Rick and Morty (2013-)

randmA felnőtteknek szóló vicces rajzfilmek skálája az utóbbi időszakban ugyan kissé kitágult, de hogy őszinte legyek, a jól bevált címek sokadik évadra erőteljesen képesek elszürkülni, az újabb szerzetek pedig vagy félkészen indulnak és kín kivárni, mire hatásossá válnak, esetleg kiforrják magukat pár évad alatt, vagy egyszerűen olcsó poénokkal tüzelnek minden bokorból és jellemtelenséggel kell megbirkóznia minden egyes nézőnek. Nem így a vadonat friss sorozatnak, mely csípőből tudja azt, amit más sorozatok identitás keresés címszóval évekig művelnek. Az alapkoncepció a két heterogén személyiségű főszereplő kalandjai és szituációs poénkodásai köré épülnek: a Vissza a jövőbe sorozatból átemelt őrült Doki és Marty klón egy sokkal szétesettebb világban tengeti mindennapjait, s minden egyes epizódban van egy központi téma, amit a háttérben azért sikeresen boncolgat a rajzfilm.

Minden egyes rész önálló egységet alkot, nem lehet igazi kontinuitásról beszélni, ám van más, ami ezt képes teljesen feledtetni. A zseniális forgatókönyveket képtelenség volna megkerülni, mivel a már említett kaotikus környezet egy nem mindennapi családot mutat be: szülők két gyerekkel és egy szórakozott nagyapával, aki általában sakálrészegre issza magát, amikor pedig nem, a maradék agysejtjeivel elképesztő szerkezeteket kreál, amikkel képes utazni a dimenziók között, vagy akár az emberi teljesítőképesség határait lehet kitolni. Jobban belegondolva afféle ittas kereszteződése a szemüveges Dexternek és Köbükinek a sokadik századból. Hanyag természete óriási egoizmussal és látszólagos önzőséggel párosult, amihez már csak a szikrát kell megtalálni, hogy minden a lehető legrosszabbul végződjön. Ő pedig nem más, mint Marty. A pubertáskor minden problémájával, totális bizonytalansággal és naivitással megáldott kölyök egy igazi kis lúzer, aki azt hiszi, a helyén a szíve és emiatt általában sikerül rosszul döntenie. Természetesen a sztorikat úgy írták meg, hogy ezek a tulajdonságok a messzemenőkig sarkítva jelenjenek meg, ugyanakkor megfelelően ellensúlyozza a személyes jegyeket a már említett mögöttes tartalom, mely sosem túlbuzgó, de épp elég erélyesen van jelen, hogy érezni lehessen. Akár a háziállatokról legyen szó, akár a nők egyenjogúságáról vagy éppen a szalagavató és a házasság gyötrelmeiről, mindig véleményt próbálnak kifejezni vele és kritikát megfogalmazni, ami miatt úgy vélem, még szerethetőbb alkotás.

vlcsnap-2014-03-11-19h00m11s235

Ráadásul a science fiction sincs elhanyagolva, hiszen ahol csak lehet, vették a fáradságot és belementek a részletekbe, hogy valamennyire a lejátszódó folyamatokat valós dolgokkal támasszák alá. Hogy ez miért nem számít kívánatosnak a sorozatok közt általában, az nagy kérdőjel. Szintén kellemes csalódás volt a raklapnyi utalás. Előveszik Shyamalant, Cronenberg korai munkáit, ahogy az idő/térutazós filmeket sem hanyagolják és mindez olyan aprólékosan van egybegyúrva, mint a legminőségibb olasz pizza tésztája. Mindezek mellett pedig helyenként sírva nevetős és mindezt intelligens humorral (vagy legalábbis a látszatát keltve) érik el, habár nem idegenkednek a végbélgázos, közbeböfögős helyzetektől sem.

vlcsnap-2014-03-11-19h00m31s111

A rendkívül szimpla, már-már minimalista kinézettel nekem személy szerint semmi bajom, ez garantálja, hogy senki nem fogja túl komolyan venni, még akkor sem, amikor esetleg egy-egy elgondolkodtató jelenettel állunk szemben. A színes, mindenféle furcsa szerzettel és néhol kifejezetten gusztustalan vackokkal megdobált hátterek tökéletesen passzolnak a szkriptekhez, támaszkodva a mókás, de egyszerű légkörhöz. A színészek hangjai is nagyszerűen passzolnak a megálmodott karakterekhez, de legfőképp a két címszereplőt tudnám kiemelni, akik annyira egyéniségek, hogy elviszik akár egymaguk is a hátukon a snitteket. Ezen felül azért a család többi tagja is nagy odafigyeléssel lett megalkotva. Miután pedig az eddigi hét rész osztatlan sikert ért el nálam, engedjétek meg a kicsit elfogult pontozást. Azt viszont bizton állíthatom, hogy aki a sci-fi-horror témákat kedveli, azoknak szinte biztosan kellemes élmény lesz. A második évadot is megrendelték előre, így remélhetőleg a Robot Chicken után újabb zseniális széria maradhat fenn az utókor számára.

vlcsnap-2014-03-11-19h01m05s20

Értékelés: 10/10

Plendil

Be the first to comment on "Rick and Morty (2013-)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .