981-es horror, ami egy iskolai beavatási buli rosszra fordulását meséli el. Klasszikus, 80-as évekbeli B-mozi ez, szépfiúkkal és széplányokkal, akik majd csúnya halált halnak, láthattunk már egy pár ilyet. Rendezőnek egy Tom DeSimone nevű fickót kértek fel, akiről kábé annyit érdemes tudni az IMDB szerint, hogy korábban többnyire buzipornókat rendezett (később majd azokat is kielemezzük), manapság meg sorozatrendezőként tengeti életét. Még a zeneszerzőt, Dan Wymant illik megemlíteni, aki dolgozott például Carpenterrel a Köd és a Halloween zenéjén is. A filmet egyébként egyértelműen Blairre építették, a többi színész csak amolyan tölték a húsdarálóba.

hellnight1

Óriási bulival kezdődik a film, valahol egy középiskolában vagy egyetemen, igazából kurvára mindegy. Lényeg, hogy mindenki iszik, füvezik, meg amit kell. Eme értelmes közösségbe érkezett nemrég Marti (Linda Blair), egy másik csaj, Denise meg két srác Seth és Jeff. Mint újoncoknak, természetesen beavatási próbát kell kiállniuk, hogy fölvegyék őket valami buzi iskolai szövetségbe, úgyhogy hamarosan el is indulnak ennek helyszínére. Érdekes momentum, hogy a zsaruk szarnak lekapcsolni a tökrészeg kocsisort, de hát ez csak film. A cél, egy elhagyatott, kúriaszerű ház nagy kerttel (mi más), ahol régen egy torz család ivadékai éltek. 12-évvel ezelőtt aztán a megmaradt négytagú családból az apa kinyírta a többieket aztán öngyilkos lett. Csakhogy a kiérkező rendőrök mindössze három testet találtak, az egyik gyerek eltűnt. (Itt érdekes kérdésként merül fel, hogy honnan a faszból tudja bárki, hogy a fickó kinyírta mindhárom családtagját, amikor csak a kiérkező zsaruk találták meg őket, de mindegy) Szóval hőseinknek itt kell tölteniük egy éjszakát, bezárva. Miután a négy fiatal magára marad, rögtön két párocskára oszlanak és az egyik pár, Denise és Seth el is megy sakkozni (persze lehet, hogy mást akarnak csinálni), Marti viszont még kéreti magát egy darabig. Eközben hárman visszatérnek a suliból, hogy kicsit emlékezetessé tegyék ezt az éjszakát az itt hagyottak számára. Mindenféle ijesztő trükköket állítottak fel már előre, és most elkezdik ezeket bekapcsolni. Az első vérfagyasztó üvöltéstől még frászt is kapnak az újoncok, de miután felfedezik a hangszórókat, megnyugszanak, és ha nem is kényelmesen, de megpróbálnak pihenni egy kicsit. Odakint viszont valaki hidegre teszi a három tréfacsinálót (lefejezés, fej 180 fokos kitekerése, keresztülszúrás kaszával) csak, hogy addig se unatkozzunk. Talán még is maradt itt valaki? Kicsivel később egy torz alak elrabolja Denise-t és otthagyja az egyik mókamester fejét cserébe. Most már tényleg beszarnak a fiúk/lányok és menekülőre próbálják fogni a dolgot. Csakhogy a kertkapu 3m magas, és egyedül Sethnek sikerül átmásznia rajta. ő elrohan segítségért, Marti és Jeff pedig visszamennek a házba. Itt egy nagyon atmoszférikus jelenetben megjelenik a rém, akit sikerül megsebesíteniük, és leűzik a pincerendszerbe. ők meg persze utána mennek, hogy végezzenek vele. Logikus, nem? Odalent megtalálják a család néhány rég elhunyt tagját (kicsit a Psycho köszön vissza), majd jön a sikongatás és menekülés megint. Jeff közben meg is sebesül. Seth ezalatt elér a rendőrségre, de azoknak elegük van már a diákok szórakozásaiból, és nem hisznek neki. Így ellop egy shotgunt meg egy kocsit és visszaindul a házba. Odaérve jó kis bújócskát játszik a kertben a rémmel, majd két lövéssel leteríti. Berohan az épületbe a többiekért, ám hirtelen valaki elkapja és kifilézi. Ezek szerint ketten vannak. Így újra jön a menekülés a megmaradt két diák számára. Martinak sikerül kimásznia egy emeleti ablakon, de a sebesült Jeffnek ez már meghaladja az erejét, így a másik szörny/mutáns/lófasz elkapja és kivágja az udvarra, ahol egy kicsit meghal. A lány végül kijut a kertből, ám amikor végre elindul az ott álló kocsival, üldözője ráugrik a tetőre. Marti sikongatva össze-vissza száguldozik, eközben félig kidönti a kerítést, és végül sikeresen felnyársalja rá a rémet. Happy End, kivéve, hogy mindenki más meghalt.

hellnight2

Gondolom a fenti ismertetőből is kitűnik, hogy nem egy Oscar-díjas alkotással állunk szemben, azonban a film mégis szerethető. Igazi 80-as évek bája van, mindenféle horror-klisékkel. Ha valaki látta a The Burninget (itthon valami Erdei Fantom néven futott), a Péntek 13 első négy részét, vagy a Piecest akkor nagyjából képben lehet. A színészek, az ilyen filmekben szokásos színvonalat hozzák, ez valakinek vagy bejön vagy nem, szerintem teljesen oké. A muzsika is tipikus, menekülős B-horror, pont ide illik. Szóval, én százszor inkább egy ilyen filmet nézek meg, mint a mai, horrornak nevezett szarságokat.

értékelés: 8/10

Corps

Be the first to comment on "Hell Night (1981)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .