Horror Stories ((Moo-seo-woon I-ya-gi)) (2012)

HorrorStories_thumbAz elmúlt évek során bemutattam már néhány keleti horror-antológiát, de olybá tűnik, hogy a felkelő napot csak ferde szemmel nézni tudó barátaink valósággal rajonganak értük, így nem is vitás, miért készül szinte évente egy-egy újabb, a legkülönfélébb (ijesztgetős vagy éppen sokkolós) témákat felvonultató rövidfilmekből álló füzér. Ezúttal fogadják sok szeretettel ezt a dél-koreai gyűjteményt!

Négy rövidfilmet egy kerettörténet kapcsolja össze, amelyben egy fiatal srác egy sulis csajt tart fogva, és arra kényszeríti, hogy meséljen neki bizarr és groteszk rémtörténeteket, amiktől ő majd a reményei szerint jól elalszik. Elég bizarr, mi?!

HorrorStories_1Első történetünk (Ne nyisd ki az ajtót) két kisgyermekről szól, akik egy osztálykirándulásról hazatérve, egyedül kénytelenek maradni pár órára. Anyuci a munkából hazafele még felhívja őket, hogy jönni fog egy csomag, de ne nyissák ki az ajtót, csak ha már elment a futár. Gyerekek úgy is tesznek, azonban valakinek mégis sikerült bejutni az otthonukban, innentől kezdve pedig megindul a hajsza az életükért…  Egy látszólag mindennaposnak tűnő para-szituációt dolgoznak fel, némi fleshback-eléssel kiegészítve, egynek nem rossz. 6/10

HorrorStories_2Második epizódban (Végtelen repülés) egy sorozatgyilkost szállítanak A pontból B-be egy magánrepülőgéppel, de ahogy az már várható, furmányosan módon kiszabadul, és terrorizálni kezdi a gép személyzetét…  Megvalósítás tekintetében egész ötletes dolgokkal fel tudják a dobni a már kiszámítható részeket, szintén nem rossz. 7/10

HorrorStories_3Titkos recept című harmadik szegmensben egy (nem vér szerinti) testvérpár harcát láthatjuk a roppant fiatalos és megnyerő stílusú férfiért harcolni, azt azonban egyikük sem sejti, hogy a gazdag férj-jelölt súlyos titkokat őriz…  Ez a rész szintén elég látványosra sikerült, mag az ötlet is elég bizarr ahhoz, hogy kedvelni lehessen. 7/10

HorrorStories_4Utolsó fejezetben (Mentő a Holt Zónából) egy zombikkal teli övezetből menekülő anya, és már-már élettelennek tűnő kislánya sorsát követhetjük figyelemmel. Életmentő hozzáállás, emberi tényező, anyai ösztön és a logikai próbál egymásnak feszülni a cselekmény közben, mi pedig kíváncsian várjuk a lehetséges következményeket…

HorrorStories_5Nem tagadom ez az epizód tetszett a legjobban – részint mert pörgős, és ha úgy nézzük, ez a legvéresebb rövidfilm mindközül -, hiszen maga a látvány, az akciók és a feszültség is iszonyatosan el lett kapva, ráadásul nem igazán lehet előre sejteni, mi lesz a következő percben. 8,5/10

Összesítő értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Horror Stories ((Moo-seo-woon I-ya-gi)) (2012)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .