Day of the Dead (1985) (Holtak napja)

day_thumbAz Élőhalottak éjszakája és a Holtak hajnala után a Holtak napja az a film, ami lényegében Romero munkásságának a fő magját képezi. Egyelőre további három film látott még napvilágot, de mégis ez az első három a fővonal. Lássuk az utolsó installációt ebből a keménymagból.

Feltehetőleg folytatjuk valamikor a Holtak Hajnala után, más karakterekkel, más helyszínen, de a lényeg ugyanaz: zombik vannak köztünk. Sőt olyannyira, hogy rögtön tisztába is kerülünk a helyzettel: teljesen ellepték a világot, túlélőknek szinte nyoma sincs. Szerény kis csapatunk, akiket tudósok és katonák alkotnak, egy föld alatti bázisban találnak menedéket. A tudósok próbálnak mindent megtenni, hogy megtalálják a megoldást a zombikérdésre, de a belső feszültség egyre csak nő. Fogytán az élelemnek, nincs semmilyen szikrája sem a remények, és persze az összezártság… Mindezt tetézi, hogy a katonák megalomániás vezetője egyre kevésbé nézi jó szemmel, amint az emberei olykor-olykor meghalnak, amikor zombi “tesztalanyokat” gyűjtenek be a tudósoknak. Szerinte nem ez a dolguk, és amúgy is, az aktakukacok csak az idejüket vesztegetik. Ez nincs teljesen így, mivel Dr. Logan, a főtudósunk meglepő eredményeket mutat fel: az egyik tesztalany képes emberi reakciókra, érzelmekre. Logan szerint taníthatóak ezek a lények. Ennek az eredményét nem láthatjuk, mivel végleg elharapódzik az ellengéseskedés a tudósok és a katonák között, pláne, hogy az egyikük megőrül, és beengedi az összes zombit a bázisra…

day1

A Holtak Napja szintén tartalmaz egy jó adagnyi társadalomkritikát, mint az összes eddigi Romero film. Jelen esetünkben a katonai kiszolgáltatottság a fő mozgatórugó, és ez némleg köthető is a Reagan által folytatott második hidegháborús korszakhoz, ahol újból felélénkült az újramilitarizáció. Greg Nicotero ebben a filmben kezdte spec effektes és maszkmesteri pályafutását, és a nehézséges forgatási körülmények ellenére nagyon, nagyon jól sikerültek az effektek. Rendesen is használták őket, mivel szerintem ez a film a legbrutálisabb mindegyik Romero film közül. Elég kemény belezési és marcangoló jelenetek sorakoznak fel egymás után, tehát gore bácsi abszolút pompázik a Holtak Napjában.

day2

Ami szerintem nagy varázsereje a filmnek, az maga a tudat, hogy ennek a csoportnak semmi esélye a túlélésre. Kezdetektől fogva annyi minden van ellenük, hogy lehetetlen ekkora hátrányból kikecmeregni. Továbbá mesteri módon keveredik a napsütötte melankólia és a világvége hangulat.

Szerintem nem ez a film lesz a legemlékezetesebb az “…of the Dead” szeriákból, de mindenesetre megvan a maga gyönyöre, és remek film!

értékelés: 8/10

levyathan

Be the first to comment on "Day of the Dead (1985) (Holtak napja)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .