A Katona József Színház jóvoltából részt vehettem egy közönségtalálkozóval egybekötött előadáson, ami nem csak a texasi láncfűrészeshez való kapcsolata miatt tarthat számot az érdeklődésetekre. A kétszereplős dráma nemcsak a disznóvérrel nem spórol, de a lélek legmélyebb bugyraiba sem átall betekinteni, egy hátborzongatóan jó estét szerezve a látogatónak.

A férfi (Mészáros Béla) rágyújt, felbont egy sört. Aprólékos gonddal ölti magára a kötényt, keni rá a frissen vásárolt vért és a lehulló hamut. Áhítattal veszi fel a fűrészt, mintha mágikus transzformáción esne át, ha a kezében tarthatja. A háttérben Tobe Hooper klasszikusának végjátéka zajlik. A parányi panellakásban próbálja utánozni a példakép mozgását. Az idillnek azonban vége szakad, kulcs csörgése hallatszik, és késő a jelmezből kibújni. A nő (Borbély Alexandra) feldúltan, munkahelyétől frissen megszabadulva jön haza, és a szituáció sem éppen pozitív irányban befolyásolja a hangulatát… A miértek, a meg nem értés súlyos terhe ül mindkét félen. A kétségbeesés, az eddigi élet megtörése egymás ellen fordítja őket, elmenni mégsem tudnak a másik mellől. Mikor az őrjöngésre megjelenik a szomszéd, a rendőrség, majd egy egész rohamosztag, a történet fordulatot vesz.
A közös otthon védelme ismét egy oldalra állítja ezt a furcsa párt, és ahogy haladunk előre, kiderül, hogy nem minden olyan fekete és fehér, ahogyan első megítélésünk alapján gondoltuk. Talán nem egészen őrült mindenki, aki annak látszik, és talán a szerelem sem csak a nő mazochista hajlamaiból táplálkozik. Ennek a tragikus, aprólékos jellemábrázolással operáló, bizarr és romantikus színdarabnak még egy meglepő erénye van, ez pedig a humor. Ez legtöbbször a helyzet abszurditásán és a mindennapos viselkedésmintáink karikaturizálásán alapult, így a hangulatot szépen támogatta. Nagyon eltalálták az ízlésemet, de az i-re a közönségtalálkozó tette fel a pontot, ahol a főszereplők mellett Dömötör András rendezővel és Várady Zsuzsa dramaturggal beszélgethettünk.

Meséltek a díszletben elhelyezett személyes tárgyaikról, többek között a feltételezhetően kannibálokat ábrázoló Goya festményekről, a Freddy vs Jason figurákról, a polc tetején csak úgy mellékesen otthagyott Mulholland Drive borítóról. Szóba került a stáb egymásra találása, a színészek felkészülésének lelki metamorfózisa, néhány trükkös kulisszatitok és sok minden más is. Én két kérdést tettem csak fel a rendezőnek, mert a darab igazából magáért beszélt:

– A texasi láncfűrészes mészárlásról készült filmeket megnézted, megnézetted a szereplőkkel? A jelmezen kívül merítettetek belőle gesztusokat, hangulatokat?

– Csak az első részt tettem kötelezővé, de Béla az egész szériát végigpörgette. Inspirálódtunk belőle, például talán a harmadik részben illegeti magát Bőrpofa a tükör előtt női maszkba bújva, ezt a jelenetet felhasználtuk mi is. A törzsi jellegű tánc a láncfűrésszel is a filmből van.

– Korábban is rendeztél már szélsőséges reakciókat feldolgozó színdarabot, gondolok például az Egy elmebeteg nő naplójára. Szándékosan kerested az ilyen embereket megborzongató témákat?

– Ez nem volt egyáltalán tudatos. Rengeteg kortárs színdarab szövegét elolvastuk, ez pedig egy Európa szerte sikerrel futó mű. A témája nagyon tetszett, és egyből magam előtt láttam a két szereplő személyét is, így egyértelmű volt a választás.

Ezúton köszönöm még egyszer a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a fantasztikus előadáson, nagy élmény volt. Bár a horror műfajhoz lazán kapcsolódik csak, én maximálisan ajánlani tudom mindegyikőtöknek!

További információ: katonajozsefszinhaz.hu
Fotó: Busák Péter

DeerWoman