Eden Lake (2008) (Gyilkos kilátások)

Szó ami szó, kisebb csúszással sikerült csak megtekintenem ezt a masterpiece-t, de némileg védelmemre legyen mondva, hogy nem kedvelem – sőt, egyes esetekben még külön irritáció szokott fellépni – az olyan agyonhype-olt filmeket, amikről mást sem hallok úton-útfélen hogy ekkora meg akkora jóság, feltétlenül meg kell nézni és társai. Ebből csupán annyit akarok kihámozni, hogy egy jó nagy adag szkepticizmussal ültem neki ennek az agyonmagasztalt filmnek, és… iszonyatosan kellemeset csalódtam, mert tényleg egy nagyon durva film, bár nem pont a literszámra fröcsögő vér, valamint a lógó belek vonzatában…

Steve és Jenny vidékre utaznak, egészen pontosan az Eden tóhoz, hogy ott a srác végre megkérje szerelme kezét. Egy rosszindulatú fiatalokból álló galeri megjelenése miatt kezdetben úgy tűnik fuccs lesz a tóparti kiruccanásnak, de aztán sikerül jól érezni magukat. Legalábbis egy ideig, míg el nem lopják ezek a csibészek a kocsijukat, pénzükkel, irataikkal meg egyéb cuccaikkal egyetemben. Az erdő mélyén aztán bekövetkezik a jogos számonkérés, mire egy bicska és egy felhergelt kutya is előkerül, de e kettő szerencsétlen egybefonódásának köszönhetően a gyerekek igencsak bepipulnak, és üldözőbe veszik őket.

Kocsijuk csapdába esik; míg Steve bent ragad a verdában, Jenny-t segítségért küldi. Persze a csaj visszafordul, s így kell szembesülnie azzal a képsorral, ahogy ez a mindenre elszánt ifi-csapat sorra s mártja bele bicskáját szerelmébe, de hamar észreveszik, így újabb üldözés indul. Jenny sikeresen lerázza a kölyköket, összetalálkozik ekkor már félholt párjával, és együtt bukdácsolnak a túlélésért. Aztán Jenny újra segítségért indul, de ismét nem ér célba… viszont egy sor meglepetés, előre nem sejthető csapda és egyéb WTF?! csavar vár még a kedves nézőre, mert bizony hogy végig fogja nézni!!

Fiatalok vidékre utaznak, hogy aztán a természet lágy ölén romantikázzanak – hányszor sütötték már el ezt az ócska klisét, szinte megszámolni sem tudom, viszont! Már az elején elüt tucat-slasher társaitól, ugyanis bejönnek a képbe ezek a minden hájjal megkent (és ekkor még finom voltam!) gézengúzok, mint a történet negatív szereplői – itt álljunk csak meg egy pillanatra! Kábé A kukorica gyermekei óta tudjuk, hogy mennyire gonoszak tudnak lenni a gyerekek, ha megszállják őket, valami átok sújtja lényüket, tehát egyfajta befolyásoltság alatt, itt viszont pont az a borzasztóan sokkoló, illetve félelmetesen naturalisztikus, hogy semmi ilyen külső tényező nincs, csak a puszta ifjúságból fakadó kegyetlenség! Az viszont elemi erővel tör elő egyikükből-másikukból. lásd a késelős jelenetet. Ahogy pereg a film, úgy lesz egyre inkább durvább a cselekmény, és ezzel párhuzamosan pedig nő a feszültség! Mi pedig zsigerileg odatapadunk a képernyőhöz, eggyé válunk a sztorival, mert annyira realisztikusnak hat ez az egész, mintha csak nálunk történt volna, közben pedig kezünk ökölbe szorul, mert úgy orrba vágnánk (ismét finoman fogalmaztam!) egynémely kis pöcsöst, hogy ihaj… Az alkotók rendkívüli megszerkesztettségről tesznek tanúbizonyságot az egész film alatt – üresjáratnak nyoma sincs -, s mikor már-már azt hinné az ember, hogy vége a mozinak (én pl. majd’ háromszor gondoltam ezt), sikerül még egy fokkal súlyosabbá, durvábbá változtatni az eddig sem piskóta drámai helyzetet, lásd a két ultra-bizarr meglepetést  a dead end előtt… merthogy ebből „jól” kijönni aztán nem lehet. MUST SEE kategória, főleg mert annyira a valósághoz közeli, feszültségben és kegyetlenkedésben gazdag, ámde semmiféle természetfeletti elemet nem használ – csakis magát az embert.

Értékelés: 10/10

eyescream

2 Comments on "Eden Lake (2008) (Gyilkos kilátások)"

  1. Na, most már végigolvastam a cikket! Szerintem az is elég megrázó volt benne azokon kívül, amiket már megbeszéltünk, hogy Jenny egy tanárnő volt, és látszott az elején mennyire odavan a gyerekekért, a végén mégis eljutott odáig, hogy kinyírjon több kölyköt is.

  2. én a film végénél úgy voltam, hogy már kb negyed órája vége volt de én még mindig csak bámultam magam elé. Amikor ráeszméltem, hogy mit is csinálok már rég vége volt a stáblistának is…

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .