Jegroth-Ess: Foghányás (Zombi róka horror) (2013)

foghányás_thumb„Rakd szét nekem a lábad, rakok beléd életet, ágyékodba húst, csontot, belet, vért, s ez lesz a te láncra vert béklyód, mi megóv más tekintetétől! Kinek kél terhes asszony? Másnak ivadékát fel nem neveli, mindenki sajátot akar! Hordd ki, és szüld meg az enyémet, lebegjen ő a szemed előtt, ne más kéjenc!” – a szerző ezekkel a mondatokkal vezeti be első regényét, melyet elsősorban felnőtteknek ajánl, és azoknak, akik kedvelik a zombikat és a rókákat.

Ha megbocsátotok, a történetet szintén a borító hátuljáról másolom be; nem lustaságból, hanem szinte minden benne van, ami kedvet csinálhat: A tinédzser róka Xavér nevelőszülei nyomására beiratkozik az iskolába, hogy a kellő végzettséggel mehessen dolgozni a halfeldolgozó gyárba. A suliban szerez barátot, ellenséget, s olthatatlan szerelmet a világszép rókalányban, Melániában. A baj az, hogy a lány foglalt. Haver, az iskola eminens diákja birtokolja őt, pedig egészen más tervei vannak a lánnyal. A gyár bábjaként tevékenykedik, egy bizarr terv eszközeként. Xavér tudomást szerez erről, de Melánia nem hisz neki. A két róka küzdelme elkerülhetetlen a nőstényért. De senki, még Xavér sem számított bizonyos változásokra: rémálmok gyötrik, fogai sorra kiesnek, test bomlásnak indul, s szerfölött kívánja a nyers, véres húst. Az igazi lidércnyomás akkor kezdődik, mikor fény derül Xavér hátborzongató múltjára.

A Jegroth-Ess művésznév mögé bújó író debütáló művében az antropomorf tulajdonságokkal felruházott rókák mellett farkas, disznó, nyúl, kutya, oroszlán, gazella, valamint különféle szárnyasok mind-mind megtalálhatóak, szóval, ha úgy vesszük, egy komplett állatfarm jelenik meg szemünk előtt. És nem véletlen használtam ezt a kifejezést, ugyanis ahogy Orwell klasszikusa, úgy ez a regény is egy társadalomkritikus mű – persze nem ez a fő koncepciója, de akkor is állati analógiákkal próbál bemutatni egy-egy, a jelenkorra igencsak jellemző szociális-gazdasági jelenséget. És az sem mellékes, hogy a főszereplő róka (illetve a hozzá közel álló karakterek) hétköznapi cselekedetei alapján játszi könnyedséggel magunkra, valamint szűkebb-tágabb környezetünkre ismerhetünk.

A regény roppant lendületes ütemben halad előre, szerzőnk a cselekmény ismertetése közben nem vacakol olyasmi tagolással, hogy fejezetek – csak ír, ír és megint csak ír. Nekem speciel a kissé felszínes, ámde roppantul mai korszellemben íródott dialógusok között némileg hiányoztak a kifejezetten leíró jellegű részek, bár lehet, hogy ez csak egyedül engem frusztrált. A gyermekmesének is beillő kezdéssel felütött cselekmény pedig a vége felé profánul átmegy egy brutálisan véres, horror-kivégzésekkel teletűzdelt akciófilm-forgatókönyvvé, amelynek szinte már-már klisébe hajló jelenetei miatt számomra túlontúl amerikaivá fajul.

foghányás_1

És ha már a negatívumoknál tartunk: író kolléga gyanánt, eléggé zavart az egybe-, és különírások tévesztése, valamint az elgépelési hibák mennyisége; szerintem ráfért volna egy alapos korrektúrázás. Értem én a mai szlenget és humoros tréfákat, de szerintem szimplán ki lehetett volna hagyni néhány közismertebb vicc adott szituációhoz illő variánsát, vagy olyan hazai, illetve külföldi speciális jelenségeket, amiről például két-három év múlva már azt sem fogja tudni az ember, hogy létezett pl. krokodil-drog, nefürggyéle stb. (Mint a feleslegesen jópofának tűnő Kordázás a Macskafogó második részében, hogy mást ne mondjak.)

Ami pedig a róka-zombi-horrort illeti – merthogy mégiscsak ebbe a fura triumvirátusba pozicionálta be regényét a szerző -, azzal nincs is különösebb gond. Bestiális bezombulás – vagy ha úgy tetszik, állat-halottá válás – kreatív egy ötlet, nekem legalábbis bejött, főleg hogy a cselekmény vége felé lelepleződő eredettörténetbe olyan beteges gyöngyszemek kerültek bele, mint a többszörös nekrofília, az ember és állat közötti bizarr szexuális aktus, és még sorolhatnám. Néhány helyen tényleg elég meredekre sikerült, viszont tetszett, hogy legalább nincsen benne semmiféle tabu, haha!

A mű alapötletének megfoganásakor szinte egészen biztos vagyok benne, hogy hatással volt rá a Frankenstein, illetve Lovecraft Re-animátor c. novellája, és mintha egy kis Nekronomicon-os utóízt is éreznék az „ördöghúgy” távolba vesző legendájával kapcsolatban. Másolásról azonban szó sincs; jóval betegebb koncepció született, mint azt az elején naivan gondoltuk volna. És hogy mindezen ihletett ötletfoszlányokat így, szó szerint „összefércelje”, bőven kellett groteszk és bizarr fantázia.

És ha már az analógiák, utalások, és parafrázisok tematikájánál tartottunk: Stephen King Carrie-jének erőteljes lenyomata is érződik a sulibálos rész(ek)nél. Sőt, továbbmegyek: a városba beszabadult, hirtelen megjelenő-eltűnő, álruhába öltözött „rovar-zombi” hentelése kapcsán nekem kapásból Jason akárhányadik része ugrott be, ami szerintem szintén nem lehet véletlen…

Röviden összegezve tehát: Jegroth-Ess írói szárnypróbálgatásainak első jelentősebb állomása egy rendkívül olvasmányos, tabukat felrúgó, szokatlan és merész ötletekkel operáló, ámde stílusában még egyáltalán nem kiforrott – nyersebb, és az amatőrség jeleit mutató -, ifjonti hévvel szabadon engedett, lelkes horror-zsenge. Sok szerencsét kívánok neki a jövőben, mert szerintem tud még ettől jobbat is!

Értékelés: 6,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Jegroth-Ess: Foghányás (Zombi róka horror) (2013)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .