Wither a.k.a. Cabin of the Dead ((Vittra) (2012)

wither_thumbAmíg normális minőségben nem jutunk hozzá a régóta áhított, és szinte már-már epekedve várt Evil Dead remake-hez, addig is pótlásként álljon itt ez a remek svéd alkotás, mely ugyan nem váltja meg a világot, viszont kihozza a maximumot a Fiatalok Egy Erdei Kisházba Mennek, Aztán Ott Elszabadul A Pokol tematikából. Úgyhogy essünk is neki…

Ida és Albin, valamint pajtásaik elutaznak egy erdőszéli kis faházba, eddig ugye semmi extra. Nem telik bele sok idő, mire a csapat leggyámoltalanabb tagját, Marie-t a pincében valami „démoni erő” megszállja, majd első adandó alkalommal nekiront barátnőjének, és leharapja a száját. Nincs mese, lefogják és kikötözik ezt a megvadult jányt, megtámadott csajszikámat meg lefektetik, had aludjon szépen.

wither_1Ekkora toppant be az Erdő Közepén Játszódó Horrorfilmek Kihagyhatatlan Sztárja, a Vadász bácsi. Ugyan senki nem várta, mégis elmondja, hogy a családja is szintén ezen a helyen vadult meg – le kellett lőnie őket, utána meg elégetni, szóval csupa vidám dolog -, úgyhogy nem árt vigyázniuk egymásra. Fiataljaink erre hívják a rendőrséget, meg társuk kórházba szállításán gondolkodnak, persze vendégük inkább a fertőzött egyedek likvidálásra gondolt.

wither_3De hogy addig se maradjunk események nélkül, a szájon harapott suna látszólagos zombitransz után hirtelen feléled, és megsebezi az egyik srácot, majd kiszökik az ablakon. Ezen a pontot a csapat kétfelé válik, vadász bácsi és két fiatal kint próbálnak szerencsét, a többiek pedig bent maradnak. Nem elég, hogy a sebzett srác kezd egyre szarabbul lenni, még a lekötözött spiné is kiszabadul, úgyhogy főhőseinknek jól fel kell kötnie a gatyát, ha életben akarnak maradni…

wither_2Filmünk a címéből adódóan a Cabin in the Woods / Evil Dead  – és persze az összes hasonszőrű erdőszéli kis házas horror – hagyományait követi, kvázi semmi újdonságot nem mutat fel, amit viszont felvállal, azt dicséretes módon teljesíti. Technikai szempontból nem igazán tudok belekötni, mert a műfajhoz képest elég sok brutális és klasszul kidolgozott, vérbő jelenettel operál, de a megszállott fiatalok külcsínye szintúgy pöpecre sikerült, ráadásul egyes elemeiben bőven veri az ebben a zsánerben, mostanság készült egykaptafa alkotásokat. Én mindenesetre roppant kellemeset csalódtam, mert hangulata is nagyon ott van, úgyhogy csak ajánlani tudom a svédeket!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Wither a.k.a. Cabin of the Dead ((Vittra) (2012)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .