The Eye 2 ((Gin Gwai 2)) (2004) (A szem 2)

Két évvel az első rész sikere után – az ázsiaiak imádják sorozatolni a filmjeiket -, meg is született a második rész, szintén a Pang fivérek jóvoltából. Mindenkinek van már sejtése a történetet illetően, ugye? No, akkor…

Az első néhány percben megismerjük Joey-t, a frusztrált fiatal nőt, aki vásárlásban éli ki csalódottságát. Egy telefonhívásból kiderül az is, hogy napok óta nem jelent meg a munkahelyén, ebből következtethetünk, hogy igen, valami probléma bizony van… Miután kivásárolta magát, elmegy egy hotelbe, ébresztést kér este nyolcra, lezuhanyozik, felvesz egy csinos ruhát, majd begyógyszerezi magát. Azonban persze az ébresztés sikeres, kórház, gyomormosás. Az események után újra visszatér a hotelbe, ahol jelzik, hogy a régebbi szobáját nem tudják neki kiadni, mivel egy buddhista szertartás folyik ott jelenleg – a szerzetesek a holtak szellemeivel beszélnek… Történetünk immár néhány héttel később, Joey otthonában folytatódik – telefonon beszél Sammel, az exbarátjával (aki volt kedves félretenni a telefont, mikor a lány épp agonizálva hívta őt), illetve annak üzenetrögzítőjével, amikor is egy róluk közös kép a földre hull. A néző már tudhatja, hogy valami nincs rendben a környezettel, hisz miután Joey bemegy a lakásba, még egyszer nyílik-zárul az ajtó. A halálközeli élmény hatására főhősnőnk látni kezdi a szellemeket – ráadásul valamilyen fura módon főleg terhes nők közelében… S mivel kiderül, hogy ő is áldott állapotban van, nem sokkal később mellé is szegődik egy ijesztő, mogorva hölgy kísértete. Sam nem válik elérhetővé, egyszer csak felbukkan a semmiből. Néhány “Ha eljön az idő, eljövök hozzád.” sablonszöveget mond Joeynak, aki ezután elrohanva felszerelkezne mindenféle tömény alkohollal, ám ekkor megszólal egy apró kis hang, hogy “hohó, terhes vagy”, úgyhogy ezek helyett tejjel és lapkasajttal térne haza, de útközben meg akarják erőszakolni. Joey öntudatlanul fekszik a földön, ám valahogy mégis ő győzedelmeskedik – állítólag összeharapdálja támadója arcát… Közben telnek a hónapok, Joey szülés előkészítő tanfolyamra jár, történnek a furcsa, megmagyarázhatatlan események. Egy rosszullétet követően a kórházban bennragad a liftben egy épp szülő nővel, ahol olyasmit tapasztal, amit addig soha – egy szellem megpróbál bebújni az épp születendő kisbabába… Ezek után némi nyomozásba kezd, elmegy egy templomba, ahol sokat beszélget a reinkarnációról, a karmáról, s így sikerül rájönnie, hogy a szellemek a babákba bújva reinkarnálódnak. Ám hogy ki lehet az idegen nő, és mit akar tőle? Nos, ennek a megoldása is elérkezik.

Itt is meg kell említenem az intrót, ami újfent hatásosra sikerült – engem ezzel fognak meg a filmek, úgy tűnik. “Zajos” magzati ultrahang felvételeket láthatunk, igazán hangulatos.

A zene sokkal dinamikusabb, sehol nincs az első rész nyugtató és baljósló klasszikusa, erőszakosabb zene érvényesül, illetve mindenféle kísérteties ambient hallatszik még. A zenei paletta szélesebb, sokkal több műfaj keveredik a film alatt a háttérben. Külön tetszik, ahogy Joey öngyilkossági kísérletét oldották meg – több kutatás is bizonyítja, hogy a nők bizony így szeretik. Minél kevesebb rumlit hagyva, minél egyszerűbben, minél kevesebbet kelljen utána takarítani utánuk, szóval ez, hogy egy hotelben akar véget vetni az életének csinosan kiöltözve, ez önmagában életszerű. Bevallom őszintén, hogy először rendkívül bizarrnak éreztem a film alapgondolatát. (Illetve annak a megvalósítását inkább.) Az, ahogy a szellemek “alámerülnek” és milyen módon reinkarnálódnak, az egyszerűen… Szóval számomra bizarr volt. Ha másért nem is, de ezért a gondolatért érdemes megnézni. Magasabb pontszám viszont biztosan nem jár, mivel a főszereplő további viselkedése olyan nonszensz elemeket tartalmaz, hogy sírok, a kétszeri ugrás meg… Szóval na.

Értékelés: 5/10

saly/mindfreaker

Be the first to comment on "The Eye 2 ((Gin Gwai 2)) (2004) (A szem 2)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .