Rubber (2010)

Adott egy egyedi- és jó(-nak tűnő) ötlet, ami van annyira bugyuta, értelmetlen és elvetemült, hogy megfelelő hozzáállással (és/vagy hozzáértéssel) kellően szórakoztató horror-komédia kerekedhessen belőle, abból az agyeldobós, fájdalmasan röhögős, WTF?!=ezdenagyfasság=kurvajó! -féléből. Aztán az egyszemélyben író/rendező ‘alkotó’ gondol egyet és plusz jelentéstartalommal akarja felruházni, amivel annak rendje és módja szerint el is b@ssza a művét. Hogy miért? Csak mert. Gondoltam látni fogok egy jóféle trash-mozit, helyette láttam egy tényleg szemétre való filmet. Pedig jól is elsülhetett volna.

Lesz benne SPOJLER, de szerintem a filmélményen nem ront…

Egy sivatagi szemétdombon minden ok és indok nélkül egyszer csak öntudatára ébred egy eldobott autógumi. Gondol egyet és elkezd gurulni. Találkozik egy műanyag flakonnal és átmegy rajta, ekkor jóleső érzés tölti el ~gondolom~ mert innentől kezdve mindent széttapos, ami az útjába kerül, amíg bele nem botlik egy nálánál keményebb / nagyobb dologba, amihez már kevésnek bizonyul bordázott testének fizikai ereje. Főhősünk éktelen haragra gerjed, vagy lehet, hogy csak lusta kikerülni az útjába akadt tereptárgyat ~ez nem derül ki, mert arcának mimikai játéka még Steven Seagalénál is szegényesebb… egyébként csípem Seagalt, a guminak meg nincs is arca, mer’ az csak egy gumi~ szóval, magányos hősünk gondol egyet és elméjének erejével egyetlen mozdulattal zúzza szét az útjában heverő sörösüveget, majd a nyuszit, majd… Ahogy így kalandozik, kiér az autópályára és meglát egy lányt egy piros volkswagen kabrióban, és nyilván beleszeret, mert telekinetikusan blokkolja az autó motorját, és ahogy kiszemeltje felé igyekszik… átmegy rajta egy terepjáró… mármint a gumin.

Najó nem bonyolítom; a gumi utána megy a terepjárósnak, szétrobbantja a fejét, majd bepecózik a közeli motelba természetfilmet meg formaegyet nézni, de mikor reggel rányit a szobalány zuhanyzás közben, vele is végez. Robbantgatja le a fejeket a nyakakról szépen sorban, az emberek meg értetlenül állnak az eseményekkel szemben. Aztán jönnek a zsernyákok és üldözőbe veszik, a gumi meg bepöccen és ámokfutásba kezd…

Na de a rohadt életbe, miért kellett az egészet elkúrni (stílszerűen: kiszúrni 😀 ) azzal, hogy egy csapat idióta távcsővel nézi az egész ‘filmet’ egy dombtetőről, hogy hosszú percekig teljesen lényegtelen és értelmetlen dialógusokal húzzák a játékidőt, meg a mérgezet pulyka meg a zsernyák erőltetett monológja meg a többi idiótaság… Egyébként nem lenne ezzel semmi baj, csak ki kellene vágni a filmből egy cirka 40-50 percet és fél órában elregélve az öntudatára ébredt gumiabroncs története még szórakoztató is lenne és esküszöm soha nem kérdezném meg, hogy mifasztól éledt fel az a szerencsétlen… Közben azon filózok, ezzel az egésszel vajon konkrét célja volt Quentin Dupieux író/rendezőnek vagy tényleg csak arról van szó, hogy az alapötletből nem tudott volna máshogy kihozni egy egész estés mozit… Én kitudtam volna, csak az sokkal véresebb és sokkal viccesebb lett volna… 😀 Pedig, mikor a gumi a tükörben nézegette magát és emlékképek villantak be neki az ‘előző életéből’, akkor egy pillanatra mertem reménykedni, hogy lesz valami  fordulat / tartalom / dráma is a történetben, de az egyetlen dráma, hogy ezt hozták ki belőle…

Azért, hogy pozitívumot is említsek, az operatőri munka különlegesen szép, a kompozíciók, a tájképekek, a fények, és az effektek is hibátlanok így első ránézésre, korrektek a szétrobbanó fejek és a gumi mozgásánál se ‘lóg ki a lóláb’. Szépnek szép, az sem baj, ha buta, de ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: “Ez kérem hülyeség.

Ja, a gumit Robertnek hívják.

4,5/10

phobic23

ÁPDÉT:
Mint időközben kiderült, eyescream kollega már korábban értekezett eme nagyszerű darabról és ellentétben szerény személyemmel, ő nem volt ilyen szőrös szívű pontozás és értékelés terén. Ismerd meg a Rubber-t egy másik szemszögből is: ITT.

4 Comments on "Rubber (2010)"

  1. Nabakker, ezt akkor elkúrtam… nembaj, mostmár fennvan 2x 😀 …Tényleg bocs, nagy hirtelenségemben megnézhettem volna, hogy fenn van-e már… Sorry

  2. semmi bai, legalább két különböző véleményezést olvashatnak a fanok.
    max. cikk végére belinkelheted az enyémet 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .