Rotting Hill (2011)

Élőhalottas filmek kapcsán szinte mindenféle helyzetet láthattunk már, kivéve talán a paradox módon közöttük kialakuló zombi-szerelmet, illetve a rothadó testek közötti meglehetősen abszurd és bizarr szexuális interakciót. Rövidfilmünk ezt az ominózus témát járja most körül, nem kevés rom-komos paródiával meg egyéb eszetlen baromsággal.

Farmer kimegy a birtokára, mert bizony azt durván elözönlötték a zombik. Már-már elsütné a puskáját, mikor beléharapnak, erre hívja az asszonyt, hogy segítsen. Neje segít is neki: jól fejbe lövi az urát, aztán visszatömködi időközben kocsányáról kilógó szemgolyóját, majd mint ki jól végezte dolgát, lakmározni kezd urából. És ott talál rá a szerelem egy másik, beleket zabáló élőhalott személyében…

Szórakoztatási faktora a maximumon, de technikai kivitelezés szempontjából sem lehet belekötni. James Cunningham alig négyperces kis etűdjében olyan képsoroknak lehetünk tanúi, amit kb. minden amerikai romantikus film lelő, csak itt ugyebár ki van figurázva az egész – nem kicsit sikerült mókásra! Szerelem és szex zombik között egészen elképesztő dolgokra képes, nem is ragozom tovább, mert ezt bizony látni kell…

Rövidfilmünk elérhető: ITT

Értékelés: 9/10

eyescream

1 Comment on "Rotting Hill (2011)"

  1. Cikklista frissítve idáig!

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .