In memoriam Fred Gwynne – Az örökvidám Frankenstein szörny emlékére

Fred_Gwynne 21926 július 10-én született a békés óriás, aki a hatvanas évek meghatározó sitcomjaival szerzett jegyet a halhatatlanok csarnokába. A Car 54, Where Are You? és a Munsters máig idézett és közkedvelt sorozat, ráadásul mély hangja a színpadon is számos sikeres előadáshoz hozzásegítette. New Yorkban látta meg a napvilágot Frederick Walker Gwynne és Dorothy Ficken gyermekeként. Családja igen szerteágazó ősökkel rendelkezik, hiszen nagyapja az episzkopális egyház papja volt Észak-Írországban, míg anyai oldalról Londoni felmenőkkel rendelkezik. Fiatalságát szülővárosában és Floridában töltötte, de sokat utazgatott édesapjával, akinek lételeme volt a számtalan út. A Harvard egyetemen végzett. A tanulmányai mellett aktívan részt vett a művészeti életben is. Miközben az egyetemi a capella zenekar oszlopos tagja volt, a színházra is rátalált és már ekkor erőteljesen kacsintgatott a humor felé, a karikatúrákkal és vicces írásokkal teli Harvard Lampoon szerkesztője, majd főszerkesztője lett.

448px-Al_Lewis_Beverley_Owen_Fred_Gwynne_Munsters_Halloween_publicity_photo_1964A második világháborúban a haditengerészetnél szolgált, majd 1951-től a Brattle theatre színház tagja, egy egész éven keresztül, aminek hazaköltözése vet véget. Ráadásul ez az év hozza el azt a változást, mely egész topvábbi életére kihat. A Mrs. McThing című Broadway darab sármos gengsztereként annyira meggyőző alakítást nyújt, hogy Phil Silvers szinte azonnal szerződést rak az orra alá: a The Phil Silvers Show visszatérő nevettetőjévé válik. Tovább pörög az élete, aminek folytán rövidesen a Car 54, Where Are You? című sorozatban találja magát, ahol életre szóló barátságot köt Al Lewis színésszel. Magassága erősen hozzájárul, hogy Herman Munster szerepét is megkaphassa és ezzel már valóban sztárrá avanzsál. A karakter egy az egyben Frankenstein szörnyének másolata, csak sokkal mosolygósabb és rengeteg kalamajkában vesz részt a bizarr család többi tagjával. Érdekesség, hogy szerepe alkalmával hatalmas magas talpú cipőben kellett járnia és a valóságban világos lila színű makeup-ot viselt, mert ez verte vissza a legtöbb fényt az arcáról. Habár számos showműsorban és sok egyéb filmben is fletűnt, évtizedeken keresztül megragadt herman szerepéneb és mindneki a jólelkű óriást kereste benne, amivel Gwynne sem ellenkezett igazán. A horror mezsgyéjére Stephen King által talált vissza, amikor a Kedvencek temetője első részében megjelent, mint az öreg jóakaró – s akinek karakterét magáról Kingről mintázták.

Filmográfiája:

My Cousin Vinny (1992)as Judge Chamberlain Haller

Disorganized Crime (1989)as Max Green

Pet Sematary (1989) as

Ironweed (1987) as Oscar Reo

Fatal Attraction (1987) as Arthur

The Secret of My Success (1987) as Donald Davenport

The Boy Who Could Fly (1986) as Uncle Hugo Gibb

Off Beat (1986) as Police Commissioner

The Cotton Club (1984) as Frenchy Demange

Simon (1980) as Maj. Gen. Korey

The Littlest Angel (1969) as Patience the Guardian Angel

The Munsters as Herman Munster (72 episodes, 1964–1966)

Car 54, Where Are You? as Officer Francis Muldoon (60 episodes, 1961–1963)

On the Waterfront (1954) as Slim

[wikipedia]

Be the first to comment on "In memoriam Fred Gwynne – Az örökvidám Frankenstein szörny emlékére"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .