Final Destination 4 (2009) (Végső állomás 4)

Harmadik részről szóló cikkemet úgy zártam le, hogy remélem nem lesz újabb, kvázi még gyengébb folytatása a Halál elől menekülő, majd alternatív módokon kinyiffanó fiatalok kálváriájának – erre mit ad Isten, csak nem elkészült?! Direktori székbe ráadásul a második, kedvenc epizódomat jegyző David R. Ellis került ismét, de sajnos a megállíthatatlan színvonalbeli romlást egyedül a 3D-ben arató Kaszás próbálja meg ellenpontozni, vajmi kevés sikerrel…

Főszereplőink légi-katasztrófa, közlekedési baleset, valamint vidámparkos szerencsétlenség után ezúttal egy autóversenyen lelik halálukat – legalábbis, hogyha a tribünön ülő Nick nem csalná ki őket (és még néhány másik, sztereotípiákban tobzódó statisztát) azzal, hogy ő előre látta, hogy itt és most meg fognak dögleni. Persze a szerencsétlenség megtörténik, ők meg szépen túlélik.

Legalábbis egy darabig, míg el nem kezdenek hullani különféle, elég erőltetett és komplex halálnemekben, úgymint elszabadult vontatójárgányos kocsi láncába akadás és felgyulladás, vagy a seggénél fogva uszodai lefolyóba szippantás stb. (Apropó, ha valakit valóban érdekel ez utóbbi bizarr dolog, arról Chuck Palahniuk nevű kolléga tudna mesélni, méghozzá ITT) Szóval Nick ebben a részben a környezetéből fogja a kisebb / nagyobb jeleket, és úgy ugranak be neki a látomások, hogy fognak ismételten elhalálozni a túlélők, akiket persze most is meg akarnak menteni…


Harmadik rész után ez a folytatás még egy szintet romlott – legalábbis nekem úgy tűnt, hogy tökmindegy mi a koncepció, csak dobjunk össze valami szart a moziba járó, igénytelen slasher-t kedvelő közönségnek, legyen hozzá 3D mert az most trendi, oszt jó’van, dől majd dögivel a pénz. Viszonylag rövid a film, alig 70 perces, viszont az előző részekhez képest elég satnya, az eddigi thriller-es atmoszférának hűlt helye, inkább erőltetett proli slasher-szagú az egész. Akad néhány gagyesz animációs téma, de alapvetően semmi újdonság vagy jóság, amitől megjegyezhető lenne. Egyedül a főcím és az alatt futó zene tetszett, meg a legeslegvégén bekövetkező “csavar”.

értékelés: 5/10

eyescream

1 Comment on "Final Destination 4 (2009) (Végső állomás 4)"

  1. Slasher gyilkos nélkül? Wtf? Vagy ez most a legújabb trend, hogy kiváltjuk a horror szót slasherre?

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .