Yeti: Curse of the Snow Demon (2008) (A jeti bosszúja)

yeti_thumbVannak filmek, amikre azt lehet mondani ‘annyira szar, hogy az már szinte jó’ …na ez nem olyan, inkább csak ‘annyira szar…’ …igaz, a biztosítékot még nem verte ki, de azért meg kell hagyni, a YETI nem sokkal emelkedik ki a trágyadomb gőzölgő aurájából… ínnye, de szépen mondtam. 🙂 Kábé úgy képzeld el, mintha egy Medicopter epizódot összegyúrtak volna a helyi színi tanoda vizsgaelőadásával, vendégszerepben Csubakka albínó uncsitesójával, aki csak nyersen kajolja az emberhúst… Fájdalmas.

Egyedül a rekeszizmom sínylette meg ezt a filmet, néhol visszakellett tekenem, mert nem hittem, hogy azt látom, amit…

A sztori rettentően elmés; ’72-ben néhány agybajnok felkúszik cirka öt kilóméterre a Himalájára, hogy a saját barlangjában fingassák meg a jetit, a jeti meg jól megvacsorál belőlük. Ez a film első jelenete és abszolút, de totálisan semmi köze nincs a továbbiakhoz, csak max. annyi derül ki belőle, hogy a jetibácsi már nem mai gyerek, és rohadtul bepöccen, ha belepik a pecóját. Valahogy így:

yeti01

Hirtelen a jelenben vagyunk egy repülőgépen, valami amcsifoci csapat utazik Japánba játszani vagy mi a tököm, már itt kezdtem elzsibbadni a semmitmondó párbeszédektől, mikoris a pöpec kis CGI-repülő egy pöpec kis CGI-viharba kerül, hegynek csapja a szárnyát, aztán egy pillanat múlva meg már csak a csupasz géptest zuhan, a farka sincs meg, az emberek röpködnek, aztán földet ér a gép. Furcsa mód vagy halott valaki vagy haldoklik vagy 1db horzsolással megússza a homlokán / arcán. Olyan, hogy törés, vagy nem halálos, de súlyosabb sérülés nincs. Ellenben van kötelező fekete és kötelező sárga. …Valaki mondja már meg, egy 50 kilós nő mit edz egy rögbicsapaton? El tudom képzelni… Na mindegy. CGI-tűz, CGI-hó, meg néha CGI-barlang meg CGI-jeti, mikor a kis szörmók SPM-fokozatra kapcsol. Ja, és 5700 méteren mindig süt a nap, de legalábbis a vihar már sehol, ami földhöz passzintotta a röpcsit. Pulcsi, pokróc elég, ha oda indulnátok túrázni, de csokit vigyetek eleget, nehogy nektek is órákat kelljen moralizáni az emberhús fogyaszthatóságán. Egyébként tudtátok, hogy ilyen magasságban cirka 5 napig el lehet lenni néhány szelet csokival meg reggeli harmattal, és még a borosta se’ serken? De úgy ám.

A jeti meg közben garázdálkodik. Sebaj, legalább kevesebb hullát kell a végén elhantolni… már ha bárki is foglalkozik ilyesmivel…

Két manus elindul megkeresni a tartalék rádiót, ami a gép farkában volt bespájzolva, azt meg ugye elhagyták még annó a becsapódás előtt egy negyedórával, de nem gáz, mert pár órányi járásra ráleltek a roncsok között, múúködött is, csak az a fránya térerő… Jéé, jetibarlang! Egyik cim-cim-cimborából jetitáp lett, de sebaj, a leszakadt kezével még simán sínberakja a spanja a törött lábát. Na mondjuk ez poén… 🙂

Hát a felmentősereg az külön szám. Ketten, elindulnak, a helikopáter lecsapja őket a hóba, mondván ez neki magas, menjenek tovább gyalog. Azok ketten kitávcsövezik a túlélőket és vigyorogva konstatálják, hogy három nap és odaérnek… gyalog. Útközben találnak ezt-azt, valahogy így:

– Nem vagyunk egyedül!
– Honnan tudod?
– Két bal láb!

Zseniális. Mint ahogy a hétmérföldeseket szökkenő jeti, aki éjszaka nem megy utánuk, had sátorozzon a jónép, megvárja míg reggel útra kelnek. Szegény buta jeti. Hát miért borigatod azt a roncsot, mikor hiányzik az oldala, be is mehetnél rajt’…? Amúgy meg tökmindegy, úgyse’ futnak el, leginkább csak állnak és jajjveszékelnek. Apropó, sose hajigálj felbőszült jetit hógolyóval, mert így járhat… az asszony:

yeti02

De előkerülnek itt a jó öreg Mortal Kombat-os kivégzések is, mint a szív kitépés vagy a saját letépett lábával való agyonpüfölés… igazi gyöngyszemek.

Én már meg sem lepődök azon, hogy a hegyimentős manus rádiója (aki egyébként szerintem felettébb hasonlít MC Gőz-re 😉 térerő híján hasznavehetetlen, csak épp mikor a jetibarlangból menekítik a királylányt, akkor szólal meg, és utána se többet… Aztán jön a lavina… mindenkit kikerül, a majomember meg úgyis kiássa magát alóla. A helikopáter meg persze pont a végére ér oda, mikor már örülünk a heppiendnek.

yeti03

Tanulság: szakadék szélén ne ugorj csukafejest egy jeti (mer’ több is van ám!) mellkasába, ha nem akarod, hogy rángasson a cipődnél fogva, miközben félkézzel lógsz egy korhadt ágról. A sült emberhús szaga meg mint a csirkéjéé.

Egyszer nézhető.

értékelés: 3/10

phobic23

2 Comments on "Yeti: Curse of the Snow Demon (2008) (A jeti bosszúja)"

  1. Már korábban is hallottam erről a borzadályról. Szerintem csak harsány röhögés közepette tudnám végignézni. A film+ amúgy pokoli gyakran ismétli.

  2. én viszont nemrég láttam, atom-ZS 😀

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .