Zarkorr! The Invader (1996)

Cikkem alanya egy kevéssé ismert (ám nem kevésbé ordenáré) szörnyfilm, ami anno az igénytelen gumibábos/babás hulladék szarjairól ismert Full Moon Entertainment gondozásában jelent meg, kizárólag videóra. Akinek inge, az nyugodtan folytassa az olvasást!

A főcím után egyből egy sziklából kikelő, szarvakkal rendelkező gonosz szörny kezdi el leigázni a közeli várost. Szerencsére főszereplőnknek, a lúzer postásként dolgozó Tommy-nak megjelenik egy kis tündérszerű valami (leginkább egy torzított hangú csöcsös tinédzser), és elmagyarázza, hogy az ufók keze van mindebben, ráadásul neki kell megállítania ezt az ádáz monsztert, kvázi a Föld sorsa múlik rajta.

Csávónk tökre be van parázva meg minden, szörnyünk eközben békésen lézert ereget szeméből, és úgy zúzza széjjel a várost alkotó makett épületeket. Tommy megpróbálja az iménti incidensben elhangzó információkat beadni egy tévében látott tudós csajszinak, aki őrültnek hiszi, jogosan. Erre jól elrabolja. Túszdráma közben egy rendőrt is belekevernek az ügybe, ő legalább segít nekik, nem különben egy számítógépes buzer, akivel együtt megállapítják, hogy el kell menni a szörny első ismert tartózkodási helyére, ahhoz a bizonyos film elején látott sziklához. Ott találnak egy furcsa, korong alakú fémes tárgyat, ami persze csak Tommy kezében nyílik ki. Végén ezzel nyírják ki a szörnyet.

Filmünket Woody Allen szavaival élve két részre lehet osztani: rettenetesre és nyomorúságosra. Rettenetes részek azok még a jobbak, ugyanis Zarkorr nevű szörnyünk legalább akciózik benne, még ha atomgagyira is sikeredett ezen jelenetek megvalósítása, de hát pont emiatt nézünk ilyen robosztus monsztrékról készült mocskokat, nemde?! Destroying über alles! Másik felén, a nyomorúságoson viszont szinte halálra unjuk magunkat, főleg a párbeszédek erőltetett mivoltán, és a színészi játék teljesen hiányán, a többit most hagyjuk. Kaiju-függőknek érdemes végigszenvedni (főleg az űrtündéres rész EPIC!), mások meg inkább ne kezdjenek bele, mert megbánják…

 Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Zarkorr! The Invader (1996)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .