Mother’s Day (2010)

„Míg a szerencse kísér, addig sok a barátod, ám hogy az ég beborul, elmenekülnek azok” Ovidius tudta, hogy a jó barát, a bajban ismerszik meg igazán. Darren Lynn Bousman rendező, aki a Fűrész filmeket oly bő lére eresztette, mint apám a marhapörköltet, egyetértett ezzel, és a szereplők fölött nem csak az eget borította be, de bebizonyította, hogy ha a halál árnyéka fenyeget, kispajtásod szemét hamar kikaparod. A tézis bebizonyításához pedig a Troma stúdió korai munkáját gondolta újra, olyannyira, hogy ennek köze sincs Kaufmanék munkájához.

Valentin nap (némi képzavar:) alkalmából nagy bulit tart néhány jó barát, konkrétan négy párocska, egyikük jó áron, újonnan vett házában. Közeleg feléjük az évszázad hurrikánja, de őket ez nem izgatja, hiszen a ház alatt lévő pince atom biztos. Párhuzamosan három testvér kálváriájának lehetünk tanúi, akik nemrég fosztottak ki egy bankot, ami nemcsak a pénz út közbeni elvesztésével hanem a legkisebb fivér sebesülésével ért véget. Mivel a vihar miatt a rendőrök lezárták az utakat, ezért a bratyók anyjuk házához igyekeznek. Igen ám, de az már nem az Ő birtokuk, hanem a fiatal harmincasoké, akik önfeledten szórakoznak. A sorsok keresztezik egymást, hamarosan megjelenik a kedves mama is, és kezdetét veszi a forrázással, égetéssel vegyes kínzás hullám.

Az eredetivel ellentétben itt nyoma sincs humornak, csak és kizárólag két óra nonstop erőszaknak, ami sajnos egyértelműen a mozi gyenge pontja. Na, nem arról van szó hogy a megvalósítás nem álja meg a helyét, hiszen a mai torture porn-ok, illetve „köpökasírodrák” hiperrealista bemutatása köszön vissza, csak egyszerűen az elejétől a végéig ömlik a brutalitás a néző pofájába, minden fokozatossági elv nélkül. A házban raboskodó áldozatok próbálnak menekülni, de fogva tartóik folyton visszalökik őket a biztonságot nyújtó partról. Szökési kísérlet és retorzió váltogatja egymást, minden következetesség nélkül. Bousman feltétlen híve hogy a barátság, de még a szerelem is csak addig tart, míg nem kell élet és halál között dönteni (Jigsaw?)! Szereplőit folyamatos döntés kényszerbe taszítja, ahol mindig az emberi gyávaság győz. Inkább felebarátom vesszen oda, mint jómagam. Ez egy ideig érdekes pszichológiai aspektus, de majd két órában fárasztó. Nincs felvezetés, nincs csúcspont, nincs izgalom és az okosabb megoldások sem vezetnek igazán sehova. A film végi csattanó pedig sokkal ütősebb, és igen, ésszerűbb a korábbi változatban.


A színészek abszolút a mai horror átlagot hozzák, semmi különös, de az eredetiben is inkább a címszereplő anyuka volt a fontos. Rebecca De Mornay először kissé zavaró, nem hittem el róla, hogy a játékidő bármely momentumában hiteles lesz. Ám ahogy szép lassan megmutatta foga fehérjét, elmebeteg lényét, a A kéz, amely a bölcsőt ringatjában, úgy a mozi harmincadik percére itt is remekel. Én elhittem neki, hogyha odaadom minden vagyonom, akkor túl élhetem ezt a tortúrát. Elhittem neki, hogy itt és most Ő az élet és halál ura, és elhittem, hogy Ő az édesanya, aki önös érdekei miatt irányítja, megmérgezi és magához láncolja a gyermekeit. Tényleg jó választás volt, már csak az említett korábbi thriller miatt is.

Mivel az erőszak ábrázolása nem annyira primitív és minden indíték nélküli, mint a Motel szintű filmekben illetve De Mornay játéka miatt egy próbát megér. Nem csoda, hogy nem kapott nagyobb hírverést, hiszen a szereplők egynéhány cselekedete megkérdőjelezhető,  de ha elmosolyodsz azon, mikor egyik diszkóbaba rövid gondolkodás után belevágja barátnőjébe a kést, csak hogy mentse magát, akkor lehet, hogy ez a te filmed.

Értékelés: 10/6

Miskei

Be the first to comment on "Mother’s Day (2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .