Eaters – Rise of the Dead (2010) (Holtak világa)

Baromira kezd már unalmas lenni, hogy újabban minden zombikról szóló film úgy kezdődik, hogy a Föld népességének 90%-át élőhalottá változtatta valamiféle járvány vagy vírus – esetleg meg se indokolják eme jelenséget, merthogy kit érdekel ez a tény. Mindenre elszánt, harcos kedvű túlélők nyilván mindig kellenek bele, hogy mi azért megnézzük, mi a fészkes fene történik majd velük ebben a kilátástalan posztapokaliptikus világban, ha másért nem, hogy legalább jót lakmározzanak az agyukból…

Aktuális filmhez szervesen kapcsolódó kérdéssel kezdem,ha megengeditek. Egyáltalán nem nehéz, viszont annál inkább elgondolkodtató. Szóval , mit jut eszetekbe a következő szókapcsolatról:  UWE BOLL –  h a  t  á  s  s  z  ü n  e  t  –  Aki még ezek után is kedvet érez, hogy megismerkedjen ezzel az olasz nemzetiségű – de a fent említett úriember producerkedése okán még így is -, garantáltan nyögvenyelős és agybénítós filmipari hulladékkal, akkor hajrá. Én mosom kezeimet, előre szóltam…

Világméretű zombi-járvány terjedt el ezen az egész földgolyón, amiért bizonyos Pestis Terjesztő nevű rejtélyes fazont okolják – legalábbis ezt nyomják a híradóban. Kis csapatunk egy félreeső kis gyárépületben barikádozza el magát. Míg két zombivadász főszereplőnk hullákat gyűjt a gyógymód után kutató doktoruk számára, a másik kettő (magukat túljátszott kretén arc) szórakozásból hullákra lövöldözik. Az előbb említett zombivadász-kollégák egyik begyűjtő-körútjuk alkalmával újra meglátogatják a város egyik veszélyes szektorában lebzselő neonáci brigádot, merthogy az általuk levezényelt élőhalottakkal űzött kegyetlenkedés sem maradhatott ki ebből a remek produkcióból. Hőseink azafele tartanak, amikor rádiójukon befogják a Pesti Terjesztő üzenetét, de mikor aztán eljutnak hozzá, kiderül, hogy valójában csak egy lúzer, akinek kb. semmi köze sincs az egész vírushoz – ellenben saját doktoruknak nagyon is sok…

Mivel filmünk eredetileg olasz nyelvezettel bír, felirattal nézve bizony nagyon ízes tud lenni, ahogy hőseink hol grimaszolva, hol meg veszett lazán lökik a sódert a maguk mediterrán karattyolásával.  Sajnos mindössze ennyi pozitívumot tudok említeni a mozival kapcsolatban.

Minthogy Uwe Boll produkcióról van szó – szerintem titokban ő rendezte, nem is a két a két olasz arc – ne is várjunk tőle sokat. Sőt, igazából semmit se várjunk tőle, merthogy ez az ember nem foglalkozik semmivel. Egymás után következő, szervesen összefüggő részek – ugyan már minek?! Elég, ha vannak benne zombik, nácik meg vérben úszó, brutális részek. Olyan abszurdnak számító dolgokkal fűszerezve, mint a fajfenntartás érdekében elkövetett nekrofília ötlete vagy éppen a zombik rapid evolúciója, mely során beszélnek, tárgyakat használnak stb. Félelmetesen gagyi CGI (főleg a vér esetében), oda nem illő elektronikus zenei aláfestés, ordenáré karakterek és trágya helyzetek, null színészi játék, vetített háttér…  Legfőképpen az a gond ezzel a filmmel, hogy mindezen tragikus összetevője okán baromira hosszúnak és unalmasnak érzed, s egyetlen gondolat motoszkál benned: „úristen, mennyi van még hátra?!”  Ő pedig feltehetően csak röhög a markában, és arra gondol, hogy a mostanság összekunyerált pénzekből mikor fogja elkezdeni a legújabb igénytelen hulladék-moziját, miközben egy újabb emberiség ellenes bűntettel szennyezheti a világ amúgy is meglehetősen elkorcsosult filmiparát.

Értékelés: 4/10

eyescream

1 Comment on "Eaters – Rise of the Dead (2010) (Holtak világa)"

  1. Nem értem a problémát..
    Szerintem simán egy kurva jó kis zombifilm volt annak minden kliséjével,Valljuk be nem igazán lehet ebben a műfajban újat mutatni.Nekem nagyon tetszett.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .