Plaga Zombie (1997)

plagazombie_thumbEzen argentin zombi-gore produkció készítői nem rejtették véka alá, hogy olyasmi színvonalú horror-vígjátékot szerettek volna előállítani, mint anno Peter Jackson a Bad Taste (Ízlésficam) című első munkája, tehát kis költségvetésű, viszont óriási szórakoztatási értékkel bíró alkotást. Nagyon is sikerült nekik!

Történet röviden: van egy csávó, akit ki tudja miért, de elrabolnak az ufók, és valamiféle kísérletet (vagy operációs) hajtanak végre rajta. Mivel szarul érzi magát, elmegy haverjához, Billhez, aki doktorként praktizál. Ugyanide tart John, a nagydarab, de kissé bárgyú képű pankrátor gyerek spanjával, aki szintén elég fosul néz ki. A két beteg nem sokkal később bezombul a rendelőben, a többiek pedig az időközben érkezett, golyóstollal harcoló, matematikus Max-szal megpróbálják elbarikádozni magukat.

plagazombie_1Rájönnek, hogy ezeket a lényeket valamiféle földönkívüli faj hozta létre, hogy ily módon rohanják le a Földet. Továbbá, hogy ezek a zombik nem olyan buta jószágok, mint azt ők elsőre gondolták. Például isznak, cigiznek meg kártyáznak, az egyikük pedig egyenesen pizzát (!) rendel telefonon, s miután kihozták, jól megeszik a futárt. Hát nem nagyszerű?! Hősünk kifejlesztenek egy zombi-hatástalanító szérumot, amit injekciós tűkbe, valamint egy hordozható permetező tartályba töltenek, és megindul az ellentámadás a lények ellen…

plagazombie_2Ami elsőre megfogott ebben a minimális költségvetéssel készült zombis-ufós horror-komédiában, hogy annyira szerethetően low-budget az egész, hogy szavakkal kifejezni szinte nem is lehetne. Élőhalott kreatúráink vízfestékkel pingált arca kicsit sem félelmetes, viszont annál üdítőbb látvány egy-egy gumibél kitépése vagy fej trancsírozása, ráadásul a film tele van hasonló, pénzt spóroló kreatív megoldással, akárcsak a film nagy ihletője, a Peter Jackson-féle Bad Taste. Kissé sarkítva azt is lehetne rá mondani, hogy az egész film egy sok kis hülye gegből felépülő nagy marhaság.

plagazombie_3Trükkök mellett az operatőri, illetve vágói munka is dicséretet érdemel, iszonyatosan ötletes képek sorjáznak gyors egymás utánban. További pozitívum, hogy fiatal hőseink (ugye itt a horror/sci-fi zsáner klisés szereplőinek paródiájára kell gondolni) alig-alig beszélnek, viszont gesztusaik, mimikáik végig elmondják helyettük, mi a stejsz. Részemről egy nagyon kellemes, pozitív csalódás volt ez a film, és mihamarabb igyekszem beszerezni a másik két részét, merthogy időközben az is készült.

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Plaga Zombie (1997)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .