Under The Bed (2012) (Az ágy alatt)

under_thumbGyerekként az első számú urban legend az ágy alatt lakozó szörny volt, ami lesből támadott, ezért gondolom úgy, hogy talán nem én voltam az egyetlen kiskölyök, aki lámpaoltás után hatalmas szökkenésekkel  igyekezett mielőbb az ágyba ugrani, nehogy az a bizonyos rém a lábainál fogva húzza be a fekvőhely alatt lakozó ismeretlen sötétségbe. Így nem csoda, hogy a horroripar is mindent megtett eme mítosz audiovizuális rekonstruálásért (Boogieman, Monster In The Closet stb.), bár az eddigi kísérletek rendre elbuktak. Most újra felcsillant a remény, de sajnos ezúttal sem lehetünk elégedettek a végeredménnyel…

Neal két évnyi távollét után visszatér a családjához, pontosabban az öccse, az apja és a mostohaanyja alkotta triumvirátusba. Beilleszkedése – amit elég béna és erőltetett jelenetekkel próbálnak illusztrálni – nehezen megy, ugyanis még a legtöbben még mindig kettyósnak hiszik, bizonyos ágy alatt lakó szörnnyel folytatott egyoldalú küzdelem okán, melyben édesanyja is az életét vesztette egy tűz során. Még jó, hogy az öccse, Paulie ugyanúgy hisz a szörny létezésében, hiszen nem egyszer akarta elkapni.

under_2Közösen próbálják valahogy túlélni az előttük álló éjszakákat – amikor is a szörny sűrű köd közepette mászik ki az ágy alól –, azonban tetteik csak szülői dorgálásokat vonnak maguk után. Végső elkeseredésükben fergeteges ötletként átküldik őket a szomszédba, hogy aludjanak ott – mi azért sejtjük, hogy valójában azért volt szükség erre a lépésre, hogy legyen néhány „civil áldozat” is, haha! Szörnyünk előbb kicsinálja az apát, majd pedig Pauliet elkapva visszamászik az ágy alatti titokzatos világába, ahova Neal bátran követi…

under_1Amennyire epekedve vártam a filmet, sajnos annyira kellett csalódnom benne. Egy iszonyatosan klassz alapötletből egy közepesen béna ijesztgetésre tellett csak, pedig potenciál volt benne bőven. Egyrészt nem működik a történet a szereplők miatt; annyira, de annyira hiteltelen az elveszett fiú és a szigorúnak beállított, ámde szerető apa viszonya, de a főszereplő külvilág felé láttatni próbált dolgai is elég bénák. Aztán ott van az öccse, aki néha szintén irritálóan tud viselkedni, és akkor még szót sem ejtettünk az apa és a mostohaanya kettőséről, akik már eleve unszimpatikusak, és szinte alig várjuk, hogy kicsinálja őket a szörny. Másodsorban pedig a film cselekményének iszonyatosan sokáig tartó felvezetése és az utána következő csigalassúsága az, ami miatt könnyen a beletekerés mellett dönthetünk. Igazi feszültséggel teli akcióra (meg motorfűrészre) sajnos csak az utolsó kb. húsz percben kerül sor, addig ásítozás. Címszereplő szörnyre nem lehet panasz, mert egész pofásan néz ki – bár ha nagyon bele akarnék kötni, azt mondanám, hogy a Troma Toxie-jának unokatesója lehetne, haha! Összegezve túl sokat vártam a filmtől, ezért aztán jó nagyot csalódtam…

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Under The Bed (2012) (Az ágy alatt)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .