It (1990) (Az / Gonosz)

it_thumbMint nagy King rajongó, az Az című mű után azonnal letöltöttem, izé, megvettem a filmet. Kezeimet dörzsölgetve ültem le puha fotelembe, és indítottam el a feliratos csodát. Hát… Csalódnom kellett. Eddig is tudtam, hogy King könyveit valahogy sosem tudják normálisan megfilmesíteni, de ezek után kételkedni sosem fogok. (Persze azért a Cell, vagyis a Mobil filmet megvárom.)

Egy tipikus amerikai kisvárosban járunk, Derry-ben. Az iskolában van hét gyerek, akiket kirekesztettségük összekovácsol, így lesznek jóbarátok, heten: Bill, Ben, Beverly, Mike, Stan, Richie, és Eddie. Azon a nyáron, mikor barátságuk köttetik, egy gyermekekkel táplálkozó gonosz van a városban – Krajcáros, a bohóc. Miután megöli Bill kisöccsét, a gyerekek elhatározzák, hogy végeznek a bohóccal, hogy többé egyetlen gyereknek se kelljen félelemben élnie. Egy nap lemennek a csatornába, Az otthonába, és meg is sebesítik az űrből érkezett szörnyeteget. Boldogan néznek elkövetkezendő életük elé – hiszik, hogy megölték. Ez persze nem így van… Eltelik 25 év, és már senki sem lakik a szerencsés hetes közül a városban, csak Mike, aki a helyi könyvtáros lett. A múltban történt események megismétlődnek – sorra tűnnek el a gyerekek, és lesznek morbid, brutális gyilkosság áldozatai. Így Mike, bár nehezen szánja rá magát, visszahívja régi barátait, akik miután elhagyták a várost fényes, boldog, és gazdag jövő elé néztek. Először senkinek nem ugrik be, kicsoda is Mike Hanlon, de lassan kezdenek visszatérni az emlékek mindenkinél… Kisebb-nagyobb nehézségekkel küzdenek meg, de mindenki Derry-be ér – kivéve Stan-t, aki öngyilkos lett a hívás után. Immár csak hatan néznek szembe a város alatt élő gonosszal, aki erősebb, mint valaha, s minden vágya, hogy elpusztítsa azokat, akik egykor megsebezték, s ehhez minden eszközt felhasznál, ami a segítségére van…

it1

Tulajdonképpen, nem okolhatjuk Tommy Lee Wallace-t, hogy nem sikerült nézhető filmet csinálnia King két részes könyvéből. Ugyanis, akárhogy is nézzük, eddig senkinek nem sikerült. A film maximum akkor élvezhető egy nanomikropöttynyit, hogyha a néző nem olvasta a könyvet – egyébként pedig álmosító egy szerzemény. A legjobb dolog benne, persze maga Az, ugyanis Tim Curry hatalmasat alakított, még ha a szereplőgárda borzalmas is. Az ő megjelenése a legpozitívabb az egész filmben, nagyszerűen játszotta el a neki kijelölt karaktert. Kár, hogy ezt a többiekről nem mondhatjuk el. Persze, megvan benne a szokásos King perverzió – az összes kissrác átmegy a kiscsajon, mert csak így menekülhetnek meg. Hány évesek is ekkor? 11-12? M ég hogy a mai ifjúság a romlott…

értékelés: 5/10

saly/mindfreaker

2 Comments on "It (1990) (Az / Gonosz)"

  1. ez nagyonjó, még akkor láttam először amikor 6-7 éves voltam. 😀 akkor kezdtem el félni a bohócoktól 😀

  2. Én is kisgyerekként láttam ezt a filmet,és én is rettegek a bohócoktól…emiatt a film miatt.Minden bohócot lapáttal vernék agyon… :O Nekem tetszett a film,igaz nagyon sok helyen nem ugyanaz mint a könyv,de ezt már meg szokhatta az ember King műveivel kapcsolatban.Nézhető darab,és szerintem a bohóc félelmetes benne….

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .